Társoldalunk:

A repülővel lezuhant focista kétségbeesett üzenetet küldött a gépről

2019.01.23. 10:38

A rendőrség közlése szerint szerdán folytatták annak a kisrepülőgépnek a keresését, amely az angol élvonalbeli bajnokságban szereplő Cardiff City labdarúgócsapatának friss igazolásával, Emiliano Salával a fedélzetén tűnt el a radarképekről hétfőn este a La Manche-csatorna felett.

A 28 éves argentin támadó a Nantes-tól szerződött a Cardiffhoz, ezért utazott Franciaországból Angliába, de az egymotoros repülőgép pilótája – a rendőrség tájékoztatása alapján – 1500 méteres magasságban kérte, hogy alacsonyabban haladhasson el a Guernsey-szigetnél, majd az ereszkedés közben, 700 méteres magasságnál eltűnt a radarképekről.
„Folytatjuk a keresést, két repülőgép száll fel és átfésüli azt a területet, amelyről úgy véljük, hogy a legnagyobb eséllyel találhatunk ott bármit is” – jelentette be szerdán reggel a rendőrség.

Nantes-ban virrasztottak a szurkolókForrás: MTI/EPA/Eddy Lemaistre

Hétfőn este mentőhajók és helikopterek indultak útnak, hogy átvizsgálják a Guernsey-sziget környékét, ám négy órával később fel kellett függeszteniük a keresést az időjárási körülmények romlása miatt. Kedden reggel brit és francia csoportok közösen folytatták a kutatást, délig több mint ezer négyzetméteres területet vizsgáltak át, ám nem találták meg a repülő nyomait.
Sala édesapja közben az argentin Clarín című napilapnak azt mondta, hogy fia hangüzenetet küldött barátainak a gép fedélzetéről, amelyben azt mondta,egy olyan repülőgépen ülök, amely mindjárt a darabjaira esik szét, miközben Cardiff felé haladunk. A hangüzenetben Sala hangja nem tűnik idegesnek, inkább csak fáradtnak, a háttérben pedig hallható a repülőgép motorjának zúgása.
Ha másfél órán belül nem kaptok hírt rólam...nem tudom, fognak-e bárkit is küldeni értem, vagy azért, hogy megtaláljanak, de nagyon félek– mondta még a felvételen Sala.
A játékost múlt héten klubrekordot jelentő, 17 millió euró (5,4 milliárd forint) körüli összegért igazolta le a Cardiff.
Sala eltűnésének hírére a francia szövetség elhalasztotta a Nantes szerdára tervezett Francia Kupa-mérkőzését, a legjobb 32 között a harmadosztályú Entente Sannois-Saint Gratien lett volna az ellenfél.