Vágólapra másolva!
A labdarúgó OTP Bank Liga 20. fordulójának szombat délutáni mérkőzésén a MOL Vidi FC nem tudott faragni a Ferencvárossal szembeni hátrányából, sőt három ponttal távolabb került a zöld-fehérektől, miután hazai pályán kikaptak a kieső helyen álló Diósgyőrtől. A tabellán utolsó Haladás ezúttal lélektanilag fontos pontot szerzett Pakson, míg az MTK ötgólos meccset nyert Mezőkövesden.

MOL Vidi FC–Diósgyőri VTK 1-2 (1-2)

A legutóbbi fordulóban a Puskás Akadémiától meglepő vereséget szenvedett a MOL Vidi, amely már a találkozó legelején megszerezte a vezetést Marko Scepovic jóvoltából. A folytatásban is inkább a hazaiak akarata érvényesült, a vendégek mégis egyenlíteni tudtak: egy beívelést Branko Mihajlovic vett mellre, majd a kapus lábai között a kapuba bombázott.

1. félidő
33Dejan Karan
28Branko Mihajlovic
15Marko Scepovic
3Marko Scepovic
2. félidő
90Tomislav Mazalovic
90Ádám Kovácsik
88István Kovács
87Erik Bukrán
87Bence Szabo
84Márk Tamás
84Márkó Futács
80Branko Mihajlovic
79Attila Fiola
69Mátyás Tajti
68Richárd Vernes
67Máté Pátkai
63Roland Juhász
46Dejan Karan
Összeállítások
Fehérvár FC4-5-1
DVTK3-5-2
Football Pálya
74
Ádám
Kovácsik
11
Loic
Nego
23
Roland
Juhász
5
Attila
Fiola
22
0
Armin
Hodzic
8
Anel
Hadzic
10
István
Kovács
17
Máté
Pátkai
44
Marko
Scepovic
12
Tomas
Tujvel
1
Erik
Bukrán
25
Dusan
Brkovic
48
Dejan
Karan
4
Márk
Tamás
17
Sergiy
Shestakov
28
Tomislav
Mazalovic
14
Dávid
Márkvárt
20
Bence
Szabo
11
Martin
Juhar
11
Richárd
Vernes
91
Branko
Mihajlovic

Fehérvár FC

Kezdők
74Ádám Kovácsik
90
11Loic Nego
23Roland Juhász
63
5Attila Fiola
79
22Stopira
0Armin Hodzic
8Anel Hadzic
10István Kovács
88
17Máté Pátkai
67
44Marko Scepovic
15
3
12Tomas Tujvel
6Ákos Elek
13Zsombor Berecz
18Márkó Futács
84
19Boban Nikolov
65Szilveszter Hangya
71Elvir Hadzic
Cserék

DVTK

Kezdők
1Erik Bukrán
87
25Dusan Brkovic
48Dejan Karan
46
33
4Márk Tamás
84
17Sergiy Shestakov
28Tomislav Mazalovic
90
14Dávid Márkvárt
20Bence Szabo
87
11Martin Juhar
11Richárd Vernes
68
91Branko Mihajlovic
80
28
99Botond Antal
6Mátyás Tajti
69
8Florent Hasani
9Patrik Bacsa
33Kristóf Polgár
50Bence Bárdos
94Gábor Eperjesi
Cserék

Öt perc múlva már a Diósgyőrnél volt az előny, amikor egy szabadrúgást követően Dejan Karan emelt a fehérvári kapuba. Hátrányba kerülve fokozta a nyomást a Vidi és

a szünetig Huszti Szabolcs révén két ziccert rontott.

A második félidő elején büntetőből sem sikerült Husztinak gólt lőni, a Pátkai Máté lerántásért megítélt tizenegyest hibázta el. A hazaiak a lefújásig nagy mezőnyfölényben játszottak, beszorították a Diósgyőrt, ám egyenlíteniük nem sikerült. A Vidi újabb hazai vereségével igen távolra került bajnoki címének megvédésétől.

A meccs után Kovács István, a MOL Vidi játékosa a következőket nyilatkozta: "Egyáltalán nem nehéz értékelni az összecsapást: gratulálunk a Diósgyőr csapatának, megérdemelten nyertek. A futball mindenkinek azt adja, amit megérdemel. Úgy tűnik, hogy nekünk a tavaszi kezdet a kudarcokról szól, hiszen hazai pályán két mérkőzést is elveszítettünk olyan csapatok ellen, akik ellen három-három ponttal kalkuláltunk.

Azt nem lehet elvitatni tőlünk, hogy igyekszünk eredményesen játszani, megnyerni a mérkőzéseket, de nincs ott a szemünkben a tűz. A felkészülési időszak nem is a csapategységről szól, mert azt nem az edzőtáborok, edzések, barátságos meccsek építik, hanem a tétmeccseken elért sikerek és azok a kudarcok, amikből tanulni lehet. Profi játékosok vagyunk, voltunk már ennél nehezebb helyzetben is, nem szabad feladnunk"

A MOL Vidi vezető edzője, Marko Nikolics: "Nyilvánvaló, hogy jelenleg egy nehéz periódusban vagyunk.

A múlt heti, és a mostani találkozón sem volt szerencsénk. A helyzetek száma rendben volt, több is volt, mint a múlt héten, ezek alapján nyernünk kellett volna. De ez egy ilyen időszak, aki régóta benne van a labdarúgásban, az tudja, hogy vannak hasonló szakaszok. Rosszat nem tudok mondani a csapatra, és a hozzállásra, mindeki küzdött, mindenki nyerni szeretett volna.

(A nyilatkozatokat a MOL Vidi honlapjáról vettük.)

Budapest Honvéd–Puskás Akadémia 2-1 (2-0)

Az ellenfelet saját térfelén letámadó felcsútiak mezőnyfölényével kezdődött a találkozó, de a vendégvédelem a 9. és a 17. percben is óriásit hibázott, a szemfüles Holender pedig mindkétszer góllal büntetett. Mezőnyjátékkal folytatódott a mérkőzés, a kapuk előtt ritkán adódtak lehetőségek.

A kispesti Holender Filip (elől) ezúttal is lendületesen futballozottForrás: MTI/Szigetváry Zsoltmiddleon37543354

Nagyobb sebességi fokozatra kapcsolt a Puskás Akadémia, de veszélyes gólhelyzetig nem jutott a jól záró kispesti védelemmel szemben. A Honvéd a kontráiban bízott, Danilo az egyik ilyen akció lezárásaként kevéssel ollózott a felcsúti kapu fölé. A 73. percben szépített a Puskás Akadémia - Radó lövése egy védő lábán pörgött fel, majd kötött ki a kapu jobb oldalában -, de hiába támadott a hajrában, egyenlíteni már nem tudott. A vendégcsapat kilenc játékossal fejezte be az összecsapást.

1. félidő
17Filip Holender
16Jonathan Heris
9Filip Holender
4Djordje Kamber
2. félidő
90Jonathan Heris
90József Varga
90Gazdag Dániel
83Filip Holender
81Liridon Latifi
80Nándor Tamás
73András Radó
71Liridon Latifi
67Danilo
67Norbert Szendrei
66Dávid Kálnoki Kis
57Gonzalo Vega
46Tamás Kiss
Összeállítások
Budapest Honvéd3-5-2
Puskás Akadémia FC4-2-3-1
Football Pálya
99
Dávid
Gróf
4
Dávid
Kálnoki Kis
24
Djordje
Kamber
25
Ivan
Lovric
2
Mohammed
Mezghrani
3
Eke
Uzoma
13
Tibor
Heffler
6
Gazdag
Dániel
57
Filip
Holender
17
55
Norbert
Szendrei
19
Lajos
Hegedus
22
Roland
Szolnoki
26
Kamen
Hadzhiev
14
Jonathan
Heris
4
Szilárd
Bokros
33
József
Varga
29
Nándor
Tamás
16
Gonzalo
Vega
21
Tamás
Kiss
10
András
Radó
44
Branislav
Danilovic

Budapest Honvéd

Kezdők
99Dávid Gróf
4Dávid Kálnoki Kis
66
24Djordje Kamber
4
25Ivan Lovric
2Mohammed Mezghrani
3Eke Uzoma
13Tibor Heffler
6Gazdag Dániel
90
57Filip Holender
83
17
9
17Danilo
67
55Norbert Szendrei
67
18András Horváth
21Fousseni Bamba
22Milán Májer
29Patrick Tischler
33Tonci Kukoc
60Attila Temesvári
89David Ngog
Cserék

Puskás Akadémia FC

Kezdők
19Lajos Hegedus
22Roland Szolnoki
26Kamen Hadzhiev
14Jonathan Heris
90
16
4Szilárd Bokros
33József Varga
90
29Nándor Tamás
80
16Gonzalo Vega
57
21Tamás Kiss
46
10András Radó
73
44Branislav Danilovic
7Bachana Arabuli
12Balázs Balogh
25Zsolt Nagy
27Liridon Latifi
81
71
55Peter Szakaly
68János Hegedűs
25Jozef Urblik
Cserék

A Honvéd ezt megelőzően november elején nyert a bajnokságban, azóta hat mérkőzésen három döntetlen mellett háromszor kikapott. A Honvéd pályaválasztóként ötödik meccsén negyedszer győzte le a kispestiek vendégeként továbbra is nyeretlen felcsútiakat.

A Puskás Akadémiának idegenben nem megy: a bajnoki szezon tizedik vendégfellépésén nyolcadszor maradt alul.

Paksi FC–Haladás 1-1 (1-0)

A mérkőzés a 77 éves korában elhunyt, olimpiai bajnok Ihász Kálmán emlékére gyászszünettel kezdődött.

A Haladás az első félidő első felében letámadta ellenfelét, a játék - némi meglepetésre - leginkább a hazai térfélen folyt. Kaput eltaláló kísérletet ugyanakkor először a 30. percben láthatott a közönség, ebből azonban egyből gól is lett: Simon szánta rá magát váratlanul egy lövésre a bal oldalról, s ez meglepte Királyt, aki nem tudott hárítani. A találat után megváltozott a játék képe, a Paks átvette az irányítást, s több helyzetet is kidolgozott.

1. félidő
40Funsho Bamgboye
30Andras Simon
29Gergő Holdampf
2. félidő
84János Hahn
83Bence Lenzsér
82Murtaz Daushvili
81Funsho Bamgboye
73Kristóf Papp
71Gergő Holdampf
64Andras Simon
64Andras Fejes
61Michal Rabusic
46Karol Mészáros
46Balint Gaal
Összeállítások
Paksi FC4-1-4-1
Haladás4-2-3-1
Football Pálya
0
Gergely
Nagy
77
David
Kulcsar
14
Andras
Fejes
5
Zsolt
Gévay
30
János
Szabó
21
Kristóf
Papp
16
Mohamed
Remili
17
Tamas
Egerszegi
8
Tamas
Kecskes
9
János
Hahn
90
Andras
Simon
1
Gábor
Király
77
Yurii
Habovda
0
Kornel
Salata
26
Mark
Jagodics
29
Milán
Németh
4
Murtaz
Daushvili
0
Gergő
Holdampf
8
Funsho
Bamgboye
17
Reagy
Ofosu
10
Karol
Mészáros
66
Daniel
Rozsa

Paksi FC

Kezdők
0Gergely Nagy
77David Kulcsar
14Andras Fejes
64
5Zsolt Gévay
30János Szabó
21Kristóf Papp
73
16Mohamed Remili
17Tamas Egerszegi
8Tamas Kecskes
9János Hahn
84
90Andras Simon
64
30
31Gergő Rácz
2Dávid Bobál
19Barna Kesztyűs
0József Windecker
39Laszlo Bartha
42Norbert Könyves
96Bence Lenzsér
83
Cserék

Haladás

Kezdők
1Gábor Király
77Yurii Habovda
0Kornel Salata
26Mark Jagodics
29Milán Németh
4Murtaz Daushvili
82
0Gergő Holdampf
71
29
8Funsho Bamgboye
81
40
17Reagy Ofosu
10Karol Mészáros
46
66Daniel Rozsa
19Michal Rabusic
61
0David Mohl
31Márió Németh
32Kristian Kolcak
79Peter Halmosi
14Balint Gaal
46
81Rui Pedro
Cserék

A szünet után fokozatosan a vendégek kerültek fölénybe, próbáltak lendületes támadásokat vezetni, de a befejezések egy ideig nem sikerültek. A hajrához közeledve aztán összejött az egyenlítés, s az utolsó percekben is "nyomott" a Haladás, de - miközben hatástalanított egy-két hazai kontrát - a győztes gólt már nem sikerült megszereznie.

Mezőkövesd-Zsóry–MTK Budapest 2-3 (1-1)

A találkozó elején jellemzően a kövesdi térfélen volt a labda, de aztán ahogy telt az idő, bátrabbá vált a hazaiak játéka, ez pedig hamarosan góllá érett. A vezetés megszerzése után azonnal visszahúzódott saját kapuja elé a vendéglátó együttes, de az MTK-nak csupán négy percre volt szüksége ahhoz, hogy egy jól helyezett lövéssel kiegyenlítsen. A szünetig aztán a Mezőkövesd volt aktívabb, de a játékrész végéig újabb gól nem született.

1. félidő
36László Lencse
32Máté Katona
28Stefan Drazic
25Szalai Attila
2. félidő
90Patrik Vass
80Tamás Cseri
78Patrik Vass
70Tamas Kulcsar
65Jozsef Kanta
64Dániel Vadnai
62Adam Vass
60Balint Vogyicska
54Tamás Cseri
50Róbert Pillár
47Sándor Vajda
46László Pekár
46Dániel Farkas
Összeállítások
Mezőkövesd4-2-3-1
MTK Budapest4-1-4-1
Football Pálya
25
Péter
Szappanos
22
Dániel
Farkas
17
Róbert
Pillár
41
Szalai
Attila
23
Dániel
Vadnai
97
Mihail
Meshi
26
Lajos
Bertus
33
Gábor
Molnár
9
László
Pekár
24
Tamás
Cseri
21
Stefan
Drazic
1
Artem
Kychak
22
Máté
Katona
3
Bence
Deutsch
13
Gergo
Gengeliczki
33
Yevgen
Selin
38
Adam
Vass
77
Tamas
Kulcsar
6
Balint
Vogyicska
9
István
Bognár
10
Patrik
Vass
29
László
Lencse

Mezőkövesd

Kezdők
25Péter Szappanos
22Dániel Farkas
46
17Róbert Pillár
50
41Szalai Attila
25
23Dániel Vadnai
64
97Mihail Meshi
26Lajos Bertus
33Gábor Molnár
9László Pekár
46
24Tamás Cseri
80
54
21Stefan Drazic
28
1Dávid Dombó
10Márk Koszta
32Matija Katanec
70Erik Silye
71Filip Dragoner
77Sándor Vajda
47
88Tomas Szeles
Cserék

MTK Budapest

Kezdők
1Artem Kychak
22Máté Katona
32
3Bence Deutsch
13Gergo Gengeliczki
33Yevgen Selin
38Adam Vass
62
77Tamas Kulcsar
70
6Balint Vogyicska
60
9István Bognár
10Patrik Vass
90
78
29László Lencse
36
98Laszlo Horvath
14Sandor Torghelle
0Slobodan Mihajlovic
19Jozsef Kanta
65
73Benedek Varju
7Szabolcs Schön
71Anton Bidzilya
Cserék

Fordulás után a kettős cserével frissítő hazaiak azonnal magukhoz ragadták a kezdeményezést, hamar újra betaláltak, a következő jó húsz percben pedig a sárga lapokat érő szabálytalanságok akasztották meg gyakran a játék ritmusát. A fővárosi kék-fehérek a félidő derekához közeledve sikerrel fejeztek be egy akciót, és

bő negyedóra múlva ismét gólt szereztek, ezzel először vezettek a mérkőzésen.

A hátralévő nagyjából 15 percben az MTK nem engedte kibontakozni a hazaiakat, sőt, egészen a lefújásig kezdeményezőbb maradt, így végül megérdemelten vitte el a három pontot Mezőkövesdről.

Kisvárda–Debreceni VSC 3-0 (2-0)

Az első húsz percben a hazaiak birtokolták többet a labdát, a Debrecen elsősorban azzal törődött, hogy stabil legyen a védekezése. A folytatásban azonban a támadásszervezésben is aktívabbá vált a vendégcsapat, ezzel együtt továbbra sem volt kapura igazán veszélyes. Sokáig nem alakított ki komoly gólhelyzetet a Kisvárda sem, végül mégis kétgólos előnnyel zárta az első félidőt: előbb a DVSC védelmének és kapusának bizonytalanságát használta ki Cukalasz, majd Lukjancsuk bombázott távolról a léc alá.

A szünet után szűk tíz perccel gyakorlatilag eldőlt a mérkőzés, amikor pontosan vitt végig egy ellentámadást a Kisvárda.

1. félidő
45Pavlo Lukyanchuk
42Stavros Tsoukalas
31Lucas
24Erik Kusnyir
21Barnabas Vari
17Gheorghe Grozav
2. félidő
87Zoltán Horváth
77Ádám Bódi
77Stavros Tsoukalas
72Hugo Seco
59Tamás Takács
56Zoltán Horváth
46Balazs Benyei
Összeállítások
Kisvárda4-2-3-1
DVSC4-4-2
Football Pálya
4
Anton
Kravchenko
18
Bohdan
Melnyk
19
Barnabas
Vari
16
Pavlo
Lukyanchuk
11
91
Roman
Karasyuk
84
14
Cornel
Ene
77
Hugo
Seco
8
Stavros
Tsoukalas
13
Gheorghe
Grozav
3
Csaba
Szatmári
26
Alex
Damasdi
5
Bence
Pavkovics
88
Márk
Szécsi
20
Tamás
Takács
86
Tomas
Kosicky
29
Erik
Kusnyir
11
János
Ferenczi
27
Ádám
Bódi
8
Dániel
Tőzsér
21
Kevin
Varga

Kisvárda

Kezdők
4Anton Kravchenko
18Bohdan Melnyk
19Barnabas Vari
21
16Pavlo Lukyanchuk
45
11Lucas
31
91Roman Karasyuk
84Felipe
14Cornel Ene
77Hugo Seco
72
8Stavros Tsoukalas
77
42
13Gheorghe Grozav
17
9Zoltán Horváth
87
56
1Mihai Adrian Minca
3Rados Protic
7Sassa
10Brana Ilic
21Andras Gosztonyi
36Anderson Pico
Cserék

DVSC

Kezdők
3Csaba Szatmári
26Alex Damasdi
5Bence Pavkovics
88Márk Szécsi
20Tamás Takács
59
86Tomas Kosicky
29Erik Kusnyir
24
11János Ferenczi
27Ádám Bódi
77
8Dániel Tőzsér
21Kevin Varga
6Balazs Benyei
46
42Alex Hrabina
14Krisztian Kuti
15Szabolcs Barna
17Norbert Mészáros
70Kevin Nagy
71Albion Avdijaj
Cserék

A Debrecen az előző négy fordulóban nem kapott gólt, ezúttal viszont a mérkőzés közepén többször is bizonytalankodott. A támadójátéka ugyanakkor a folytatásra sem változott érdemben, így nem volt esélye arra, hogy felzárkózzon. A hazai csapat megérdemelten nyert.

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Paksi FC 23 15 4 4 42-26 16 49
GY
GY
V
GY
GY
I
2.
Ferencvárosi TC 22 15 4 3 59-22 37 48
GY
GY
GY
GY
GY
I
3.
Fehérvár FC 23 12 8 3 42-34 8 39
GY
GY
GY
V
V
I
4.
Puskás Akadémia FC 23 9 6 8 37-26 11 35
V
GY
GY
V
D
I
5.
DVSC 23 9 9 5 31-29 2 32
GY
V
V
GY
V
I
6.
MTK Budapest 23 9 10 4 29-44 -15 31
V
V
V
GY
V
I
7.
Kecskeméti TE 23 9 11 3 32-36 -4 30
GY
V
GY
V
V
I
8.
DVTK 22 8 9 5 35-35 0 29
D
V
V
GY
D
I
9.
ZTE FC 23 8 11 4 33-43 -10 28
GY
D
GY
GY
V
I
10.
Újpest FC 23 8 12 3 29-47 -18 27
V
GY
V
V
GY
I
Teljes lista