Az Alba Volán csapata egymást követő hetedik alkalommal nyerte meg a magyar jégkorong-bajnokságot, miután a 2008-2009-es döntő ötödik mérkőzésén 4-0-ra verte a trónkövetelő Újpest együttesét. A székesfehérváriak 4-1-re nyerték a párharcot, ráadásul úgy, hogy a finálé utolsó összecsapásán hokiban nem mindennapi módon kettős emberhátrányból is gólt tudtak szerezni.

Ocskay ezúttal nem lőtt gólt, egyszer viszont rendesen a palánkra tolta Hüffnert
Rendeljen online!
Emlékszik rá? Írja meg!
Jégkorong bajnoki döntő, 5. mérkőzés:
Alba Volán - Újpest 4-0 (1-0, 1-0, 2-0)
gól: Tokaji (12:34), Guerriero (28:41), Martz (52:57), Kovács Cs. (59:29)
kiállítások: 12, illetve 12 perc
Bajnokságot nyerne a Volán, meccset az Újpest. A magyar jégkorong-bajnokság idei döntője előtt megfogalmazott célt a fináléba három év után visszatérő fővárosiak már teljesítették, hiszen a harmadik meccset - éppen Székesfehérvárott - behúzták, a címvédő Fejér-megyeiek pedig a Benedek napján sorra kerülő ötödik összecsapáson felelhettek meg a magukkal szemben támasztott elvárásnak.
A mérkőzést megelőzően Pék György, az újpestiek mestere óvatosan nyilatkozott csapata esélyeiről, ezzel együtt megalkuvás nélküli harcot ígért, a kétségkívül nagy nyomás alatt lévő hazai tréner, Énekes Lajos pedig tisztában lehetett vele, hogy számára itt és most csak a győzelem az elfogadható eredmény.
Az ötödik meccsre (is) csordultig telt az egykori nyitott műjégpálya befedésével készült, 2009 tavaszára a hazai csapatsportok talán leglátogatottabb szentélyévé váló székesfehérvári jégcsarnok, ahol a több mint háromezer szurkoló döntő többségét adó hazai drukkerek természetesen bajnokavatásra készültek.
Őrült iramban kezdett a 2008-2009-es szezonban a fejlődés kétségtelen jeleit mutató, ugyanakkor negatív szenzációkkal is szolgáló Volán, azonban miután a hatodik percben a Szuperrel teljesen egyedül szemben álló Sikorcin lövésénél csak a hazaiak klasszis kapusán múlott, hogy nem kerültek előnybe a vendégek, kicsit óvatosabbak lettek Ocskayék.
Az offenzívát természetesen nem adták fel Énekes Lajos fiai, a támadó szándék pedig a 13. percben, emberelőnyben érett góllá, amikor egy Palkóról kijövő korongot Horváth András tett vissza, a pakk ismét lecsorgott a szlovák kapusról, balszerencséjére a pont ott érkező másik hazai bekk, Tokaji elé, aki közvetlen közelről fonákkal a kapuba emelt.
A játék képe a harmad hátralévő részében sem változott, és mivel több gól nem esett, ez azt jelentette, hogy az újpestiek öt játékrész óta voltak gólképtelenek a bajnoki döntőben.
A második játékrészben is magabiztosan játszott a Volán, az újpesti védelem viszont egyre többször hagyott ki, az egyik ilyen rontást pedig góllal büntette a hazai csapat: az amerikai légiós, Jason Guerreiro szerzett korongot a támadó harmadban, majd a kiszolgáltatott Palko mellett a kapu bal oldalába lőtt.
Az utolsó harmadban mind emelkedettebb hangulatba kerültek a hazai szurkolók, a kifejezetten nyugodtan csordogáló meccsen egyre közelebb került zsinórban hetedik bajnoki címéhez a Volán. Az újpestiek próbálkoztak ugyan becsülettel, de értékelhető helyzetig nem jutottak, szerencséjükre viszont Matus Palko remekül védett, ezzel tartotta a lelket csapatában.

Van, aki kígyót bűvöl, van, aki korongot - Palkovics és Sikorcin kettőse
A harmadik harmadban 11:20-nál 1:57-ig tartó kettős emberelőnybe került az Újpest, Pék György pedig pontosan érezte, hogy ez az utolsó esélye csapatának, és azonnal időt kért. Palkót is levitték a vendégek, így hat a három ellen állhattak fel, azonban a fehérváriak kétszer is kiütötték a pakkot saját harmadukból, amikor pedig az újpestiek újból felálltak volna, a kanadai Martz szerzett korongot, majd saját kapuja elől az üres újpesti ketrecbe lőtt.
A kettős emberhátrányban szerzett fehérvári gól úgy fizikailag, mint lelkileg mindent eldöntött, innentől kezdve hazai fiesztává vált a mérkőzés. A hajrában még Sofron szegte meg a Volán háziszabályát, és parázs ökölharcba keveredett Borbással, a páros kiállítást követően pedig Kovács Csaba szép emeléssel tette teljessé a hazai sikert.
A végül ötmeccses döntőben az Újpest mindent megpróbált, hogy méltó ellenfele legyen a Volánnak (az első három meccsen az is volt), azonban többek között az EBEL-tapasztalat, és hárommal szemben felvonultatott négy sor végül a fehérváriak javára billentette a mérleg nyelvét.
A bajnokságnak tehát papírforma vége lett, mostantól pedig a világbajnoki felkészülésé a főszerep - a válogatott gerincét adó Volán-játékosokon kívül három újpesti jelölttel -, hogy az A csoportos debütáláskor ne az legyen.
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Titkon azt reméltem, nyerni tudok - három magyar ezüst az úszó-Eb-n
Risztov Éva 1500 méter gyorson, Cseh László 100 pillangón, Bernek Péter pedig 200 háton lett - egyaránt új országos csúccsal - ezüstérmes a debreceni úszó ...
Kozák Danuta megnyerte a Világkupát, így ő indul egyesben az olimpián
Kozák Danuta képviseli majd a magyar színeket női K-1 500 m-en a londoni olimpián, miután szombaton megnyerte a szám fináléját a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen.
Nem kellenek jóllakott játékosok - interjú a győri kézicsapat spanyol edzőjével
Néhány hónapja Ambros Martín még az Itxako edzőjeként a Győri Audi ETO ellen irányította csapatát a kézilabda Bajnokok Ligájában, pedig akkor már tudta, hogy a szezon ...
Pocsék büntetőzők a hollandok, az angolok nem reménytelenek
Nem mindig válnak be a büntetőkről szóló sztereotípiák, ezt a Bayern München Bajnokok Ligája-döntős bukása is bizonyítja. Azért a németek zömmel jók a műfajban, ám ...
Madrid rémálmával búcsúzik Guardiola
Együtt harcoltak Francóék ellen, ha a spanyol himnuszt kell fütyülni, akkor egymást harsogják túl, a '80-as években azonban botrányos meccseiktől volt hangos ...
Kiszámíthatatlan valóságshow ördögi cselekkel
A múlt hétvégén elkezdődött a brazil bajnokság, amely színvonalában egyre inkább közelíti, gazdaságilag pedig lassan fel is veszi a versenyt az európai topligákkal. ...
Szédületes éremrekordokat ostromolnak a magyar úszók az Eb-n
Az egy nap alatt szerzett négy aranyéremmel közel került minden idők legeredményesebb Eb-szerepléséhez Debrecenben a magyar úszóválogatott, ehhez még két elsőség és egy ...
Egy felpumpált bajnokság dísze lehet Drogba
A Kínai Kommunista Párt ösztönzésére az elmúlt években hatalmas összegeket fektettek az ország labdarúgásba, aminek eredményeképpen Nicolas Anelka és Marcello Lippi után ...
Büdös az edzőknek a liverpooli kispad
Közel egy hete keresi új edzőjét a Liverpool, de a jelöltek többsége már tárgyalásra is nemet mondott. A patinás klub kispadja a nagyobb neveknek valószínűleg túl nagy ...
Több alapember is távozik a Chelsea-től
Bosingwa, Kalou, Essien és Malouda is távozhat a Chelsea-től, a helyükre Hazard, Hulk vagy Doumbia érkezhet.
Harminckilencre nőtt a bundaügyben gyanúsítottak száma
Újabb játékosok és mérkőzések kerültek elő a bundaügyben, amelyben a gyanúsítottak száma harminckilencre, az érintett meccsek száma harmincra nőtt. Az ügyészség a héten ...
Ilyen jól még soha nem úsztam - csodadressz nélküli legjobbját is ünnepli Cseh
Cseh László új Európa-bajnoki-rekorddal nyerte a 200 méteres vegyesúszást a debreceni úszó-Eb-n, azok után, hogy mindössze húsz perce volt a 200 pillangó középdöntője ...