Az Újpest nagy meglepetésre 3-2-re győzött a címvédő Alba Volán otthonában a jégkorong ob I döntőjének harmadik mérkőzésén, ezzel 2-1-re szépített a négy győzelemig tartó párharcban. A következő összecsapást csütörtökön rendezik Újpesten.
Ide kattintson!
Csoda a jégen, a vízben
Eredmény, döntő, 3. mérkőzés:
Alba Volán - Újpest 2-3 (0-1, 1-2, 1-0)
gól: Palkovics (38., 47.), illetve Dubek (8.), Kiricsenko (26.), Sikorcin (36.)
A párharc állása: 2-1 az Alba Volán javára.
A találkozót a vendégek kérésére külföldi bíró, az osztrák Robert Falkner vezette, és mindjárt az elején két hazai játékost kiállított. Az előnyből nem lett gól, ám a 8. percben - már azonos létszámban - a döntőben először szereplő Kiricsenko passzát Dubek vágta Szuper lábai között a kapuba. Az Újpest a harmadik meccsen is vezetést szerzett.
A folytatásban többet támadott a címvédő. A szünet előtt ismét betaláltak a vendégek, ám Kiricsenko látványos gólját a bíró nem adta meg, ugyanis rossz csere miatt a megengedettnél eggyel több újpesti játékos volt a jégen.
A vendégek változatlanul bátran játszottak, a remek kezű Kiricsenko előbb úgy lőtt, hogy Szuper a gólvonalról mentett, ám később már "nem volt pardon": az ukrán csatár kilőtte a jobb felső sarkot. Az újpestiek másik légiósa, a szlovák Sikorcin növelte az előnyt, aki a kapu előtt, fonákkal emelt a léc alá.
Ébresztőt kiabáltak a hazai szurkolók, és még a pihenő előtt jött a szépítés. Palkovics tette bele a botját Horváth lövésébe, a pakk védhetetlenül vágódott a kapuba.
Jött az utolsó harmad, amely az előző két alkalommal egyaránt 4-0-ás Alba-sikert hozott. Palkovics a 47. percben ismét betalált, ám most lábbal. Mivel nem volt szándékos rúgómozdulat, így az osztrák sípmester megadta a találatot. Sorra gördültek a fehérvári támadások, ám hősiesen védekezett a lila-fehér sereg, és végül bravúros győzelmet aratott.
Rutinos kókler verte át a Fradit és a Vasast
A River Plate és a mexikói bajnok UNAM helyett a két latin-amerikai klub utánpótlás-csapata volt a Vasas és a Ferencváros ellenfele az Egyesült Államokban, Dallasba ...
Rutinos kókler verte át a Fradit és a Vasast
A River Plate és a mexikói bajnok UNAM helyett a két latin-amerikai klub utánpótlás-csapata volt a Vasas és a Ferencváros ellenfele az Egyesült Államokban, Dallasba ...
Rutinos kókler verte át a Fradit és a Vasast
A River Plate és a mexikói bajnok UNAM helyett a két latin-amerikai klub utánpótlás-csapata volt a Vasas és a Ferencváros ellenfele az Egyesült Államokban, Dallasba ...
Sousa nem fogott kezet Egervárival
Paulo Sousa, a Videoton vezetőedzője nem fogadta Egervári Sándor, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányának kézfogását Törökországban - értesült az Nb1.hu.
Tíz dolog, amiért nem szeretnél John Terry lenni
Valószínűleg minden szurkoló szívesen cserélne bármelyik csillagászati fizetéssel bíró sztárfutballistával. De vajon ki lenne John Terry helyében, akinek apját ...
Kitartóan ássák válogatottjuk sírját az angolok
Fabio Capello az elmúlt évtizedek egyik legsikeresebb edzőjének számít, az angol válogatottba azonban neki is beletörött a bicskája, miután a helyi szövetség (FA) néhány ...
Mocsai zokon vette a veszprémi közönség reakcióját
Ha legyőzte volna a Kielcét, bebiztosíthatta volna csoportmásodik helyét az MKB Veszprém férfikézilabda-csapata, a 24-21-es hazai vereséggel azonban még a BL-továbbjutás ...
A balett után jöhet az orosz futball - Capellóra máris lecsapna az Anzsi
Várhatóan hétfőn hivatalosan is bejelenti az Anzsi Mahacskala labdarúgócsapata, hogy szerződést bont Jurij Krasznozsan vezetőedzővel. Az utódjelöltek között Guus Hiddink ...
Kikapott a Barca, érik a Real-arany
A címvédő FC Barcelona nagy meglepetésre 3-2-es vereséget szenvedett az Osasuna vendégeként a spanyol labdarúgó-bajnokság 22. fordulójának szombati játéknapján. A ...
Rooney három perc alatt elintézte a Liverpoolt - videó
A Manchester United hazai pályán 2-1-re verte az örök rivális Liverpoolt az angol labdarúgó-bajnokság 25. fordulójának rangadóján. Wayne Rooney a második félidő elején ...
Tőzsér Dániel a Serie A-ba igazol
Tőzsér Dániel az olasz első osztályban szereplő Genoa labdarúgócsapatában folytatja pályafutását a nyártól. Menedzsere szerint ez jó ugródeszka lehet neki.
A kommunizmusról is beszélt Bogdán, akit egy chipshez hasonlítanak Angliában
Terjedelmes cikket közölt az Independent angol újság Bogdán Ádámmal. A Bolton magyar kapusa beszélt a szurkolóktól kapott becenevéről, a magyarországi kommunizmusról, és ...
Bryantékat is megszórta az NBA új csodagyereke - videó
Az NBA-be berobbant Jeremy Lin vezette New York Knicks hét ponttal legyőzte a vendég Los Angeles Lakers együttesét az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) pénteki ...
Ma már látom, mennyire fontos a jégkorong - nagyot fordult a világ Sofron Istvánnal
Sofron István lehet az első magyar játékos, aki gólkirályi címet szerez az osztrák jégkorongligában (EBEL), a Sapa Fehérvár AV19 csatárának ehhez a következő két meccsen ...