Társoldalunk:

Libertadores-kupa: Madridban nem, Buenos Airesben volt balhé

2018.12.10. 16:15

Alejandro Dominguez, a Dél-amerikai Labdarúgó Szövetség (CONMEBOL) elnöke örömét fejezte ki a Libertadores-kupa-döntő botránymentes madridi visszavágóját  követően, és köszönetet mondott a házigazda Florentino Péreznek. Buenos Airesben ugyanakkor az ünneplő szurkolók összecsaptak a rendfenntartókkal. 

Dominguez kifejtette: az a lényeg, hogy sikerült győztest avatniuk, és nem történt semmi baj. A két argentin együttes, a River Plate és a Boca Juniors találkozóját követően előbbi ünnepelhetett kupagyőztesként.

"Az ötlet tőlem és a munkatársaimtól származott, majd amikor megkérdeztük Florentinót erről a dologról, ő igennel válaszolt" - utalt a helyszín módosításra, a visszavágó "elköltöztetésére", valamint a vendéglátó Real Madrid első emberére a CONMEBOL paraguayi vezetője. "Az álom valósággá vált, és ez a nagyszerű döntő mindenki számára élvezetes volt" - mondta. Hozzátette: a pályán küzdelmes mérkőzést, a Santiago Bernabéu stadionban pedig "nagyon sok boldogságot" látott.

A River Plate játékosai ünnepelnekForrás: AFP/Oscar Del Pozo

A madridi rendezésnek a csapatok, illetve szurkolóik sem örültek, Dominguez ezzel kapcsolatban megemlítette, nekik sem állt szándékukban, hogy külföldön rendezzék meg a találkozót. "Mindig az volt a célunk, hogy Argentínában legyen a visszavágó is, kétszer megpróbáltuk, de végül Madrid lett a helyszín" - közölte.

A legrangosabb dél-amerikai sorozat döntőjének első felvonása 2-2-es döntetlent hozott, majd a visszavágót szurkolói rendbontások miatt el kellett halasztani, és csak két hét késéssel tudták lejátszani. Ráadásul a CONMEBOL végül úgy döntött, hogy Argentínán kívül rendezik meg a találkozót. A madridi összecsapás rendes játékideje nem hozott döntést (1-1), a hosszabbításban aztán a River Plate a Boca Juniors fölé kerekedett (3-1), és 5-3-as összesítéssel megnyerte a kupát. A kupagyőztes a dél-amerikai földrész képviselőjeként ott lehet a szerdán kezdődő egyesült arab emírségekbeli klubvilágbajnokságon, ahol jövő kedden az elődöntőben kapcsolódik be a küzdelmekbe.

A vasárnapi mérkőzést követően Buenos Airesben az ünneplő River Plate-drukkerek összetűzésbe keveredtek a rendfenntartókkal, kövekkel és üvegpalackokkal dobálták meg a rendőröket, akik könnygázzal és gumilövedékekkel "válaszoltak". Több embert őrizetbe vettek, három rendőr megsérült.