Már csak egyetlen siker választja el a Chicago Blackhawks csapatát a Stanley-kupa megnyerésétől, miután az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) döntőjének ötödik mérkőzésén 7-4-re legyőzte a vendég Philadelphia Flyers együttesét.
Stanley Kupa-döntő, 5. mérkőzés:
Chicago Blackhawks - Philadelphia Flyers 7-4 (3-0, 2-2, 2-2)
gól: Seabrook (13.), Bolland (16.), Versteeg (19.), Kane (24.), Byfuglien (36., 58.), Sharp (57.), illetve Hartnell (21.), Timonen (25.), Van Riemsdyk (47.), Gagne (58.)
Az egyik csapat negyedik győzelméig tartó párharc állása: 3-2 a Chicago javára.
Az eddigi négy találkozón mindig hazai siker született, a Blackhawks kétszer egyetlen góllal, a Flyers pedig egyszer egy, legutóbb pedig - üres kapus találattal - két góllal diadalmaskodott. A két vereség után a hazaiak mestere teljesen új támadósorokat rakott össze a hatékonyság növelése érdekében, és ez a taktika bevált.
Hatalmas vehemenciával kezdett a Chicago, ám Leighton remekül védett, és emberelőnyben sem sikerült megszerezni a vezetést. Amikor pedig a vendégek voltak létszámfölényben, a kapuvasig jutottak. A harmad derekán megint jött egy hazai emberelőny, és Seabrook lövése a menteni igyekvő Pronger sípcsontjáról bepattant. A döntőben a Blackhawks először ütött gólt szimpla létszámfölényből. A szünetig aztán még kétszer megzörrent Leighton hálója, előbb Bolland késleltetett kiállítás alatt volt szemfüles, majd Versteeg nem hibázott.
A második harmadra kapust cserélt a Philly, Boucher állt be. 32 másodperce ment a játék, amikor Hartnell a gólvonal elé lecsorgó korongot közelről bevágta. Keményen támadott a Flyers, ám egy kontrából gólt kapott. Volt erre is válasz: Timonen szépen lőtte ki a jobb felső sarkot. A finn hátvédnek ez volt az első találata a playoffban. Volt sansz a hátrány további faragására, ám Niemi parádésan védett. Mi több, amikor a liga egyik legjobb védőjét, Prongert kiküldték bottal akasztásért, Byfuglien góllal büntetett.
A harmadik játékrész Van Riemsdyk góljával izgalmassá vált, az újonc csatár egy kipattanót kotort be. A folytatásban a védekezésre összpontosított a Blackhawks, és Niemi tartotta a lelket a többiekben. Majd amikor újabb két bravúrt bemutatott, ellentámadás után Sharp lőtte ki a jobb felső sarkot. Másfél perc múlva még Gagne egy parádés Leino-szóló után csökkentette a különbséget, ám üres kapus góllal Byfuglien beállította a 7-4-es végeredményt. Neki ez már a negyedik pontja volt a meccsen.
Amennyiben a Chicago nyeri a következő, Philadelphiában esedékes meccset, amelyet magyar idő szerint csütörtök hajnalban rendeznek, úgy 1961 után lesz ismét bajnok. Amennyiben hetedik meccsre kerülne sor, azt a Blackhawks otthonában rendezik.
Sousa: Egervári rendre hátba támadott
Paulo Sousa, a Videoton FC vezetőedzője korábban csalódott Egervári Sándorban - a portugál edző többek között ezzel magyarázta, hogy elmaradt közte és a magyar ...
Sousa: Egervári rendre hátba támadott
Paulo Sousa, a Videoton FC vezetőedzője korábban csalódott Egervári Sándorban - a portugál edző többek között ezzel magyarázta, hogy elmaradt közte és a magyar ...
Sousa: Egervári rendre hátba támadott
Paulo Sousa, a Videoton FC vezetőedzője korábban csalódott Egervári Sándorban - a portugál edző többek között ezzel magyarázta, hogy elmaradt közte és a magyar ...
Tévez: Mancini úgy kezelt, mint egy kutyát
Carlos Tévez a Manchester Citynél szeretné folytatni pályafutását, noha az mondja, Roberto Mancini úgy bánt vele, mint egy kutyával. Az argentin csatár nem lépett ...
Velük volt az erő - a zambiai futballcsoda nyomában
Zambia ugyanott nyerte meg vasárnap az Afrika-kupát, ahol 19 éve a csapat repülőgépe lezuhant: a gaboni döntőben a sztárok nélküli válogatott büntetőrúgásokkal győzte le ...
Rutinos kókler verte át a Fradit és a Vasast
A River Plate és a mexikói bajnok UNAM helyett a két latin-amerikai klub utánpótláscsapata volt a Vasas és a Ferencváros ellenfele az Egyesült Államokban, Dallasba pedig ...
Sousa nem fogott kezet Egervárival
Paulo Sousa, a Videoton vezetőedzője nem fogadta Egervári Sándornak, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányának kézfogását Törökországban - értesült az Nb1.hu.
Tíz dolog, amiért nem szeretnél John Terry lenni
Valószínűleg minden szurkoló szívesen cserélne bármelyik csillagászati fizetéssel bíró sztárfutballistával. De vajon ki lenne John Terry helyében, akinek apját ...
Kitartóan ássák válogatottjuk sírját az angolok
Fabio Capello az elmúlt évtizedek egyik legsikeresebb edzőjének számít, az angol válogatottba azonban neki is beletörött a bicskája, miután a helyi szövetség (FA) néhány ...
Mocsai zokon vette a veszprémi közönség reakcióját
Ha legyőzte volna a Kielcét, bebiztosíthatta volna csoportmásodik helyét az MKB Veszprém férfikézilabda-csapata, a 24-21-es hazai vereséggel azonban még a BL-továbbjutás ...
A balett után jöhet az orosz futball - Capellóra máris lecsapna az Anzsi
Várhatóan hétfőn hivatalosan is bejelenti az Anzsi Mahacskala labdarúgócsapata, hogy szerződést bont Jurij Krasznozsan vezetőedzővel. Az utódjelöltek között Guus Hiddink ...
Kikapott a Barca, érik a Real-arany
A címvédő FC Barcelona nagy meglepetésre 3-2-es vereséget szenvedett az Osasuna vendégeként a spanyol labdarúgó-bajnokság 22. fordulójának szombati játéknapján. A ...
Rooney három perc alatt elintézte a Liverpoolt - videó
A Manchester United hazai pályán 2-1-re verte az örök rivális Liverpoolt az angol labdarúgó-bajnokság 25. fordulójának rangadóján. Wayne Rooney a második félidő elején ...
Tőzsér Dániel a Serie A-ba igazol
Tőzsér Dániel az olasz első osztályban szereplő Genoa labdarúgócsapatában folytatja pályafutását a nyártól. Menedzsere szerint ez jó ugródeszka lehet neki.