Az elmúlt napok botrányos Dunaújváros-Vasas mérkőzései miatt a klubokkal, valamint a játékvezetőkkel is megbeszélést kezdeményezett a Magyar Jégkorong Szövetség (MJSZ) vezetősége. A Dab.Doclernél készek ügyészségi feljelentést tenni, amennyiben bebizonyosodik, hogy a Vasas edzője, Glen Williamson miatt játszik egyre durvábban, a fővárosiak szerint viszont az újvárosiak kezdeményezték a nagy ütközéseket.
Kovács Csaba, az MJSZ szakmai alelnöke csütörtökön bejelentette: jövő hétfőn a Dab.Docler és a Vasas edzőivel, míg kedden az összes élvonalbeli gárda képviselőjével, továbbá a bírói testület vezetőjével átbeszélik a történteket, mert szeretnék, ha a jövőben nem ismétlődnének meg a botrányok.
Ezenkívül meghatároznák, hogy bizonyos durva, sportszerűtlen megmozdulásokért milyen szankciókra számíthatnak a játékosok, illetve a szakmai stáb tagjai.
A középszakasz hétfői, Dunaújváros - Vasas Bp. Stars mérkőzésen 78, illetve 63 perc, míg a két együttes szerdai, káposztásmegyeri találkozóján 82, illetve 90 perc büntetést osztottak ki a játékvezetők. A jövő szombaton kezdődő elődöntő-sorozatban szintén ez a két klub találkozik egymással.
"Mindenki érdeke, hogy a játéké legyen a főszerep. Aki pedig meg nem engedett sportszerűtlenségre ragadtatja magát, számoljon vele, hogy súlyos eltiltást kaphat" - nyilatkozta Kovács Csaba.
Kangyal Balázs, a Vasas szakmai igazgatója - aki egyben aktív játékos is - elmondta: természetesen ott lesznek az egyeztetéseken, és ismertetik álláspontjukat. Kangyal úgy véli, aki megtekinti a mérkőzésekről készült felvételeket, láthatja, hogy főleg a dunaújvárosi hokisok kezdeményezték azokat az ütközéseket, amelyeknek súlyos sérülés lehetett volna a vége.
Azari Zsolt, a dunaújvárosi klub ügyvezető igazgatója ezzel szemben azt állítja, főleg a Stars edzője, Glen Williamson az oka annak, hogy egyre durvábban játszik a fővárosi csapat, és ha elég bizonyíték gyűlik össze, hogy a Vasas szándékosan félemlíti meg az ellenfeleket, akkor nem riadnak vissza az ügyészségi feljelentéstől sem.
"Nem akarunk a jégen huliganizmust!" - fakadt ki a Dab.Docler ügyvezetője.
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Titkon azt reméltem, nyerni tudok - három magyar ezüst az úszó-Eb-n
Risztov Éva 1500 méter gyorson, Cseh László 100 pillangón, Bernek Péter pedig 200 háton lett - egyaránt új országos csúccsal - ezüstérmes a debreceni úszó ...
Kozák Danuta megnyerte a Világkupát, így ő indul egyesben az olimpián
Kozák Danuta képviseli majd a magyar színeket női K-1 500 m-en a londoni olimpián, miután szombaton megnyerte a szám fináléját a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen.
Nem kellenek jóllakott játékosok - interjú a győri kézicsapat spanyol edzőjével
Néhány hónapja Ambros Martín még az Itxako edzőjeként a Győri Audi ETO ellen irányította csapatát a kézilabda Bajnokok Ligájában, pedig akkor már tudta, hogy a szezon ...
Pocsék büntetőzők a hollandok, az angolok nem reménytelenek
Nem mindig válnak be a büntetőkről szóló sztereotípiák, ezt a Bayern München Bajnokok Ligája-döntős bukása is bizonyítja. Azért a németek zömmel jók a műfajban, ám ...
Madrid rémálmával búcsúzik Guardiola
Együtt harcoltak Francóék ellen, ha a spanyol himnuszt kell fütyülni, akkor egymást harsogják túl, a '80-as években azonban botrányos meccseiktől volt hangos ...
Kiszámíthatatlan valóságshow ördögi cselekkel
A múlt hétvégén elkezdődött a brazil bajnokság, amely színvonalában egyre inkább közelíti, gazdaságilag pedig lassan fel is veszi a versenyt az európai topligákkal. ...
Szédületes éremrekordokat ostromolnak a magyar úszók az Eb-n
Az egy nap alatt szerzett négy aranyéremmel közel került minden idők legeredményesebb Eb-szerepléséhez Debrecenben a magyar úszóválogatott, ehhez még két elsőség és egy ...
Egy felpumpált bajnokság dísze lehet Drogba
A Kínai Kommunista Párt ösztönzésére az elmúlt években hatalmas összegeket fektettek az ország labdarúgásba, aminek eredményeképpen Nicolas Anelka és Marcello Lippi után ...
Büdös az edzőknek a liverpooli kispad
Közel egy hete keresi új edzőjét a Liverpool, de a jelöltek többsége már tárgyalásra is nemet mondott. A patinás klub kispadja a nagyobb neveknek valószínűleg túl nagy ...
Több alapember is távozik a Chelsea-től
Bosingwa, Kalou, Essien és Malouda is távozhat a Chelsea-től, a helyükre Hazard, Hulk vagy Doumbia érkezhet.
Harminckilencre nőtt a bundaügyben gyanúsítottak száma
Újabb játékosok és mérkőzések kerültek elő a bundaügyben, amelyben a gyanúsítottak száma harminckilencre, az érintett meccsek száma harmincra nőtt. Az ügyészség a héten ...
Ilyen jól még soha nem úsztam - csodadressz nélküli legjobbját is ünnepli Cseh
Cseh László új Európa-bajnoki-rekorddal nyerte a 200 méteres vegyesúszást a debreceni úszó-Eb-n, azok után, hogy mindössze húsz perce volt a 200 pillangó középdöntője ...