Társoldalunk:

Guardiola csapata megalázta a Chelsea-t, Agüero beállította Shearer rekordját

2019.02.10. 18:53

Az angol labdarúgó-bajnokság 26. fordulójában a Manchester City 6-0-ra legyőzte Chelsea-t az Etihad Stadionban. Pep Guardiola csapata már a 25. percben négygólos előnyben volt, így szuperrangadónak beharangozott összecsapás egy szimpla edzőmeccset hozott.

A címvédő Manchester City az idei szezonban hazai pályán 13 bajnoki mérkőzéséből 12-t megnyert. A Chelsea ugyan az idegenbeli teljesítménye alapján is az élmezőnybe tartozott, vendégként azonban legutóbbi két PL-találkozóját elbukta, ráadásul sem az Arsenal, sem pedig a Bournemouth pályáján nem szerzett gólt. A londoni kékek számára ugyanakkor reményt jelenthet, hogy amióta a Premier League létezik, még egyszer sem fordult elő velük, hogy egymás után három idegenbeli bajnoki mérkőzést veszítsenek el. 

Maurizio Sarrinak csak a mérkőzés előtt volt oka mosolyogniForrás: AFP/Oli Scarff

Azonban Maurizio Sarrinak hamar meg kellett barátkoznia a gondolattal, hogy irányításával negatív rekordot állít fel a Chelsea, ugyanis a Manchester City már szűk negyedóra elteltével kétgólos előnybe került. A 4. percben az angol válogatott Raheem Sterling szerzett vezetést, majd a 13. percben az argentin Sergio Agüero 25 méterről kilőtte a bal felső sarkot.

Az angol válogatott szélső 11. Chelsea elleni mérkőzésén karrierje első gólját szerzete, míg az argentin középcsatár már hatodszor volt eredményes a 2019-es naptári évben.

Sergio Agüero a góllövőlista élére álltForrás: AFP/Oli Scarff

A City azonban nem elégedett meg a kétgólos előnnyel. A 19. percben egy ajándéklabda után Agüero megszerezte második gólját, ezzel befogta a góllövőlista éllovasát, a liverpooli Mohamed Szaláht. Majd a 25. percben a német válogatott Ilkay Gündogan lőtt a bal alsó sarokba a Chelsea kapusának, Kepa Arrizabalagának a hathatós segítségével.

A Chelsea 1990 óta most kapott először két egymást követő idegenbeli bajnokiján legalább négy gólt, míg a City az 1965-ös Tottenham óta az első csapat, amely 15 egymást követő hazai mérkőzésen is betalált az első félidőben.

A második félidőt a Manchester City olyan lendülettel kezdte, mintha 0-0 lett volna az állás. Az 51. percben Agüero az Arsenal után újabb londoni csapat ellen szerezhetett volna mesterhármast. A belga Kevin De Bryune beadása után hat méterről fejelt a felső lécre. Három perccel később azonban a sors kárpótolta az argentin csatárt. Sterling harcolt ki büntetőt César Azpilicueta mellett, Agüero pedig higgadtan a bal alsó sarokba lőtte azt a jobbra vetődő Arrizabalaga mellett.

Sergio Agüero megszerezte 11. mesterhármasát, ezzel beállította a legendás Alan Shearer Premier League-rekordját, ráadásul ő lett a liga történetének ötödik játékosa, aki két egymást követő hazai meccsen is mesterhármasig jutott.

A Manchester United edzője, Ole Gunnar Solskjaer is a helyszínen tekintette meg az összecsapástForrás: AFP/Oli Scarff

A 74. percben az Agüero helyére beálló Gabriel Jesus is betalálhatott volna, ziccerbe került, de lövés közben a keresztező David Luiz simán fellökte, ráadásul a játékvezető orra előtt. Mike Dean azonban mosolygott a brazilra, és nem ítélt újabb büntetőt. Mintha azt magyarázta volna neki, hogy lőttetek ma már elég gólt.

Dean játékvezető ugyan megkönyörült a londoniakon, azonban ez a manchesterieket nem érdekelte. A 80. percben Olekszandr Zincsenko balról belőtt labdájára Raheem Sterling érkezett középen, és hat méterről az üres kapuba lőtt.

Győzelmével a – egy meccsel többet játszó – Manchester City pontszámban ismét beérte a Liverpoolt, és jobb gólkülönbségének köszönhetően ismét a tabella élére állt, a Chelsea pedig lecsúszott a hatodik helyre az Arsenal mögé.

A Chelsea legutóbb 1991 áprilisában szenvedett hasonlóan nagy különbségű vereséget. Akkor a Nottingham Foresttől kapott ki 7-0-ra.

Premier League, 26. forduló
Manchester City-Chelsea 6-0 (4-0)