Június 1-én tartják a orosz jégkorong-bajnokság, a Kontinentális Jégkorong Liga (KHL) játékosbörzéjét, és a listára négy magyar hokis is bekerült. Hetényi Zoltán és Kóger Dániel személyében a négyből két olyan hokist találunk, akik az A csoportos világbajnokságon is ott voltak, míg a másik két magyar az egyaránt külföldön edződő Hári János és Galló Illés, akiket óriási tehetségnek tartanak. Hári Svédországban, Galló Oroszországban játszik, mindketten tagjai voltak a divízió I-es vébén harmadikként záró U18-as válogatottnak, és mindkét fiatalról meglepően kevés szó esik itthon. A draft kapcsán a 2005 óta a moszkvai Belije Medvegyiben játszó Galló Illést, és az oroszországi viszonyokat igyekszünk bemutatni.
Az elmúlt 24 óra legfrissebb sporthírei
Sport és fitnesz
Galló Illés 7 évesen kezdett el hokizni Újpesten, majd a Bp. Starsban folytatta, 2005-ben egy regensburgi tornán figyeltek fel rá az orosz Belije Megvegyi, egy moszkvai sportiskola képviselői.
Megkérdezték, lenne-e kedve náluk játszani, ő pedig bólintott, és 12 évesen belevágott az orosz kalandba. Édesapja vitte ki autóval, az oroszok pedig jelezték Illésnek, ha bármikor problémája van, csak szóljon, és már adják is a repülőjegyet, hogy jöhessen haza, de ilyenre egyszer sem került sor. Belorusz és orosz társaival laktak négyen-öten egy lakásban állandó szülői felügyelet mellett, megkaptak mindent a klubtól, így csak a hokira kellett koncentrálniuk.
Illésen kívül nincs EU-tagországból érkező játékosa a Belije Medvegyinek, ez is mutatja, óriási dolog, hogy magyar hokisként kinn játszhat, idehza valamiért mégis érthetetlenül kevés szó esik róla. Onnan nézve a magyar jégkorong egy parányi kis dolognak tűnik, és az edzők nagy része úgy van vele: miért kéne neki egy külföldi játékos, amikor Oroszországban minden korosztályban 3000 hokis terelgeti a pakkot, így óriási a merítési lehetőség.
Illéssel éreztették a moszkvaiak, hogy kell nekik, és bár edzőjére a többiek eleinte furcsán néztek, hogy mit keres köztük egy magyar játékos, egyből az első sor tagja lett. Édesapja szerint kinn jelenségnek számít, mindenki ismeri és elismeri, népszerűségét mutatja, hogy 15 évesen a helyi szülők megkeresték, hogy foglalkozzon a gyerekükkel, azóta is folyamatosan vannak tanítványai.
A pontok tekintetében nem csak csapatában, de az egész bajnokságban a legjobbak között van, legfőbb erősségei a korongszerzés, a bulik elhozása és a társak kiszolgálása, állandó tagja az emberelőnyös soroknak. Társai is tökéletesen elfogadták, csapatkapitány-helyettesnek számít, ott virít az ezt jelző A betű a mezén.
A nyolc éve létrehozott Belije Medvegyi az ország egyik legjobb sportiskolájának számít, kinn az a szokás, hogy egy edző viszi végig a gyerekeket 6-tól 17 éves korukig, és az minősíti a munkáját, hogy hány tanítványa fér aztán oda a felnőttek közé. A Fehér Medvék (ezt jelenti a Belije Medvegyi magyarul) 1992-es csapata a legutóbbi három évben kétszer megnyerte a moszkvai régió bajnokságát, és így résztvevője volt az összoroszországi döntőnek.
![Forrás: [origo] Forrás: [origo]](http://static9.origos.hu/i/0905/20090531galloille1.jpg)
Gallónak az idei volt az utolsó éve a csapatnál, és bár jövőre öt 17 éves még visszajátszhat, elképzelhető, hogy nyáron csapatot vált. A tengerentúlról is érdeklődtek már iránta, de erre Galló Sándor azt mondja, fiának még nőnie, erősödnie kell ahhoz, hogy adott esetben a CHL-ben (Canadian Hockey League) szerepelhessen. Ahova persze iszonyatosan nehéz bekerülni, a 60 csapat 80-90 európait draftol, és 1000 gyerek várakozik arra, hogy elvigyék, köztük svédek, finnen, csehek, szlovákok.
A mostani draft lesz az első a KHL történetében, a listára azok a 17-20 éves oroszok kerülhettek fel, akik nem KHL-csapat alá tartozó sportiskolában játszanak, valamint azok a 17-21 éves külföldiek, akik nem Oroszországban szerepelnek. Érdekesség, hogy mivel Galló négy éve kinn játszik, így jogilag hokiorosznak számít, és neve is az oroszok listáján szerepel. A vele évek óta egy sorban szereplő négy hokisra már le is csapott a CSZKA Moszkva, és a hírek szerint a magyar csatárnak sem rosszak az esélyei.
Akit nem visz el KHL-s csapat, az még mindig bekerülhet az újonnan létrehozott juniorligába, az MHL-be. Hogy az oroszoknál a fiatalokra is nagyon odafigyelnek, arra bizonyíték, hogy az MHL pénzügyi biztonságát két telefontársaság teremtette meg, és a juniormeccseket a KHL-mérkőzésekkel együtt rendezik meg, így az ifjoncok a nagyokkal együtt utazhatnának, készülhetnének.
Galló Illés és társai már a nemzetközi mezőnyben is megmutatták magukat, a divízió I-es U18-as világbajnokságon a magyar válogatott a harmadik helyen végzett, ami remek eredmények számít, de a játékosok csalódásként élték meg, a végül első helyen záró fehéroroszok ellen például öt másodperc hiányzott a győzelemhez.
Annak a csapatnak tagja volt az a Hári János is, akit a vébé legjobb csatárának választották, és aki szintén külföldön játszik, a svéd Färjestadban. Ez lehetne a követendő példa, minél több fiatalnak kikerülni külföldre, Galló Sándor 12 éves Vilmos fiát is kivitte az oroszokhoz, de vele nem járt szerencsével, azt a választ kapta az edzőtől, hogy nem akar magyart látni a csapatában, mivel 18 évesen nem tudják majd eladni...
Hétfőn kiderülhet, hogy Galló Illést elviszi-e valamelyik KHL-csapat, egy biztos: fognak még róla hallani a magyar drukkerek, és az ő példája is mutatja, hogy van jövője a magyar válogatottnak, amelynek garantáltan nem kell majd újabb hetven évet várnia arra, hogy a legjobbak között szerepljen.
Kikapott a Barca, érik a Real-arany
A címvédő FC Barcelona nagy meglepetésre 3-2-es vereséget szenvedett az Osasuna vendégeként a spanyol labdarúgó-bajnokság 22. fordulójának szombati játéknapján. A ...
Kikapott a Barca, érik a Real-arany
A címvédő FC Barcelona nagy meglepetésre 3-2-es vereséget szenvedett az Osasuna vendégeként a spanyol labdarúgó-bajnokság 22. fordulójának szombati játéknapján. A ...
Kikapott a Barca, érik a Real-arany
A címvédő FC Barcelona nagy meglepetésre 3-2-es vereséget szenvedett az Osasuna vendégeként a spanyol labdarúgó-bajnokság 22. fordulójának szombati játéknapján. A ...
Rooney három perc alatt elintézte a Liverpoolt - videó
A Manchester United hazai pályán 2-1-re verte az örök rivális Liverpoolt az angol labdarúgó-bajnokság 25. fordulójának rangadóján. Wayne Rooney a második félidő elején ...
Tőzsér Dániel a Serie A-ba igazol
Tőzsér Dániel az olasz első osztályban szereplő Genoa labdarúgócsapatában folytatja pályafutását a nyártól. Menedzsere szerint ez jó ugródeszka lehet neki.
A kommunizmusról is beszélt Bogdán, akit egy chipshez hasonlítanak Angliában
Terjedelmes cikket közölt az Independent angol újság Bogdán Ádámmal. A Bolton magyar kapusa beszélt a szurkolóktól kapott becenevéről, a magyarországi kommunizmusról, és ...
Bryantékat is megszórta az NBA új csodagyereke - videó
Az NBA-be berobbant Jeremy Lin vezette New York Knicks hét ponttal legyőzte a vendég Los Angeles Lakers együttesét az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) pénteki ...
Ma már látom, mennyire fontos a jégkorong - nagyot fordult a világ Sofron Istvánnal
Sofron István lehet az első magyar játékos, aki gólkirályi címet szerez az osztrák jégkorongligában (EBEL), a Sapa Fehérvár AV19 csatárának ehhez a következő két meccsen ...
Palkovicsék Ljubljanában is nyertek a rájátszásban
A Sapa Fehérvár AV19 csapata két góllal nyert vendégként az Olimpija Ljubljana ellen az osztrák jégkorongliga (EBEL) középszakaszának pénteki játéknapján.
A kanapéról robbant be az NBA új sztárja
A New York Knicks tajvani származású fiatal kosarasa hozta az elmúlt napok szenzációját az NBA-ben. A korábban a D ligában szereplő 23 éves Jeremy Lint ...
Vizelettel tankoló Nadallal gúnyolódnak a franciák
Több spanyol sportolót is doppinggolással vádolt a Canal Plus nevű francia televíziós csatorna, amely fecskendővel szerződést aláíró Casillasszal és autóját vizelettel ...
Ez egy őrült történet - interjú Kovács Katalin kajakozóval
Kovács Katalinnak majdnem veszélybe került az olimpiai szereplése, mivel a tavalyi kerékpáros balesetben megsérült könyökére januárban ismét ráesett, amikor tűsarkúban ...
Fehérneműs amazonokkal hódít a Lenge Liga
Manapság már nem számít szenzációnak, hogy a nők férfias sportágakat űznek, hiszen a női ökölvívás a nyári, a női jégkorong pedig a téli olimpia műsorán is szerepel. Így ...
Pontot mentenek, csontot törnek a pályára tévedt állatok
Az elmúlt napok macskainváziója előtt akadt példa tizenhatoson belül megháborodó mókusra, játékost megharapó, illetve levizelő kutyára és kirúgással levadászott sirályra ...