Vágólapra másolva!
Csütörtök este az Angol Ligakupa elődöntőjének visszavágó mérkőzésén a Chelsea 2-1-re legyőzte a Tottenham Hotspurt, de mivel az első meccset a vendégek nyerték 1-0-ra, a Ligakupa idei szabályrendszerének köszönhetően jöhetett tizenegyespárbaj, amit a hazaiak bírtak jobban idegekkel, így a Chelsea bejutott a döntőbe, ahol a címvédő Manchester City lesz az ellenfele a londoni Wembley Stadionban.

Két héttel ezelőtt a Tottenham Harry Kane büntetőből szerzett góljával hazai pályán 1-0-ra legyőzte a Chelsea-t, azóta viszont nagyot fordult a világ Észak-Londonban. Az angol sztárcsatár bokasérülést szenvedett a Manchester United elleni rangadón, így márciusig nem játszhat. A csapat legjobb formában lévő játékosa, a dél-koreai Szon Hung Min elment az Ázsia-kupára, míg az angol válogatott Dele Allinak a Fulham ellen bajnokin sérült meg a combhajlító izma, így ő is csak márciusban térhet vissza.

Kane, Alli és Szon nélkül rengeteget gyengült a Spurs Forrás: AFP/Ian Kington

A mérkőzés előtt a Chelsea hivatalosan is bejelentette, hogy megszerezte a Juventustól Gonzalo Higuaínt, azonban az argentin támadó nem léphetett pályára, mert a mérkőzéskeretet még az érkezése előtt le kellett adnia Maurizio Sarrinak.

Gonzalo Higuaínt a mérkőzés előtt bemutatták a Stamford Bridge közönségének Forrás: AFP/Glyn Kirk

Ahogy az várható volt, a hazaiak kezdték támadólag a mérkőzést, Eden Hazardék rendesen körbelőtték Paulo Gazzaniga kapuját, de a Spurs argentin kapusa becsülettel állta a sarat. A 27. percben azonban esélye sem volt hárítani N'Golo Kanté bődületes erejű kapáslövésénél, ami dupla-köténnyel talált utat a kapuba.

A francia világbajnok középpályás 30 meccs alatt már a negyedik gólját szerezte az idei szezonban. Előző három idényében 129 találkozón volt ugyanennyiszer eredményes.

A vezető gól után vérszemet kapott a Chelsea, amely megérezte a Tottenham sebezhetőségét, és a 37. percben gyönyörű góllal növelni tudta előnyét. Hazardtól indult a támadás, aki Pedro Rodríguezhez játszott, a spanyol támadó honfitársát, César Azpilicuetát futtatta a jobb oldalon, aki középre lőtte a labdát, a második hullámban érkező Hazard pedig kilenc méterről a kapu jobb oldalába belsőzött.

A második félidőt bátrabban kezdte a Tottenham, a középhátvéd Toby Alderweireld is próbálkozott egy kapáslövéssel, de a belga játékos bombája elkerülte a kaput.

Az 50. percben viszont összejött a szépítés a vendégeknek.

Danny Rose bal oldali beadását a Kane-t helyettesítő Fernando Llorente két védő szorításában, csukafejessel juttatta a Chelsea kapujába.

A középkezdés után a Chelsea szinte azonnal visszaállíthatta volna a kétgólos különbséget, Olivier Giroud került helyzetbe, de a francia világbajnok csatár lapos lövését Gazzaniga kiszedte a bal alsó sarokból. Az 58. percben Kanté átadása után Hazard került ziccerbe, de a belga támadó 14 méterről a kapu mellé lőtt. A 65. percben ismét Hazard volt a főszereplő, a tizenhatoson belül három embert is kicselezett, de az utolsó pillanatban beleléptek a lövésébe.

A Chelsea edzője, Maurizio Sarri sem bírta idegekkel Forrás: AFP/Ben Stansall

A 70. percben óriási helyzetet hagyott ki a Tottenham.

Gazzaniga kirúgása után a brazil Lucas Moura került ziccerbe, egy pattanás után 14 méterről bombázott, de a labda az oldalhálóba csapódott.

Az utolsó bő húsz percben a Chelsea mindent megtett, hogy szerezzen még egy gólt, de a Tottenham hősiesen védekezett, és Giroud is mellé fejelt egy ziccert a 93. percben, így az eredmény már nem változott. Mivel az első meccset a vendégek nyerték 1-0-ra, a Ligakupa idei szabályrendszerének köszönhetően elmaradt a kétszer 15 perces hosszabbítás, és azonnal jöhetett tizenegyespárbaj.

David Luiz értékesítette a mindent eldöntő tizenegyest Forrás: AFP/Glyn Kirk

Az első és a második körben nem hibáztak a játékosok, majd a harmadik sorozatban a Tottenham játékosa, Eric Dier csúnyán fölé lőtt, ezt követően pedig Jorginho egy pofátlan lövéssel előnybe hozta a Chelsea-t. A negyedik körben is hibázott a Spurs, a brazil Lucas Moura félmagas lövését Kepa Arrizabalaga hárította. Így jöhetett a Chelsea részéről David Luiz, aki hidegvérrel kilőtte a jobb alsó sarkot, és ezzel továbbjuttatta csapatát a döntőbe.

Angol Ligakupa, elődöntő, visszavágó
Chelsea-Tottenham 2-1 (2-0) - tizenegyesekkel 4-2
Gólszerzők.: Kanté (27.), Hazard (37.), ill. Llorente (50.)
Továbbjutott: a Chelsea, 2-2-es összesítéssel, 11-esekkel

A döntőt február 24-én, a Wembley Stadionban rendezik.