Bernd Storck törölközőjének bedobása (bedobatása) után, általános meglepetésre, egy belga ember, a világlátott és számtalan helyen megforduló Georges Leekens vette át a magyar labdarúgó-válogatott irányítását. Az eset még 2017 késő őszén történt meg, de a tavalyi év utolsó két meccsén Szélesi Zoltán megbízott kapitányként ült a padon – Leekens csak a háttérből figyelt. Volt mit néznie, mert
2017 novemberében barátságos meccsen Luxemburgban sikerült kikapni 2-1-re,
igaz, utána 1-0-ra megvertük Costa Ricát. A luxemburgi, amúgy teljesen tét nélküli vereség Szélesi kapuját is betette, ő teljesen eltűnt mind a válogatott, mind az MLSZ kötelékéből.
Leekens tehát átvette a marsallbotot és ezzel furcsa időszak kezdődött a magyar válogatott életében. A belga kapitány remek kommunikációs szakembernek bizonyult, mert egy ártatlan kérdésre is képes volt lukat beszélni a riporterek hasába.
A joviális öregúrként mosolygó belga másfél órás sajtófélórái mellett azonban sok emlékezetes dolog nem történt.
Pontosabban annyi igen, hogy a felkészülési mérkőzéseket és fél évet sikerült szinte teljesen eltékozolni. Leekens számára négy barátságos meccset kötött le az MLSZ. Ez azért is volt fontos, mert tudtuk, hogy 2018 őszétől ezek az összecsapások gyakorlatilag megszűnnek, hiszen az UEFA által bevezetett Nemzetek Ligája-sorozat miatt nem volt már idő a felkészülési összecsapások lejátszására.
Nézzük most ezt a négy barátságos meccset:
A nemzeti csapat tehát nyeretlen maradt, hazai pályán háromszor is kikapott, bár a leggyengébben éppen akkor játszott, amikor Bresztben 1-1-es döntetlent ért el a fehérorosz csapat ellen. Emlékezetes volt még az is, hogy az ausztrálok elleni, június 9-i összecsapáson
a Dzsudzsák Balázs helyén játszó Sallai Roland nagyszerű teljesítménnyel rukkolt ki.
A szurkolók egy része bizakodott, hogy legalább találtunk egy fiatal tehetséget, az újságírók pedig azt fejtegették, hogy az őszi Nemzetek Ligája meccsen akár az őrségváltás is megtörténhet.
Meg is történt, de erről picit később, mert előbb egy másik őrségváltásról kell szólnunk.
Az ausztrálok elleni 1-2 után az MLSZ vezetése kirúgta Leekenst és kinevezte helyére az olasz Marco Rossit szövetségi kapitánynak.
Azt a Rossit, aki akkor Dunaszerdahelyen dolgozott, azt a Rossit, aki már akkor reménykedett a kapitányi megbízásában, amikor 2017 nyarán elhagyta a bajnok Honvédot.
Már benne voltunk az őszben, amikor a Nemzetek Ligája második fordulójában Budapesten a magyar válogatott 2-1-re legyőzte Görögországot. (Azok után, hogy a sorozat nyitányán 1-0-s vereséget szenvedett Tamperében a finnektől.) A görögök elleni meccsen olyan erényeket csillogtatott a csapat, amelyet ezt megelőzően a 2016-os Európa-bajnokságon láttunk tőlük. Rossinak ez volt a második meccse kapitányként, az MLSZ elnöke, Csányi Sándor pedig ezt nyilatkozta: „Úgy gondolom, jó döntés volt Marco Rossit kinevezni. Hogy túl késői döntés volt ez? Lehet, hogy igen, és ez az én hibám. Engem győztek meg arról, hogy Georges Leekens a megfelelő ember, de úgy gondoltam:
inkább később váltsunk, mint hogy ne tegyünk semmit. Nagyobb hiba lett volna a belga kapitánnyal elindulni a Nemzetek Ligájában, mint kapitányt váltani az utolsó pillanatban, ám ez a mérkőzés meggyőzött arról, hogy ha Georges Leekens kinevezése nem volt jó ötlet, jól tettük, hogy váltottunk.
Marco Rossi úgy vágott neki a Nemzetek Ligájának, hogy gyakorlatilag beesett a finnek elleni tamperei meccsre. A NL C-osztályában hat meccset játszott a csapat, ezen 10 pontot szerzett.
A csoportot – óriási meglepetésre – Finnország nyerte meg 12 ponttal. Az eredmények ismeretében azt mondhatjuk, hogy
a tallinni 3-3 nagyon sokba került,
ha ott megvan a 3 pont, akkor mi is 12 ponttal zárunk és a finnek elleni egymás elleni eredménnyel (0-1, 2-0) mi vagyunk a csoportelsők. Ez azonban utólagos okoskodás és puszta elméleti fejtegetés, dobjuk is el rögtön.
A tallinni 3-3 tényleg nem volt szép eredmény, a Rossi-éra alatt ott fordult elő eddig egyetlen alkalommal, hogy a csapat néhány játékosa nem úgy focizott, ahogy tud. Az Ukrajnában játszó Kádár Tamás hajmeresztő megoldására éppúgy emlékezhetünk, mint arra, hogy a lelkes észtek háromszor is bevették Gulácsi Péter kapuját.
A tallinni meccs csupán Szalai Ádám két góljáról maradt emlékezetes, meg arról, hogy Rossinál ez volt eddig az utolsó olyan mérkőzés, amelyen Dzsudzsák Balázs nem kapott szerepet. A következő két NL-összecsapáson (az észtek és a finnek elleni hazai találkozókon) már ott volt a keretben Dzsudzsák, mindkét meccsen játszott is, az észtek ellen csereként, a finnek ellen kezdőként.
Dzsudzsák Balázs mellőzése nem valami ördögtől való tett volt Marco Rossi részéről,
miként a visszahívása sem az. Annyi történt, hogy 2018 nyarán Dzsudzsák abban reménykedett, hogy a reménytelenül gyenge emirátusokbeli bajnokságból (az Al-Vahda együtteséből) sikerül eligazolnia egy nívósabb bajnokságba. Nem sikerült, viszont a huzavona az átigazolási időszak utolsó pillanatáig tartott. A magyar válogatottnak szeptember elején már két Nemzetek Ligája-meccset kellett játszania, miközben Dzsudzsáknak nem volt csapata.
Rossi ebben a helyzetben nem kockáztatta meg a válogatott volt csapatkapitányának behívását, így
az első négy NL-összecsapáson Dzsudzsák nem volt a keret tagja.
Csak szeptember 19-én derült ki, hogy a magyar játékos az al-Ittihad Kalba futballistája lesz, azaz marad az Emirátusokban. Ezután Rossi megvárta, amíg játékba lendül és csak a novemberi utolsó két Nemzetek Ligája meccsre hozta vissza Dzsudzsákot, akit a közönség szkeptikusan, a csapattársak viszont örömmel fogadtak.
Örömmel fogadta mindenki Orbán Willi megjelenését a magyar nemzeti csapatban. Az ő felbukkanása 2018. október elején történt, bár egyes sajtótermékek már a nyáron arról cikkeztek, hogy a magyar felmenőkkel rendelkező, a német Lipcse csaptában játszó sztárjátékos a magyar válogatottat választotta.
Bár Orbánnak a görögök elleni athéni meccsen (az egyetlen görög gólnál elfelejtett felugrani) volt egy nagy hibája, az rögtön látszott, hogy a megjelenése stabilizálta a magyar védelmet.
Orbán hetente játszik világsztárok ellen a Bundesligában,
az összes megnyilvánulása szimpatikus volt, nagy erőssége lehet Marco Rossi csapatának.
Az évet lezáró két 2-0-s győzelem (az észtek és a finnek ellen) hangulatjavítónak sem volt utolsó. Mivel Észtország megtette azt a szívességet, hogy a görögöket Athénban 1-0-ra legyőzte, a magyar csapat a Nemzetek Ligája csoportjában a második helyen kötött ki. Hogy ez mire lesz elég (pontosabban, elég lesz-e bármire is), az majd 2019 őszén, az Eb-selejtezők lezárásakor derül ki. Ebben a selejtezőben kissé belehúztak nekünk, amikor
a magyar válogatott mellé a vb-ezüstérmes horvátokat
és a Gareth Bale fémjelezte walesieket (na és Szlovákiát, valamint Azerbajdzsánt) rendelte mellénk a sors.
Egy 17 éves hagyomány most sem szakadt meg, a kontinens öt legerősebb válogatottja ellen most sem kell játszanunk, azaz
az angolokat, a spanyolokat, a franciákat, a németeket és az olaszokat
most is sikerült elkerülnünk. Ettől persze még okozhat elég gondot a horvát-walesi-szlovák belsőhármas, de az biztos, hogy ennél nehezebb csoportba is kerülhetett volna a válogatott. Meg könnyebbe is – ezt se hallgassuk el.
A 2020-as Európa-bajnokság négy mérkőzését az addigra elkészülő új Puskás Stadionban rendezik majd meg.
Mondanunk sem kell, hogy ezért is lenne nagyon fontos dolog, hogy a magyar válogatott kijusson a tornára.
Rossinak a keret összeállításakor nem lesz bő merítési lehetősége, ezért is lenne nagyon fontos, hogy minden hadra fogható ember a rendelkezésre álljon. Hiszen az első, a szlovákok elleni Eb-selejtezőre (és a rá három napra következő horvátok ellenire) úgy állunk ki, hogy előtte egyetlen felkészülési mérkőzést sem tudunk játszani.