Vágólapra másolva!

A FIFA elutasította a Chelsea fellebbezését

A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elutasította a Chelsea fellebbezését, amelyet azért nyújtott be, mert a FIFA a következő két átigazolási időszakból kizárta az angol klubot.

A londoniak, akik a FIFA-verdikt értelmében 2020 nyaráig nem szerződtethetnek új játékost, az elutasító döntést jogi úton a nemzetközi Sportdöntőbíróságnál (CAS) támadhatják meg.

A két héttel ezelőtti határozat indoklása szerint a FIFA azért büntette meg az angol klubot, mert 29 esetben vétett a 18 éven aluli külföldi futballisták szerződtetésének szabályai ellen, illetve számos szabálytalanságot követett el a regisztrációs eljárásban. A Kékeknek mellékbüntetésként 600 ezer svájci frankot (168 millió forint) is fizetniük kell, és a helyzet rendezésére három hónapot kaptak.

A FIFA egyúttal az angol tagszövetséget is elmarasztalta, 510 ezer svájci frankos bírságot rótt ki rá, és hat hónapot adott arra, hogy tegye világossá, illetve rendezze a kiskorúak nemzetközi átigazolására vonatkozó szabályozását.

A nemzetközi szövetség hasonló érveléssel a Real Madridot és az Atlético Madridot is megbüntette 2016 januárjában. Előbbinek a CAS-nál sikerült elérnie a határozat felfüggesztését, utóbbinak viszont 2018 januárjáig érvényben maradt az átigazolásokból történt kizárása. A Barcelonát 2014-ben hasonló okból szintén két idényre zárták ki az átigazolásból.