Németh Miklós, a Közgép Zrt. elnök-vezérigazgatója lett a Magyar Jégkorong Szövetség elnöke. A pénteki közgyűlésen a szavazásra jogosult 71 tagból 68-an voksoltak Németh Miklós mellett.
Foci-vb 2010
Az elmúlt 24 óra legfrissebb sporthírei
"Komoly örökség, amit az előző elnökség, az előző elnök ránk, rám hagyott. Az elmúlt hét év eredményei nagyon nehezen túlszárnyalhatók, de meg kell próbálni! A lehetőségek adottak. Világos célokra van szükség, és ezeket kell elérni: pályák építése, az A csoportba jutás, utánpótlás-nevelés" - mondta székfoglalójában Németh Miklós.
A szakmai alelnök Kovács Csaba maradt, míg a gazdasági alelnöknek Zsigmond Barnát választották meg. Az elnökségi tagok: Csabai Gábor, Egri István, Éles Krisztina, Jászai Péter, Kangyal Balázs, Keszég Attila, Ocskay Gábor, Soltész Miklós és Szélig Árpád.
A korábbi elnök, Studniczky Ferenc napra pontosan hét év után köszönt le, vezetése alatt minden korábbinál eredményesebb volt a sportág. A felnőttek hetven év szünet után feljutottak az élvonalba - igaz, tavaly kiestek -, tíz fedett pálya épült az országban, beindult a határokon túlnyúló MOL Liga, a helyszíni nézőszám 25 százalékkal nőtt, az utánpótlásban pedig az U8-tól a juniorig összesen 128 csapat indult a bajnokságban.
Minden esztendőben legalább egy világesemény házigazdája volt az ország. A leköszönő elnök kitért rá, tulajdonképpen egyetlen álma nem valósult meg: nem sikerült az A csoportos vb rendezési jogát elnyerni.
A küldöttek vastapssal köszöntek el Studniczky Ferenctől és az általa vezetett elnökségtől, majd tiszteletbeli elnöknek választották meg.
A közgyűlésen elhangzott, a szövetség pénzügyi helyzete annak ellenére stabil, hogy a kiadások nagyobb mértékben emelkedtek, mint a bevételek. A kiadások főleg a válogatott 2009-es A csoportos szereplése miatt nőttek. Az MJSZ saját tőkéje 33,3 millió forint.
Az eseményen felszólalt Bánki Erik, az országgyűlés sport- és turisztikai bizottságának elnöke is. Kiemelte: a csapatsportágak terén a hoki fejlődik a legdinamikusabban, és a csodák szintjét meghaladó teljesítményt nyújt. Fontosnak tartotta megemlíteni, hogy az MJSZ tavaly 170 millió forintot kapott az állami költségvetésből utánpótlás-nevelésre, és most egy sportbarát adótörvény vár elfogadásra.
Az új vezetésű szövetség a tervek szerint július 19-én tartja első közgyűlését. Ott kerülne sor a következő év szakmai és pénzügyi terveinek meghatározására és elfogadására, illetve alapszabály-módosításokra.
Sousa: Egervári rendre hátba támadott
Paulo Sousa, a Videoton FC vezetőedzője korábban csalódott Egervári Sándorban - a portugál edző többek között ezzel magyarázta, hogy elmaradt közte és a magyar ...
Sousa: Egervári rendre hátba támadott
Paulo Sousa, a Videoton FC vezetőedzője korábban csalódott Egervári Sándorban - a portugál edző többek között ezzel magyarázta, hogy elmaradt közte és a magyar ...
Sousa: Egervári rendre hátba támadott
Paulo Sousa, a Videoton FC vezetőedzője korábban csalódott Egervári Sándorban - a portugál edző többek között ezzel magyarázta, hogy elmaradt közte és a magyar ...
Tévez: Mancini úgy kezelt, mint egy kutyát
Carlos Tévez a Manchester Citynél szeretné folytatni pályafutását, noha az mondja, Roberto Mancini úgy bánt vele, mint egy kutyával. Az argentin csatár nem lépett ...
Velük volt az erő - a zambiai futballcsoda nyomában
Zambia ugyanott nyerte meg vasárnap az Afrika-kupát, ahol 19 éve a csapat repülőgépe lezuhant: a gaboni döntőben a sztárok nélküli válogatott büntetőrúgásokkal győzte le ...
Rutinos kókler verte át a Fradit és a Vasast
A River Plate és a mexikói bajnok UNAM helyett a két latin-amerikai klub utánpótláscsapata volt a Vasas és a Ferencváros ellenfele az Egyesült Államokban, Dallasba pedig ...
Sousa nem fogott kezet Egervárival
Paulo Sousa, a Videoton vezetőedzője nem fogadta Egervári Sándornak, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányának kézfogását Törökországban - értesült az Nb1.hu.
Tíz dolog, amiért nem szeretnél John Terry lenni
Valószínűleg minden szurkoló szívesen cserélne bármelyik csillagászati fizetéssel bíró sztárfutballistával. De vajon ki lenne John Terry helyében, akinek apját ...
Kitartóan ássák válogatottjuk sírját az angolok
Fabio Capello az elmúlt évtizedek egyik legsikeresebb edzőjének számít, az angol válogatottba azonban neki is beletörött a bicskája, miután a helyi szövetség (FA) néhány ...
Mocsai zokon vette a veszprémi közönség reakcióját
Ha legyőzte volna a Kielcét, bebiztosíthatta volna csoportmásodik helyét az MKB Veszprém férfikézilabda-csapata, a 24-21-es hazai vereséggel azonban még a BL-továbbjutás ...
A balett után jöhet az orosz futball - Capellóra máris lecsapna az Anzsi
Várhatóan hétfőn hivatalosan is bejelenti az Anzsi Mahacskala labdarúgócsapata, hogy szerződést bont Jurij Krasznozsan vezetőedzővel. Az utódjelöltek között Guus Hiddink ...
Kikapott a Barca, érik a Real-arany
A címvédő FC Barcelona nagy meglepetésre 3-2-es vereséget szenvedett az Osasuna vendégeként a spanyol labdarúgó-bajnokság 22. fordulójának szombati játéknapján. A ...
Rooney három perc alatt elintézte a Liverpoolt - videó
A Manchester United hazai pályán 2-1-re verte az örök rivális Liverpoolt az angol labdarúgó-bajnokság 25. fordulójának rangadóján. Wayne Rooney a második félidő elején ...
Tőzsér Dániel a Serie A-ba igazol
Tőzsér Dániel az olasz első osztályban szereplő Genoa labdarúgócsapatában folytatja pályafutását a nyártól. Menedzsere szerint ez jó ugródeszka lehet neki.