A svéd Ulf Weinstock lett a Sapa Fehérvár AV19 jégkorongcsapatának új vezetőedzője - jelentette be csütörtökön a székesfehérvári klub.
Az 58 esztendős Weinstock játékosként olimpiai bronz-, világbajnoki ezüst- és bronzérmes, ezen kívül nyert junior-világbajnokságot, valamint svéd és norvég bajnoki címet is. 1986 óta edző, dolgozott többek között a norvég, a svéd és a dán bajnokságban, legutóbb pedig a MOL Ligában érdekelt SC Csíkszereda mestere volt.
Elődjével, a finn Jarmo Tolvanennel nem hosszabbítottak szerződést, noha a csapat története során először az osztrák liga rájátszásába jutott, és megnyerte a magyar bajnokságot.
A következő idényre épülő kerethez érkezik a Vasas Bp. Starsból Holéczy Roger - ő már korábban játszott Fehérváron -, míg Szirányi Bence és Fodor Szabolcs jövetele egyelőre kérdéses. Az viszont biztos, hogy a dunaújvárosi Orbán Attila is az Alba Volánban folytatja.
Kérdéses, hogy Hetényi Zoltán - akit a finn Lahti Pelicans vinne - marad-e, akárcsak Mihály Árpád. Id. Ocskay Gábor szakosztály-igazgató elmondta: Hetényivel kapcsolatosan várják a finnek ajánlatát, mivel a kapusnak még egyéves szerződése van a fehérváriakkal, ám megfelelő kompenzáció esetén elengedik a válogatott hokist. Az biztos, hogy Vas János távozik.
A csapat az EBEL szeptember második hétvégéjén esedékes rajtjáig 8-9 felkészülési meccset vív. Augusztus 13-14-én a volt szövetségi kapitány és fehérvári edző, Pat Cortina müncheni alakulata, 17-18-án pedig a Csíkszereda vendégeskedik Székesfehérváron. Ezután osztrák, szlovén és szlovák együttesekkel meccselnek Palkovicsék. Az ifj. Ocskay Gábor emléktornán - amelyre szeptember első hétvégéjén kerül sor - a Graz, a Vienna Capitals és az Olimpija Ljubljana szerepel a házigazda mellett.
Az új edzőpályát a remények szerint 2011 augusztusában adják át, csak az nem eldöntött még, hogy a meglévő aréna melyik oldalán húzzák fel.
BL: Leverkusen-Barcelona 0-0 (élő)
Két mérkőzéssel megkezdődőnek a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első felvonásai. Kövesse a Leverkusen-Barcelona, illetve a Lyon-Apoel összecsapások ...
BL: Leverkusen-Barcelona 0-0 (élő)
Két mérkőzéssel megkezdődőnek a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első felvonásai. Kövesse a Leverkusen-Barcelona, illetve a Lyon-Apoel összecsapások ...
BL: Leverkusen-Barcelona 0-0 (élő)
Két mérkőzéssel megkezdődőnek a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első felvonásai. Kövesse a Leverkusen-Barcelona, illetve a Lyon-Apoel összecsapások ...
Nem akar pokolra jutni a világ legjobb bokszolója
A többször a világ legjobb bokszolójának választott Manny Pacquiao úgy döntött, hogy megváltoztatva eddigi életstílusát kilép a szerencsejáték-bizniszből, és a Biblia ...
Idegenben bukja el a bajnokságot a Barca
A spanyol sportsajtó biztosra veszi, hogy eldőlt az aranyérem sorsa, hiszen a Real Madrid előnye már tíz pont az FC Barcelonával szemben. A katalánok Camp Nouban ...
Sousa: Egervári rendre hátba támadott
Paulo Sousa, a Videoton FC vezetőedzője korábban csalódott Egervári Sándorban - a portugál edző többek között ezzel magyarázta, hogy elmaradt közte és a magyar ...
Tévez: Mancini úgy kezelt, mint egy kutyát
Carlos Tévez a Manchester Citynél szeretné folytatni pályafutását, noha az mondja, Roberto Mancini úgy bánt vele, mint egy kutyával. Az argentin csatár nem lépett ...
Velük volt az erő - a zambiai futballcsoda nyomában
Zambia ugyanott nyerte meg vasárnap az Afrika-kupát, ahol 19 éve a csapat repülőgépe lezuhant: a gaboni döntőben a sztárok nélküli válogatott büntetőrúgásokkal győzte le ...
Rutinos kókler verte át a Fradit és a Vasast
A River Plate és a mexikói bajnok UNAM helyett a két latin-amerikai klub utánpótláscsapata volt a Vasas és a Ferencváros ellenfele az Egyesült Államokban, Dallasba pedig ...
Sousa nem fogott kezet Egervárival
Paulo Sousa, a Videoton vezetőedzője nem fogadta Egervári Sándornak, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányának kézfogását Törökországban - értesült az Nb1.hu.
Tíz dolog, amiért nem szeretnél John Terry lenni
Valószínűleg minden szurkoló szívesen cserélne bármelyik csillagászati fizetéssel bíró sztárfutballistával. De vajon ki lenne John Terry helyében, akinek apját ...
Kitartóan ássák válogatottjuk sírját az angolok
Fabio Capello az elmúlt évtizedek egyik legsikeresebb edzőjének számít, az angol válogatottba azonban neki is beletörött a bicskája, miután a helyi szövetség (FA) néhány ...
Mocsai zokon vette a veszprémi közönség reakcióját
Ha legyőzte volna a Kielcét, bebiztosíthatta volna csoportmásodik helyét az MKB Veszprém férfikézilabda-csapata, a 24-21-es hazai vereséggel azonban még a BL-továbbjutás ...
A balett után jöhet az orosz futball - Capellóra máris lecsapna az Anzsi
Várhatóan hétfőn hivatalosan is bejelenti az Anzsi Mahacskala labdarúgócsapata, hogy szerződést bont Jurij Krasznozsan vezetőedzővel. Az utódjelöltek között Guus Hiddink ...