Vágólapra másolva!
Váratlanul menesztette edzőjét a Miskolci Jegesmedvék jégkorongcsapata. A szlovák Jan Faith két éve irányította az együttest, a hírek szerint menesztésének oka az lehet, hogy másfél hónapja egy szlovákiai lapban kritizálta magyar játékosait.

"A Miskolci Jegesmedve Jégkorong Sportegyesület Elnöksége 2008. augusztus 26. napjával - közös megegyezéssel - felmentette Jan Faith-ot a vezetőedzői feladatok ellátása alól. A klub köszönetet mond Jan Faith-nak az elmúlt két évben végzett munkájáért. Az új vezetőedző kinevezéséig Nagy András irányítja a csapat szakmai munkáját" - áll a Miskolci Jegesmedvék vezetése által kiadott sajtókommünikében.

Miskolci források szerint a döntést alapvetően befolyásolta az edző július elején megjelent nyilatkozata. A Korzár című szlovák napilap "Puk si zamieoajú s hraekou", azaz "A korongot összetévesztik egy játékszerrel" címmel közölt írást, amelynek fordítása aztán megjelent a klub hivatalos honlapjának fórumán.

Ebben Jan Faith többek között elmesélte, hogy játékosai félprofik, akik munka után edzenek, általában hetente négyszer. Így aztán edzőtábort sem lehet szervezni, hogy a játékosoknak ne kelljen szabadságot kivenni.

"A külföldiek egyértelműen felülmúlják a hazai hokistákat. Ők a húzóemberek és a vezéregyéniségek. De nálunk nem voltak olyan sokan, ezért megköveteltem, hogy a magyarok is részt vállaljanak a felelősségből. Ők úgy általában játékosak, mindig a koronggal játszadoznának. De nincs érzékük a fegyelemhez és a taktikához. Legszívesebben mindannyian támadnának, a védekezéshez nincs túl sok kedvük" - áll a fordításban.

Faith kritizálta a magyar játékosokat, mondván: "Amióta megérkeztem, nagyobb hangsúlyt fektetünk az egyes játékelemek gyakorlására és a komoly hozzáállásra. Néhány hazai srác aláveti magát ennek, fejlődni akarnak, de nincsenek sokan."

A Borsod Online úgy tudja, a cikk megjelente után az edző alapos kritikát kapott a szurkolóktól, így aztán a cikk mellett a klub elnöksége sem mehetett el szó nélkül. Igaz, akkor még csak azt jelentették ki közleményükben, hogy nem kívánnak belemenni "semmilyen értelmezési vitába a honlapon megjelent fordítással kapcsolatban, különösen nem sportszakmai kifejezések magyarázatába. Mindannyian tudjuk, hogy a fordítások pontatlansága, illetve az újságírói szabadság teremthet félreérthető szövegeket. A vezetőedző határozottan kijelentette, hogy semmi olyat nem mondott, amelyet a csapattal az elmúlt szezonban ne közölt volna. Sajnálja, hogy egy nem hiteles fordítás nem tükrözte tisztán a gondolatait és ebből néhányan rossz következtetést vontak le."

Ezek után következett be Faith menesztése, az elválásról azonban Egri István klubelnök érdemben nem kívánt nyilatkozni. "Mivel köt az elnökség döntése, nem nyilatkozhatok a miértekről. Ami publikus: edzőt keresünk, és ameddig nem találjuk meg Jan Faith utódját, addig Nagy András irányítja a csapatot" - mondta a Borsod Online-nak.

A bajnokság szeptember 12-én kezdődik a Jegesmedvék számára, amikor is a HC Csíkszeredát fogadják.