A sorozatban hetedik bajnoki címéért küzdő Alba Volán 5-1-re nyert a vendég Újpest ellen a jégkorong ob I döntősorozatának első, pénteki mérkőzésén.
Rendeljen online!
Emlékszik rá? Írja meg!
Döntő, 1. mérkőzés:
Alba Volán - Újpest 5-1 (0-0, 1-1, 4-0)
gól: Guerriero (39.), Palkovics (41., 54.), Kovács (54., 57.), illetve Borbás (24.)
Meglepően bátran kezdett az Újpest, ellentámadásai végén csak Szuper kapus akadályozta meg a gólszerzést. Amikor magához tért a címvédő, már Palkónak akadt dolga, ám a szlovák kapus remekül védett.
A fővárosiak a szünet után gyorsan vezetést szereztek, Borbás tette bele ütőjét a lövésbe, a korong védhetetlenül vágódott a bal felső sarokba. Fokozta az iramot az Alba Volán, és még az újabb pihenő előtt egyenlített. Az amerikai Guerriero szép csel után közelről volt eredményes. Előtte viszont Palko bravúrok sokaságát mutatta be.
A záró harmad 40. másodpercében Palkovics emberelőnyben úgy lőtt a kapuba, hogy az újpesti kapus a takarás miatt semmit sem láthatott. A válogatott csatár az 54. percben egy rossz vendégpassz után szerzett bombagólt, aztán 14 másodperc múlva Kovács emelt a léc alá. Később ő is duplázott egy komoly védelmi hibát követően.
A párharc az egyik csapat negyedik győzelméig tart, a következő összecsapást vasárnap rendezik Újpesten.
a 3. helyért, 1. mérkőzés:
Budapest Stars - Dunaújvárosi Acélbikák.Docler 1-2 (0-0, 1-1, 0-0, 0-0, 0-1) - szétlövéssel
A párharc az egyik csapat harmadik győzelméig tart, a következő összecsapásra hétfőn kerül sor, Dunaújvárosban.
az 5-7. helyért:
Miskolci Jegesmedvék - Alba Volán II 8-1 (1-1, 4-0, 3-0)
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Titkon azt reméltem, nyerni tudok - három magyar ezüst az úszó-Eb-n
Risztov Éva 1500 méter gyorson, Cseh László 100 pillangón, Bernek Péter pedig 200 háton lett - egyaránt új országos csúccsal - ezüstérmes a debreceni úszó ...
Kozák Danuta megnyerte a Világkupát, így ő indul egyesben az olimpián
Kozák Danuta képviseli majd a magyar színeket női K-1 500 m-en a londoni olimpián, miután szombaton megnyerte a szám fináléját a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen.
Nem kellenek jóllakott játékosok - interjú a győri kézicsapat spanyol edzőjével
Néhány hónapja Ambros Martín még az Itxako edzőjeként a Győri Audi ETO ellen irányította csapatát a kézilabda Bajnokok Ligájában, pedig akkor már tudta, hogy a szezon ...
Pocsék büntetőzők a hollandok, az angolok nem reménytelenek
Nem mindig válnak be a büntetőkről szóló sztereotípiák, ezt a Bayern München Bajnokok Ligája-döntős bukása is bizonyítja. Azért a németek zömmel jók a műfajban, ám ...
Madrid rémálmával búcsúzik Guardiola
Együtt harcoltak Francóék ellen, ha a spanyol himnuszt kell fütyülni, akkor egymást harsogják túl, a '80-as években azonban botrányos meccseiktől volt hangos ...
Kiszámíthatatlan valóságshow ördögi cselekkel
A múlt hétvégén elkezdődött a brazil bajnokság, amely színvonalában egyre inkább közelíti, gazdaságilag pedig lassan fel is veszi a versenyt az európai topligákkal. ...
Szédületes éremrekordokat ostromolnak a magyar úszók az Eb-n
Az egy nap alatt szerzett négy aranyéremmel közel került minden idők legeredményesebb Eb-szerepléséhez Debrecenben a magyar úszóválogatott, ehhez még két elsőség és egy ...
Egy felpumpált bajnokság dísze lehet Drogba
A Kínai Kommunista Párt ösztönzésére az elmúlt években hatalmas összegeket fektettek az ország labdarúgásba, aminek eredményeképpen Nicolas Anelka és Marcello Lippi után ...
Büdös az edzőknek a liverpooli kispad
Közel egy hete keresi új edzőjét a Liverpool, de a jelöltek többsége már tárgyalásra is nemet mondott. A patinás klub kispadja a nagyobb neveknek valószínűleg túl nagy ...
Több alapember is távozik a Chelsea-től
Bosingwa, Kalou, Essien és Malouda is távozhat a Chelsea-től, a helyükre Hazard, Hulk vagy Doumbia érkezhet.
Harminckilencre nőtt a bundaügyben gyanúsítottak száma
Újabb játékosok és mérkőzések kerültek elő a bundaügyben, amelyben a gyanúsítottak száma harminckilencre, az érintett meccsek száma harmincra nőtt. Az ügyészség a héten ...
Ilyen jól még soha nem úsztam - csodadressz nélküli legjobbját is ünnepli Cseh
Cseh László új Európa-bajnoki-rekorddal nyerte a 200 méteres vegyesúszást a debreceni úszó-Eb-n, azok után, hogy mindössze húsz perce volt a 200 pillangó középdöntője ...