A fehér király, aki a Barcának és a Realnak is mattot adott

fbl Horizontal
Real Betis' Spanish midfielder Joaquin (2L) celebrates scoring his team's second goal during the Spanish league football match between FC Barcelona and Real Betis at the Camp Nou stadium in Barcelona on November 11, 2018. (Photo by Josep LAGO / AFP)
Vágólapra másolva!
A Real Betis jelenlegi vezetőedzője, Quique Setién sokáig nem találta a helyét a futballban. Nem értették meg sehol. Gyerekkora óta vallja, hogy a foci nem több mint szórakozás, és ez visszaköszön a csapatainál is: bárhová is menjen, az biztos, hogy a bajnokság legjobb meccseit ő fogja játszani. A sakk szerelmeseként megszállottan rajong a taktikáért, imád kísérletezni és túlgondolkodni. Az eredmények pedig őt igazolják. Bemutatjuk az egyetlen embert az elmúlt tíz évből, aki a Bernabéuban és a Camp Nouban is győzni tudott.

„Ahhoz, hogy a stratégia valóssággá váljon, muszáj döntéseket hoznunk" – írja minden idők legjobb sakkozója, Garri Kaszparov angol nyelven megjelent How Life Imitates Chess című könyvében. – Miután megterveztük, elemeztük és kiértékeltük, választanunk kell egy cselekvési irányt. Az eredmény a döntéshozatal minőségének visszaigazolása lesz."

Setién sokszor a sakkból merít ihletet Forrás: laligaloca.blog.hu

A játékosok a bábuk

Sokan a futballt is a sakkhoz hasonlítják, vannak olyan edzők, akiknek a meccsre való felkészülés semmiben sem különbözik egy sakkozó felkészülésétől. Quique Setién is ezek közé az edzők közé tartozik.

A Betis trénere egyszer bevallotta, a sakk iránti szenvedélye gyakran még a futballon is túlnő. „Egyre kevesebb focit nézek, inkább sakkozok helyette." A szerelem nem véletlen: Setién többször játszott már Kaszparov, és a sakk másik nagymestere, Anatolij Karpov ellen. „A sakk és a futball nagyon hasonlít, a darabkák (a bábuk és a játékosok – a szerk.) a támadással és a védekezéssel vannak összefüggésben. És, hogy mi a legfontosabb? Hogy urald a tábla (pálya) közepét" – magyarázta.

Kollégiumi írógép, vb, strandfoci

Setién Santanderben született 1958-ban. Az utcán nőtt fel. A tanulást mindig is háttérbe szorította a foci, így került oda már nagyon fiatalon a Racing Santander utánpótláscsapatához. Technikailag képzett, elegáns játékos volt, aki fizikai hiányosságaiból fakadóan nem szerette a keménykedést a pályán. Elkötelezetten vallotta, hogy a foci a látványról, a trükkökről és az élvezetről szól. „Most már tudom, hogy a játékosok taktikai felkészítését nem lehet elég korán elkezdeni – mondta már edzőként. – Vannak olyan srácok, akik fél órán át labdához sem érnek az edzésen, mert a magasabb, erősebb fiúk elnyomják őket."

Az eredetileg csatár Setién annyira értette a játékot, hogy a Racing edzője, Moruca végül középpályást faragott belőle. „Látni őt játszani, egy álom volt" – emlékezett vissza a fiatal tanítványára, aki 14 évesen, a kollégiumi írógépen jegyezte le a futballal kapcsolatos tapasztalatait. Nyolc évet húzott le a Racingnál, mielőtt 1985-ben az Atlético Madridhoz igazolt, Luis Aragonés kezei alá. „Nála váltam igazi futballistává" – mesélte Setién, akit Miguel Munoz spanyol szövetségi kapitány kivitt az 1986-os világbajnokságra, ott azonban egy percet sem játszott. Setién sohasem volt az a fajta ember, aki felhúzta volna magát az ilyenen, minimális elkeseredettséggel az arcán annyit mondott, „egy kicsit bosszantott". Az egyetlen dolog, amit megbánt a karrierjében, hogy nem játszhatott Johan Cruyff Barcelonájában – pedig ahogy ő fogalmazott, a kisujját is odaadta volna érte.

Éder Sarabia (balra) és Quique Setién Forrás: AFP/Miguel Medina

A vb után Setién megbújt a futballban. Amúgy sem tekintett úgy a labdarúgásra mint megélhetési lehetőségre, csupán szórakoztatta – ahogy gyerekként is. Játszott még pár évet a Logronésnél, a Racingnál, majd 1996-ban a Levanténél fejezte be a pályafutását. A képességei már ekkor megvoltak, hogy belevágjon az edzősködésbe, de ő inkább strandfocizni kezdett. Rendszeresen járt a santanderi tengerpartra, és annyira illett hozzá a játék, hogy a válogatottba is bekerült. Magát sohasem tartotta ambiciózus embernek, nem hajtotta őt semmilyen versenyszellem, és nem álmodott arról, hogy egyszer edző lesz. Jelenlegi segítője, Éder Sarabia viszont másképp látja: „Makacs, és bár nem úgy tűnik, maximalista ember."

A meg nem értett zseni

2001-ben, megélhetési szándékkal mégis edzőnek állt. A Racingnál kapott munkát, ott, ahol ismerték, és ő is ismert mindenkit, mégis, szakmai tapasztalat nélkül kockázatos vállalásnak tűnt. De bejött. 2002-ben a második helyen végezve (Aragonés Atléticója mögött) feljuttatta a csapatot az élvonalba. Megvolt a lehetősége, hogy már nagyon korán a legmagasabb szinten is berobbanjon, de a vezetőséggel való nézeteltérései miatt mennie kellett.

„Nem könnyű megtalálni azt a helyet, ahol megértenek téged" – mondta, és ez a kijelentés végigkísérte a pályafutását. A Poli Ejidónál négy hónapig bírta, Egyenlítő-Guinea válogatottjánál mindössze tíz napig, de ezt az időszakot még ő is jelentéktelennek nevezte az életében. A hitehagyott edzőnek korábbi klubja, a Logronés adott bizalmat, ha már fizetést nem – hét hónapig dolgozott ingyen. Az eredmények itt sem jöttek. Úgy tűnt, hogy a futballedzők világa zord és sötét hely a dogmatikus Setiénnek, aki már-már teljesen beleőrült saját elvei rabságába. „Mindig a jó futballra törekszem. Nem értek egyet azzal, hogy az edzőnek alkalmazkodnia kell a kerethez. Volt idő, amikor így gondoltam, de akkor még nem értettem a futballt" – nyilatkozta, hozzátéve, hogy az emberek azért kritizálják őt, mert gyakran nem azt mondja, amit egy edzőtől elvárnának.

Setién és a Betis kapusedzője útban Madridba (a Real Madrid-Betis 0-1 bajnoki előtt) Forrás: twitter

Milyen edző Quique Setién?

„Sajnálom, és az egész csapat nevében elnézést kérek a mérkőzés végén látottak miatt. A Betis nem híve az időhúzásnak, a játékosok erre a stábtól direkt utasítást nem kaptak, így erről majd az öltözőben beszélünk velük. Én magam és a klub is annak a híve, hogy az ellenfelet csak olyan eszközökkel győzzük le, mely megfelel a futball szellemének" – Setién nyilatkozata a Milan ellen aratott 2–1-es siker után.

Aztán az élet csak neki adott igazat. A harmadosztályú Lugóhoz került, ahol hat évet húzott le, és gondolkodásmódjával teljesen megreformálta a klubot. Harmadik évében feljutatta a csapatot a másodosztályba, ahol hosszú távon meg is ragadt. A szakma ekkor már kezdte elismerni Setiént, akinek szokatlan volt a folytonosság az életében, hiszen egy évnél többet sehol sem töltött korábban. „Egy picit kezdtem Sir Alex Fergusonnak érezni magamat" – viccelődött.

Spanyolország braziljai megérették őt

2015. október 18-án, a Getafe elleni 4–0-s vereség után a Las Palmas kirúgta Paco Herrerát, aki 14 év után vezette vissza a csapatot az első osztályba. Ekkor öt ponttal a 19. helyen álltak a kanáriak. Setiénnel viszont új erőre kaptak, 2016. február 26. és április 11. között hétből hat meccset nyertek, amire akkor rajtuk kívül csak a Real Madrid és az Atlético volt képes. A szezont végül a 11. helyen zárták. Az eredményeknél is fontosabb volt, hogy Setién végre megtalálta azt a helyet, ahol megértették. A forró és száraz Gran Canarián, ahol ugyanolyan könnyedén és ösztönösen fociznak, mint Brazíliában. Ahol a futball kikapcsolódás, élvezet, lúdico – játékos, ahogy Setién nevezte. Ahol sokat futva, gyorsan, mégis precízen játszanak, ahol a mezőnyfölény és a labdabirtoklás sohasem megy át unalmas tili-toliba (Setiénnel a Barcelona mögött a Las Palmas birtokolta legtöbbet a labdát, passzpontosságot tekintve pedig a harmadik legjobb csapat volt a ligában). Az egészet talán Kevin-Prince Boateng leigazolása szemléltette a legjobban. A ghánai olyan klubokban játszott korábban mint a Tottenham, a Dortmund és a Milan. Saját bevallása szerint azt sem tudta, hogy hol van Las Palmas a térképen, egyetlen szót tudott. „Tiki-taka" – ez vezette őt a szigetre.

Setién 18 hónap alatt a bajnokság legszórakoztatóbb csapatává tette a Las Palmast, de annyira elmérgesedett a helyzet a vezetőséggel, hogy márciusban bejelentette, a szezon végén távozik. Ez akkora törést okozott a klub életében, hogy a maradék tíz meccsből nyolcat is elveszítettek, és csak az őszi teljesítmény mentette meg őket a kieséstől.

Felépítette a Betist, és saját magát is

Setién megszerzése és a 2017 nyarán elköltött 25 millió euró (spanyol léptékkel számolva ez hatalmas összeg) volt az első jele annak, hogy a Betis célja immár az európai helyek megközelítése. A második a Real idegenbeli legyőzése volt az ötödik fordulóban. 2016. április 30. és 2017. szeptember 20. között 73 meccsen nyolc különböző ország 35 különböző csapata próbálta megúszni kapott gól nélkül a Real ellen, hiába. A Betisnek sikerült, ráadásul Antonio Sanabria 94. percben szerzett fejesgóljával a győzelem is meglett. Setiénnel a Betis vált a spanyol bajnokság kirakatcsapatává, olyan értelemben, hogy ha egy laikust le kellett ültetni a tévé elé, akkor nem ártott, ha az ő meccsük futott a háttérben. 4–0, 4–4, 3–6, 0–5, 5–3, 3–2, 2–3 – a Betis tavaly őszi legkiugróbb eredményei, közte a Háromkirályok napján rendezett sevillai derbivel (5–3), amelyen hat év után először sikerült nyerni (és először ötöt rúgni).

A téli átigazolási szezonban a Betis 10,5 millió eurót fizetett a Dortmundnak Marc Bartráért. A Barcelonánál nevelkedett középső védő személyében Setién megkapta azt a játékost, akire a legnagyobb szüksége volt. Bartra érkezésével formációt váltott, átállt háromvédős rendszerre, és elkezdett célfocit játszani. Tavasszal volt egy olyan periódus, amikor nyolcból hét bajnokit nyert a Betis, mindezt úgy, hogy közben két gólt kapott. A szezont végül a hatodik helyen zárta a csapat, és ezzel kivívta a jogot, hogy az Európa-ligában szerepeljen. „Egy hároméves célt teljesítettünk egy alatt" – mondta Setién.

2003 óta először kapott négy gólt a Barcelona hazai pályán Forrás: AFP/Josep Lago

A most futó idényben a Betis a hetedik helyen áll a bajnokságban, az Európa-ligában pedig már biztosan továbbjutott. Setién zsenialitásának köszönhetően november közepén az év egyik legjobb meccsén 4–3-ra verték a Barcelonát a Camp Nouban, ahol 2003 óta senki sem rúgott négy gólt. Ez a siker egyben azt is jelentette, hogy ő lett az első edző az elmúlt tíz évben, aki a Bernabéuban és a Camp Nouban is győzni tudott. Még Diego Simeone sem volt képes erre.

A kezdés előtt az öltözőfolyosón Setién elkérte Sergio Busquets mezét. Busquets a vesztes meccs után odaadta neki, és azt írta rá: „Quiquének megbecsüléssel és csodálattal az iránt, ahogy a futballt látja".

Ennél nagyobb elismerés aligha létezik.