Vágólapra másolva!
A magyar labdarúgó-bajnokság 20. fordulójának szombat esti rangadóján az Újpest a Ferencvárost fogadta. A 225. derbin a Ferencváros korán megszerezte a vezetést, amit az Újpest szó szerint a legutolsó pillanatban egyenlített ki. A végeredmény tehát: 1-1.

Az NB I-et vezető zöld-fehérek azzal a tudattal léphettek pályára, hogy a Vidi újabb váratlan veresége miatt egy győzelemmel 11 pontosra növelhették előnyüket a tabella élén.

A két szurkolótábor ezúttal is kitett magáért Fotó: Csudai Sándor - Origo

Jobban is kezdte a találkozót a Fradi, amelyben némi meglepetésre a Honvéd ellen győztes gólt szerző Böde Dániel kezdett, Davide Lanzafame a kispadra szorult. Az első percektől letámadtak a vendégek, ez pedig érezhetően nem ízlett az Újpestnek, két gyors támadás után az utolsó pillanatban tudtak csak menteni a védők Böde elől. A 10. percben viszont már mindenki tehetetlen volt:

Gorriarán ugratta ki a balszélen Petrjakot, aki az alapvonalról centerezett, a hosszún teljesen üresen érkező Varga Rolandnak pedig még arra is volt ideje, hogy átvegye a labdát, mielőtt a kapuba bombázott.

Böde Dániel kezdőként lépett pályára a 225. derbin Fotó: Csudai Sándor - Origo

A gól után is inkább a Ferencváros akarata érvényesült a pályán, az újpesti támadásokból hiányzott az átütőerő. A 25. percben újra a Fradi veszélyeztetett, Lovrencsics tekert középre, Böde ugrott a legmagasabbra, fejesét azonban óriási bravúrral védte Banai Dávid, aki nem sokkal később Varga szabadrúgásáráa is leért az alsó sarokba.

Az első igazán komoly újpesti helyzetre fél órát kellett várni, ekkor Burekovic beadását Beridze csúsztatta nem sokkal a kapu mellé. A hazaiak játékába több hiba is becsúszott, és bár a félidő hajrájában náluk volt többet a labda, lövőhelyzetig nem jutottak el.

Az első félidő egyértelműen a Fradié volt Fotó: Csudai Sándor - Origo

A szünet jót tett a lila-fehéreknek, mert a második játékrész eleje egyértelműen az övék volt. Sokkal harciasabban játszottak, a fiatal Rácz Barnabás pedig kishíján egyenlített: Szankovics passza után a tizenhatos jobbsarkából centikkel tekert a kapu mellé. A támadások mellett azonban a védekezésre is oda kellett figyelniük, a Fradi kontrái ugyanis rendre veszélyesek voltak, de a Litauszki Róbert irányította hátvédsor jól állta a rohamokat.

A két edző, Nebojsa Vignjevics és Szergej Rebrov cserékkel próbált frissíteni, hazai oldalon Obinna és Zsótér állt be, míg a vendégeknél Lanzafame lépett pályára Böde helyett, valamint Varga Roland helyén bemutatkozott a Ferencvárosban a norvég támadó, Nguen Tokmac is.

1. félidő
45Daniel Nagy
41Dániel Böde
11Varga Roland
2. félidő
90Leandro De Almeida
90Krisztián Simon
88Lasha Dvali
88Soma Novothny
86Dénes Dibusz
86Daniel Nagy
83Dzenan Burekovic
82Igor Kharatin
76Varga Roland
67Dániel Böde
64Barnabas Racz
56Giorgi Beridze
Összeállítások
Újpest FC4-2-3-1
Ferencvárosi TC4-2-3-1
Football Pálya
23
Dávid
Banai
49
Branko
Pauljevic
4
Kire
Ristevski
5
Róbert
Litauszki
68
Dzenan
Burekovic
30
Vincent
Onovo
18
Bojan
Sankovic
24
Barnabas
Racz
26
Daniel
Nagy
77
Giorgi
Beridze
86
Soma
Novothny
90
Dénes
Dibusz
8
Lovrencsics
Gergő
5
Abraham
Frimpong
33
Lasha
Dvali
26
Marcel
Heister
14
Igor
Kharatin
18
Dávid
Sigér
97
Varga
Roland
27
Fernando
Gorriaran
34
Ivan
Petryak
13
Dániel
Böde

Újpest FC

Kezdők
23Dávid Banai
49Branko Pauljevic
4Kire Ristevski
5Róbert Litauszki
68Dzenan Burekovic
83
30Vincent Onovo
18Bojan Sankovic
24Barnabas Racz
64
26Daniel Nagy
86
45
77Giorgi Beridze
56
86Soma Novothny
88
1Filip Pajovic
6Obinna Nwobodo
7Krisztián Simon
90
10Donát Zsótér
14Alassane Diallo
19Mijusko Bojovic
21Benjamin Balazs
Cserék

Ferencvárosi TC

Kezdők
90Dénes Dibusz
86
8Lovrencsics Gergő
5Abraham Frimpong
33Lasha Dvali
88
26Marcel Heister
14Igor Kharatin
82
18Dávid Sigér
97Varga Roland
76
11
27Fernando Gorriaran
34Ivan Petryak
13Dániel Böde
67
41
31Adam Holczer
10Davide Lanzafame
16Leandro De Almeida
90
20Nikolay Signevich
21Endre Botka
51Andras Csonka
93Tokmac Chol Nguen
Cserék

A 81. percben egy szögletvariáció után előbb Petrjak lőtt, majd Haratin is próbálkozott - utóbbit Risztevszki kézzel blokkolta, de a játékvezető nem ítélte szándékosnak az esetet, így nem adott büntetőt. A hajrában a Fradi már az idővel is játszott, Tokmac ennek ellenére egy gyors kontra után ziccerbe került, ám tizenhatosról leadott lövését Banai hárította. Mint utólag kiderült, ez sokba került a vendégeknek,

a hosszabbítás utolsó percében ugyanis gyakorlatilag az utolsó támadásból Risztevszki lábáról Lovrencsics Gergő éppen a hosszún érkező Simon Krisztián elé pöccintette a labdát, aki kiegyenlített.

A Ferencváros az 1-1-es döntetlen ellenére is növelte előnyét a tabella élén, kilenc ponttal előzi meg a második Vidit.

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Paksi FC 23 15 4 4 42-26 16 49
GY
GY
V
GY
GY
I
2.
Ferencvárosi TC 22 15 4 3 59-22 37 48
GY
GY
GY
GY
GY
I
3.
Fehérvár FC 23 12 8 3 42-34 8 39
GY
GY
GY
V
V
I
4.
Puskás Akadémia FC 23 9 6 8 37-26 11 35
V
GY
GY
V
D
I
5.
DVSC 23 9 9 5 31-29 2 32
GY
V
V
GY
V
I
6.
MTK Budapest 23 9 10 4 29-44 -15 31
V
V
V
GY
V
I
7.
Kecskeméti TE 23 9 11 3 32-36 -4 30
GY
V
GY
V
V
I
8.
DVTK 22 8 9 5 35-35 0 29
D
V
V
GY
D
I
9.
ZTE FC 23 8 11 4 33-43 -10 28
GY
D
GY
GY
V
I
10.
Újpest FC 23 8 12 3 29-47 -18 27
V
GY
V
V
GY
I
Teljes lista