Társoldalunk:

Spanyol edzőt nevezett ki az Alba Fehérvár

2018.12.17. 17:25

Jesus Ramirez személyében spanyol vezetőedzőt nevezett ki az Alba Fehérvár férfi kosárlabdacsapata.

A székesfehérvári klub holnapjának beszámolója szerint a 38 esztendős tréner eddig az U20-as együttest irányította.

"Meglepetésként ért a felkérés, de azonnal igent mondtam. Komoly kihívás, ugyanakkor nagy öröm, hogy a felnőtt együttes szakvezetője lehetek" - fogalmazott a nyáron szerződtetett edző, aki hozzátette, vannak elképzelései, hogyan segíthet a csapatnak az előrelépésben.

Ramirez az Alba előtt hat éven át a német Ratiopham Ulm másodedzője volt, az előző idényben pedig a spanyol Bilbao Basketnél dolgozott ugyanilyen pozícióban. A szakember szerda este a bolgár Levski Lukoil elleni Európa Kupa-összecsapáson mutatkozik be az együttes kispadján.

A fehérváriak vezetősége vasárnap a gyenge eredmények miatt mentette fel a munkavégzés alól a korábbi vezetőedzőt, Dzunic Branislavot. Az Alba a bajnokságban hat vereség mellett mindössze négyszer nyert, így csak a tabella 11. helyén áll.

Az új edző kinevezésével egy időben a keret is változott, miután a fehérváriak szerződést bontottak az amerikai Jacobi Boykinsszal. Ettől viszont még nem lesz kevesebb amerikai a csapatban, ugyanis a klub a múlt héten szerződtette a 33 éves Martin Gilbert Zenót, aki ugyancsak a Levski ellen mutatkozhat be.