A Chicago Blackhawks fordulatos és gólgazdag mérkőzésen 6-5-re nyert a vendég Philadelphia Flyers ellen az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) döntőjének első találkozóján magyar idő szerint vasárnap hajnalban.
Az elmúlt 24 óra legfrissebb sporthírei
Stanley-kupa-döntő, 1. mérkőzés:
Chicago Blackhawks - Philadelphia Flyers 6-5 (2-3, 3-2, 1-0)
gól: Brouwer (8., 36.), Bolland (12.), Sharp (22.), Versteeg (30.), Kopecky (49.), illetve Leino (7.), Hartnell (17.), Briere (20.), Betts (28.), Asham (39.)
Az egyik csapat negyedik sikeréig tartó párharc állása: 1-0 a Chicago javára. A következő mérkőzést magyar idő szerint kedden hajnalban rendezik ugyancsak Chicagóban.
A Blackhawks 1961-ben, a Flyers 1975-ben nyert utoljára Stanley-kupát, így mindkét hokiőrült város nagyon ki volt éhezve a sikerre. Az első harmad gólfesztivált hozott. Miután szerencsés, hátvédről bepattanó góllal vezetést szerzett a Philadelphia, négy perc alatt fordított a hazai alakulat, ráadásul Bolland emberhátrányban köszönt be.
Azonban három perc elteltével már a Flyersnél volt az előny, Briere 27 másodperccel a szünet előtt vette be az első NHL-es szezonját teljesítő Niemi hálóját.
A második játékrész gyors hazai találattal indult, Sharp - aki korábban volt a rivális játékosa - használta ki, hogy a Flyers rosszul cserélt. Ezt a lélektani előnyt nem sikerült kihasználni, mert Betts a támadó zónában szerzett pakkot, és a kapuvas segítségével meglőtte első playoff-gólját, ám 2:11 perc múlva jött a válasz.
Nem állt le a Chicago, és a három idény alatt három különböző csapattal finalista Hossa szép átadásával Brouwer második gólját ütötte. Kapust cserélt a Philly, és gólt kapott a Chicago, így 5-5-tel mentek el a csapatok a második pihenőre.
A záró játékrészben főleg a Chicago akarata érvényesült, sokkal többet támadott, és a 49. percben Kopecky szép csel után felavatta a csereként beállt Boucher-t. A folytatásban már nem esett újabb találat, így a Philadelphia úgy kapott ki, hogy egyszer sem volt emberhátrányban.
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Titkon azt reméltem, nyerni tudok - három magyar ezüst az úszó-Eb-n
Risztov Éva 1500 méter gyorson, Cseh László 100 pillangón, Bernek Péter pedig 200 háton lett - egyaránt új országos csúccsal - ezüstérmes a debreceni úszó ...
Kozák Danuta megnyerte a Világkupát, így ő indul egyesben az olimpián
Kozák Danuta képviseli majd a magyar színeket női K-1 500 m-en a londoni olimpián, miután szombaton megnyerte a szám fináléját a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen.
Nem kellenek jóllakott játékosok - interjú a győri kézicsapat spanyol edzőjével
Néhány hónapja Ambros Martín még az Itxako edzőjeként a Győri Audi ETO ellen irányította csapatát a kézilabda Bajnokok Ligájában, pedig akkor már tudta, hogy a szezon ...
Pocsék büntetőzők a hollandok, az angolok nem reménytelenek
Nem mindig válnak be a büntetőkről szóló sztereotípiák, ezt a Bayern München Bajnokok Ligája-döntős bukása is bizonyítja. Azért a németek zömmel jók a műfajban, ám ...
Madrid rémálmával búcsúzik Guardiola
Együtt harcoltak Francóék ellen, ha a spanyol himnuszt kell fütyülni, akkor egymást harsogják túl, a '80-as években azonban botrányos meccseiktől volt hangos ...
Kiszámíthatatlan valóságshow ördögi cselekkel
A múlt hétvégén elkezdődött a brazil bajnokság, amely színvonalában egyre inkább közelíti, gazdaságilag pedig lassan fel is veszi a versenyt az európai topligákkal. ...
Szédületes éremrekordokat ostromolnak a magyar úszók az Eb-n
Az egy nap alatt szerzett négy aranyéremmel közel került minden idők legeredményesebb Eb-szerepléséhez Debrecenben a magyar úszóválogatott, ehhez még két elsőség és egy ...
Egy felpumpált bajnokság dísze lehet Drogba
A Kínai Kommunista Párt ösztönzésére az elmúlt években hatalmas összegeket fektettek az ország labdarúgásba, aminek eredményeképpen Nicolas Anelka és Marcello Lippi után ...
Büdös az edzőknek a liverpooli kispad
Közel egy hete keresi új edzőjét a Liverpool, de a jelöltek többsége már tárgyalásra is nemet mondott. A patinás klub kispadja a nagyobb neveknek valószínűleg túl nagy ...
Több alapember is távozik a Chelsea-től
Bosingwa, Kalou, Essien és Malouda is távozhat a Chelsea-től, a helyükre Hazard, Hulk vagy Doumbia érkezhet.
Harminckilencre nőtt a bundaügyben gyanúsítottak száma
Újabb játékosok és mérkőzések kerültek elő a bundaügyben, amelyben a gyanúsítottak száma harminckilencre, az érintett meccsek száma harmincra nőtt. Az ügyészség a héten ...
Ilyen jól még soha nem úsztam - csodadressz nélküli legjobbját is ünnepli Cseh
Cseh László új Európa-bajnoki-rekorddal nyerte a 200 méteres vegyesúszást a debreceni úszó-Eb-n, azok után, hogy mindössze húsz perce volt a 200 pillangó középdöntője ...