Vágólapra másolva!
A Valencia 3-2-re nyert a Girona vendégeként, míg a Sevilla 5-2-re verte a vendég Real Sociedadot a spanyol labdarúgó-bajnokság 27. fordulójában.

A fordulatos találkozón a Girona kétszer egyenlített, utóbb a 83. percben büntetőből, de a 90. percben a Valencia - már emberhátrányban - harmadszor is megszerezte a vezetést, amely végül a győzelmet ért.

A két együttes negyedszer mérkőzött meg egymással az élvonalban, a legutóbbi három összecsapáson a vendégcsapat egygólos győzelmet aratott.

Az 1-1-es első félidőt követően a Sevilla négy góllal meglépett - a 28 éves francia Wissam Ben Yedder 13 perc alatt klasszikus mesterhármast ért el -, a hajrában a Real Sociedad büntetőből már csak szépíteni tudott. A vendégek két gólját Mikel Oyarzabal szerezte, aki a 69. percben a saját kapujukba is betalált.

A Levante-Villarreal összecsapás a 93. percig nulla-nullás döntetlenre állt, akkor a vendégek öngóllal szereztek vezetést, három perccel később pedig második találatukkal bebiztosították sikerüket.

La Liga, 27. forduló:
Sevilla-Real Sociedad 5-2 (1-1)
Levante-Villarreal 0-2 (0-0)
Girona-Valencia 2-3 (1-1)

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Real Madrid 27 20 1 6 56-18 38 66
D
GY
D
GY
D
I
2.
Girona 27 18 4 5 57-33 24 59
D
V
V
GY
V
I
3.
Barcelona 27 17 3 7 56-34 22 58
GY
D
GY
GY
D
I
4.
Atletico Madrid 27 17 6 4 54-29 25 55
D
V
GY
D
GY
I
5.
Athletic Bilbao 27 14 5 8 46-26 20 50
GY
D
GY
V
D
I
6.
Real Betis 27 10 5 12 32-28 4 42
D
GY
D
GY
V
I
7.
Real Sociedad 27 10 7 10 37-29 8 40
D
V
GY
V
V
I
8.
Valencia 26 10 9 7 31-31 0 37
V
GY
V
D
D
I
9.
Las Palmas 27 10 10 7 29-29 0 37
D
GY
V
D
D
I
10.
Osasuna 27 10 11 6 31-37 -6 36
V
GY
GY
D
GY
I
Teljes lista