Vágólapra másolva!
Szerdán tett bejelentést Emiliano Sala egykori csapata, a Nantes az eltűnt argentin csatár ügyében. A francia klub igényt tart a teljes átigazolási összegre.

Klubrekordnak számító összegért, 17 millió euróért igazolta le január közepén a Cardiff City együttese Emiliano Salát, aki azonban napokkal később rejtélyes körülmények között eltűnt. Már az első hírek is arról szóltak, hogy a labdarúgó repülőgépe lezuhanhatott, és bár igen kevés esély van arra, hogy a focista még él, holttestét egyelőre nem találták meg, valamint a baleset körülményei sem tisztázódtak. A legfrissebb hírek szerint Sala elhagyhatta a repülőt a süllyedés előtt.

A Nantes nem mond le a pénzéről Forrás: AFP/Sebastien Salom Gomis

Éppen ezért új klubja a mai napig nem fizette ki a rekordösszeg első részletét a francia csapatnak. Másrészt pedig azért nem, mert a tragikus események miatt kérdéses volt, ilyen körülmények között kell-e egyáltalán fizetnie a labdarúgóért.

A BBC az FC Nantes szerdai bejelentésére hivatkozva azt írja, a megállapodás szerint a

három részletben kifizetendő teljes összegre igényt tart Sala egykori klubja,

és amennyiben 10 napon belül nem kapják meg a kért összeget, jogi útra terelik az ügyet.

(Forrás: Blikk)