Kinevezték a Boca Juniors új edzőjét

fbl Horizontal FOOTBALL PRESS CONFERENCE
Gustavo Alfaro (középen), Daniel Angelici (jobbra) és a csapat sportigazgatója, Nicolas Burdisso
Vágólapra másolva!
Gustavo Alfarót nevezték ki a Boca Juniors labdarúgócsapatának vezetőedzőjévé.

Elődje, Guillermo Barros Schelotto azután távozott - közös megegyezéssel -, hogy csapata a Libertadores Kupa döntőjében alulmaradt a nagy rivális River Plate-tel szemben.

Daniel Angelici klubelnök az új tréner bemutatásakor úgy fogalmazott, hogy a jelöltek közül Alfaro az a személy, aki a képességei és a professzionalizmusa alapján a Boca Juniors együttesét a leginkább vezetheti. Az 56 éves argentin szakember néhány napja még a Huracánnál tevékenykedett, és a sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy ellentmondásos érzésekkel hozta meg a döntését. Elárulta, végül az apjának tett ígérete alapján határozta el magát, neki korábban azt mondta: egyszer a legnagyobbargentin klubban fog dolgozni. A jelöltek között volt még Luiz Felipe Scolari és José Pekerman.

Gustavo Alfaro (középen), Daniel Angelici (jobbra) és a csapat sportigazgatója, Nicolas Burdisso Forrás: AFP/Alejandro Pagni

A legrangosabb dél-amerikai klubsorozat döntőjének első mérkőzésén, novemberben a Boca Juniors pályáján 2-2-es döntetlen született. A visszavágót el kellett halasztani, mivel a Boca-futballisták közül többen is megsérültek azt követően, hogy a rivális drukkerei betörték buszuk ablakait, ráadásul a közbelépő rendőrök könnygázt vetettek be, melynek belégzése miatt több futballista rosszul lett. Biztonsági okokból újabb halasztások következtek, végül, decemberben, Madridban került sor a második mérkőzésre, melyen a River Plate hosszabbítás után 3-1-re győzött.

A Boca Juniorstól elköszönt Guillermo Barros Schelottót szerdán a Los Angeles Galaxy edzőjévé nevezték ki.