Vágólapra másolva!
A Magyar Kupa nyolcaddöntőjének visszavágóján a Mol Vidi magabiztos győzelmet aratott a Taksony ellen (3-0), így kettős győzelemmel került a legjobb nyolc közé, míg a Budapest Honvéd a Hidegkuti Stadionban 1-1-s döntetlent játszott a Tiszakécskével, de az első meccsen aratott 1–0-s győzelmének köszönhetően kiharcolta a továbbjutást.

A székesfehérváriak magabiztosan, kettős győzelemmel léptek a nyolc közé, ugyanis idegenbeli sikerüket követően

a hazai visszavágón háromgólos győzelmet arattak a harmadosztályú Taksony felett.

Simán verte a MOL Vidi a Taksonyt Forrás: molvidi.hu

A kispestiek viszont alaposan megizzadtak az NB II-es Tiszakécskével szemben, amely egygólos hazai vereségét követően az idegenbeli visszavágó második félidejének elején egyenlített, majd a hátralévő időben több lehetősége volt a továbbjutást érő találat megszerzésére,

egyszer például a keresztléc mentette meg a tartalékosan felálló fővárosiakat.

A tiszakécskei Kocsis Gábor (k) és a kispesti Szendrei Norbert a labdarúgó Magyar Kupa nyolcaddöntőjében játszott Budapest Honvéd - Duna Aszfalt TVSE visszavágó mérkőzésen az Új-Hidegkuti Stadionban 2019. február 27-én Forrás: MTI/Illyés Tibor

A Budaörs a Kaposváron elért 0-0-s döntetlennel megőrizte a hazai pályán szerzett egygólos előnyét a labdarúgó, így továbbjutott a másodosztályú csapatok csatáján.

Magyar Kupa, nyolcaddöntő, visszavágók:
Budapest Honvéd-Duna Aszfalt Tiszakécske (NB II) 1-1 (1-0)
Továbbjutott: a Budapest Honvéd 2-1-es összesítéssel.

MOL Vidi FC-Taksony SE (NB III) 3-0 (3-0)
Tj.: a MOL Vidi FC kettős győzelemmel, 4-0-s összesítéssel.

Kaposvári Rákóczi FC (NB II)-Budaörs (NB II) 0-0
Tj: a Budaörs 2-1-es összesítéssel.