Vágólapra másolva!
Az osztrák jégkorong-bajnokság (EBEL) kvalifikációs körének befejeztével változás történt az Alba Volán játékoskeretében, Matic Kraljt nem láthatjuk többé Volán-mezben.

Nagy reményekkel érkezett januárban Székesfehérvárra a szlovén válogatott szélső, Matic Kralj, ám az EBEL kvalifikációs körében lejátszott hat mérkőzésen mindössze egy pontot szerzett.

Szerződése értelmében ha a Volán nem jut be az EBEL legjobb nyolc csapata közé, a kontraktus felbontható volt, így, tekintve, hogy a 10. helyen végzett az Alba Volán, a klub és a játékos közötti együttműködés véget ért.

Az Alba Volán gőzerővel készül az OB I-ben rá váró feladatokra, a játékoskeretben további változások nem várhatóak, minden magyar játékos és légiós is marad a szezon hátralevő részére.

* * *
A Magyar Jégkorong Szövetség versenybírósága az SC Csíkszereda javára írta jóvá az FTC-Érsekújvár elleni mindhárom elmaradt bajnoki mérkőzés 3, összesen tehát 9 pontját, egységesen 5-0-ás gólkülönbséggel.

A fővárosiak betegség, sérülés és iskolai elfoglaltság miatt nem tudtak elutazni a január 6-ra, 7-re és 9-re kiírt találkozókra. A három összecsapást a program zsúfoltsága miatt nem lehet pótolni.

Az állás:
1. HC Csíkszereda 77 pont/36 mérkőzés
2. SC Csíkszereda 75/36
3. Dab.Extra.hu 72/33
4. Újpest 62/32
5. FTC-Érsekújvár 34/30
6. Miskolci Jegesmedvék 16/32
7. Alba Volán 15/34.