Vágólapra másolva!
A Bundesliga 14. fordulójának szombat esti mérkőzésén Dárdai Pál együttese, a Hertha BSC hazai pályán 1-0-ra legyőzte az Eintracht Frankfurtot. Ezzel az eredménnyel a berlini csapat feljött a hatodik helyre, amely Európa-liga-selejtezőt ér, és mindössze négy ponttal van lemaradva a második helyen álló Bayern Münchentől.

A Hertha kezdte aktívabban a mérkőzést, de a Frankfurt előtt adódott az első komoly lehetőség. Haller próbálkozott néhány csel után 10 méterről, megpattant a lövése, ami a kapufát is súrolva ment mellé.
Negyedóra elteltével megszületett a Hertha első kapura tartó lövése is, Grujics suhintotta rá jó 25-ről, de az erővel és az irányzékkal is akadtak gondok. Nem sokkal később Trapp bizonytalankodott egy szögletnél, de a berlini csapat nem tudta kihasználni a hibáját.

Aztán a túloldalon ismét Haller került helyzetbe, jól érkezett egy centerezésre, de nem tudta kapura tenni a labdát. Nem sokkal később Kosztics eresztett el egy rémesen gyenge lövést tizenhatról.
A 40. percben egy újabb szöglet okozott gondot a Frankfurtnak, de ezt már nem úszta meg gól nélkül a vendégcsapat. Plattenhardt beívelésére Grujics robbant be, és védhetetlenül fejelt a kapuba.

Az 50. percben megduplázta előnyét a Hertha, legalábbis úgy tűnt. Davie Selke lépett ki egyedül a védők között, majd elfektette Trappot is, és az üres kapuba passzolt. Daniel Schlager azonban jelezte, hogy lesről indult a berliniek támadója, amiben teljesen igaza volt, csak azt nem értette senki, miért nem fújta le korábban.

2-0 helyett aztán majdnem 1-1 lett, de Jovics lövésére bravúrosan ért le Jarstein. Majd megint Selke került ziccerbe, viszont most nem tudta elvinni a labdát Trapp mellett.

A hajrához közeledve próbált újítani az Eintracht, de a Hertha masszív védelme állta a sarat, a frankfurti csapat nem tudott komoly helyzetet kidolgozni. Dárdai Pál csapata kibekkelte az utolsó perceket, 1-0-s győzelmével pedig feljött a hatodik helyre, és pontszámban is beérte a Frankfurtot.

1. félidő
40Marko Grujic
40Marvin Plattenhardt
2. félidő
90Arne Maier
81Danny da Costa
81Vedad Ibisevic
72Ante Rebic
72Gelson Fernandes
66Davie Selke
65Salomon Kalou
Összeállítások
Hertha BSC4-4-2
Eintracht Frankfurt3-4-1-2
Football Pálya
22
Rune
Almenning Jarstein
20
Valentino
Lazaro
28
Fabian
Lustenberger
25
Jordan
Torunarigha
21
Marvin
Plattenhardt
11
Matthew
Leckie
15
Marko
Grujic
23
Arne
Maier
8
Salomon
Kalou
27
Davie
Selke
19
Vedad
Ibisevic
31
Kevin
Trapp
13
Carlos
Salcedo
20
Makoto
Hasebe
2
Evan
N'Dicka
24
Danny
da Costa
5
Gelson
Fernandes
6
Jonathan
de Guzman
10
Filip
Kostic
4
Ante
Rebic
9
Sebastien
Haller
8
Luka
Jovic

Hertha BSC

Kezdők
22Rune Almenning Jarstein
20Valentino Lazaro
28Fabian Lustenberger
25Jordan Torunarigha
21Marvin Plattenhardt
40
11Matthew Leckie
15Marko Grujic
40
23Arne Maier
90
8Salomon Kalou
65
27Davie Selke
66
19Vedad Ibisevic
81
0Marius Gersbeck
13Lukas Kluenter
31Derrick Luckassen
4Karim Rekik
5Niklas Stark
16Javairo Dilrosun
30Julius Kade
1Thomas Kraft
3Per Ciljan Skjelbred
6Vladimir Darida
10Ondrej Duda
14Pascal Koepke
17Maximilian Mittelstaedt
24Palkó Dárdai
Cserék

Eintracht Frankfurt

Kezdők
31Kevin Trapp
13Carlos Salcedo
20Makoto Hasebe
2Evan N'Dicka
24Danny da Costa
81
5Gelson Fernandes
72
6Jonathan de Guzman
10Filip Kostic
4Ante Rebic
72
9Sebastien Haller
8Luka Jovic
19David Abraham
22Timothy Chandler
28Allan
16Lucas Torro
39Goncalo Paciencia
1Frederik Roennow
3Simon Falette
11Mijat Gacinovic
15Jetro Willems
23Marco Russ
27Nicolai Mueller
33Taleb Tawatha
Cserék

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Bayer Leverkusen 24 20 0 4 61-16 45 64
GY
GY
GY
GY
GY
I
2.
Bayern München 24 17 4 3 65-28 37 54
GY
V
V
GY
D
I
3.
VfB Stuttgart 24 16 6 2 55-31 24 50
GY
GY
GY
D
GY
I
4.
Borussia Dortmund 24 12 4 8 48-30 18 44
D
GY
D
V
GY
I
5.
RB Leipzig 24 13 7 4 53-31 22 43
GY
D
GY
V
GY
I
6.
Eintracht Frankfurt 24 9 5 10 38-31 7 37
V
D
D
D
GY
I
7.
Hoffenheim 24 9 9 6 43-44 -1 33
D
D
V
GY
GY
I
8.
Freiburg 24 8 10 6 32-44 -12 30
V
V
D
V
D
I
9.
Werder Bremen 24 8 10 6 33-37 -4 30
GY
V
GY
D
V
I
10.
Augsburg 24 7 9 8 39-41 -2 29
D
D
V
GY
GY
I
Teljes lista