Vágólapra másolva!
A Hertha BSC 3-1-re győzött a Bundesliga 18. fordulójában a sereghajtó Nürnberg otthonában. Dárdai Pál együttese ezzel megelőzte a Hoffenheimet és a Werder Brement, és feljött a tabella 7. helyére.

Ha azt mondjuk, a Hertha kisebb gödörben volt a mérkőzés előtt, nem túlzunk, ugyanis a legutóbbi három bajnokiján mindössze egy pontot tudott szerezni, ráadásul minden meccsén a tabellán mögötte álló csapattal játszott. A Nürnbergnek sem volt fényes a helyzete, 11 ponttal a Bundesliga utolsó helyén állt, utolsó négy találkozóját kivétel nélkül elveszítette.

Dárdai Pál csapata jobban kezdte a mérkőzést, és viszonylag korán, a 15. percben megszerezte a vezetést. Vedad Ibisevics indult meg a kaputól 35 méterre, egy kényszerítő után visszakapta a labdát Selkétől, és 15 méterről kapásból kilőtte a hosszú alsót.

A Hertha visszavett a tempóból és a játék színvonala is esett, a félidő vége felé pedig a hazai együttes kezdett magára találni és átvette az irányítást, aminek meg is lett az eredménye. Egy szöglet utáni kavarodást követően Löwen lőtte vissza labdát a sűrűjébe, Hanno Behrens pedig teljesen egyedül maradt a kaputól egy méterre, és jól vetődött bele a kóbor lövésbe, 1-1 a 42. percben.

Dárdai Pál az első félidő után még bosszankodhatott Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Daniel Karmann

A második félidőben lendületben maradt a Nürnberg, de a Hertha szerzett újabb gólt. Egy mutatós kontra végén Lazaro tekert középre, Ibisevics sarokkal tette tovább a labdát Ondrej Dudának, aki zavartalanul lőhetett a bal sarokba. Remekbeszabott ellentámadás volt!

A 70. percben Duda duplázni tudott. A nürnbergi védelem bénázása után került elé a labda, ő pedig nem vesztegette az időt és kíméletlenül a kapuba bombázott.

A hajrában kis híján megszületett a negyedik berlini gól, de Selke először a kapufát találta el, nem sokkal később pedig Mathenia védte a lövését. Gyakorlatilag gálázott Dárdai Pál csapata második félidőben.

A Nürnberg leginkább a meccs végét várta, a Hertha sem erőlködött tovább, pedig lőhetett volna még gólt/gólokat, de a 3-1-es győzelem is azt jelenti, hogy a fővárosi együttes feljött a Bundesliga 7. helyére.

A teljes gólösszefoglaló:

A Herthának kedvező eredmény született a játéknap esti meccsén is, ugyanis a Schalke Caligiuri duplájával 2-1-re legyőzte otthon a hatodik helyen álló Wolfsburgot, amely így már csak egy ponttal előzi meg Dárdaiékat.

1. félidő
42Hanno Behrens
42Eduard Loewen
15Vedad Ibisevic
15Davie Selke
2. félidő
89Davie Selke
83Ondrej Duda
82Eduard Loewen
82Matheus Pereira
80Virgil Misidjan
70Ondrej Duda
70Davie Selke
57Marko Grujic
55Eduard Loewen
50Ondrej Duda
50Vedad Ibisevic
Összeállítások
Nuernberg4-1-4-1
Hertha BSC5-3-2
Football Pálya
8
Robert
Bauer
34
Dennis
Lippert
26
Christian
Mathenia
22
Enrico
Valentini
33
Georg
Margreitter
4
23
Tim
Leibold
31
Ondrej
Petrak
24
Virgil
Misidjan
18
Hanno
Behrens
17
Eduard
Loewen
0
Marius
Gersbeck
31
Derrick
Luckassen
16
Javairo
Dilrosun
30
Julius
Kade
22
Rune
Almenning Jarstein
20
Valentino
Lazaro
5
Niklas
Stark
28
Fabian
Lustenberger
4
Karim
Rekik
21
Marvin
Plattenhardt
15
Marko
Grujic

Nuernberg

Kezdők
8Robert Bauer
34Dennis Lippert
26Christian Mathenia
22Enrico Valentini
33Georg Margreitter
4Ewerton
23Tim Leibold
31Ondrej Petrak
24Virgil Misidjan
80
18Hanno Behrens
42
17Eduard Loewen
82
55
42
27Matheus Pereira
82
9Mikael Ishak
1Fabian Bredlow
28Lukas Muehl
17Sebastian Kerk
14Yuya Kubo
19Toerles Knoell
21Federico Palacios
7Edgar Salli
Cserék

Hertha BSC

Kezdők
0Marius Gersbeck
31Derrick Luckassen
16Javairo Dilrosun
30Julius Kade
22Rune Almenning Jarstein
20Valentino Lazaro
5Niklas Stark
28Fabian Lustenberger
4Karim Rekik
21Marvin Plattenhardt
15Marko Grujic
57
10Ondrej Duda
83
70
50
23Arne Maier
27Davie Selke
89
70
15
19Vedad Ibisevic
50
15
11Matthew Leckie
12Dennis Smarsch
2Peter Pekarik
17Maximilian Mittelstaedt
8Salomon Kalou
3Per Ciljan Skjelbred
6Vladimir Darida
14Pascal Koepke
Cserék

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Bayer Leverkusen 24 20 0 4 61-16 45 64
GY
GY
GY
GY
GY
I
2.
Bayern München 24 17 4 3 65-28 37 54
GY
V
V
GY
D
I
3.
VfB Stuttgart 24 16 6 2 55-31 24 50
GY
GY
GY
D
GY
I
4.
Borussia Dortmund 24 12 4 8 48-30 18 44
D
GY
D
V
GY
I
5.
RB Leipzig 24 13 7 4 53-31 22 43
GY
D
GY
V
GY
I
6.
Eintracht Frankfurt 24 9 5 10 38-31 7 37
V
D
D
D
GY
I
7.
Hoffenheim 24 9 9 6 43-44 -1 33
D
D
V
GY
GY
I
8.
Freiburg 24 8 10 6 32-44 -12 30
V
V
D
V
D
I
9.
Werder Bremen 24 8 10 6 33-37 -4 30
GY
V
GY
D
V
I
10.
Augsburg 24 7 9 8 39-41 -2 29
D
D
V
GY
GY
I
Teljes lista