Vágólapra másolva!
Marco Rossi és felesége, Mariella már harminc éve boldogítják egymást a szó legjobb értelmében. Most éppen távkapcsolatban élnek, de ennek is megvan a maga előnye.

A magyar labdarúgó-válogatott olasz szövetségi kapitánya, Marco Rossi magánéletéről ritkán kapunk részleteket, most azonban felesége, Mariella megosztott egy-két titkot az életükből.

„Marco mellett Magyarországba is szerelmes vagyok, ezért nagyon örülök a férjem sikereinek, és hogy az emberek szeretik őt – mondta el a Borsnak Mariella. – Természetesen, mint minden jó feleség, én is a háttérbe húzódva próbálom őt támogatni, segíteni. Ettől függetlenül még mindig én vagyok Marco egyik legnagyobb kritikusa, imádom a focit, szeretem a meccseket, és az észrevételeimet meg is vitatom vele.”

Signora Rossi elmondása szerint az ő feladata, hogy ha arra van szükség, akkor visszahozza a földre a férjét, vagy éppen felemelje, ha maga alatt találna lenni.

Jövőre lesz harminc éve, hogy Rossiék együtt vannak, és volt idejük kitanulni, hogy kell távkapcsolatban élni. Míg fiatalon ez nem ment olyan könnyen, az idő múlásával azonban megtanulták kezelni a nem könnyű helyzetet.

„Amiatt, hogy ritkábban találkozunk, az együtt töltött pillanatok sokkal intenzívebbek. Mindketten amondók, egy hosszú kapcsolat lényege, hogy mindkét fél kompromisszumkész legyen.”

„Lényeges, hogy mindkét fél kicsit enged saját magából, a saját érdekeiből a másik javára, így válnak kettőből eggyé. Ez a mi 30 éves szerelmünk titka” – tette hozzá a szövetségi kapitány.