Hogyan jutott el oda a Sapa Fehérvár AV19 hokicsapata, hogy mára a futballon túli csapatsportok egyik meghatározó magyar márkája legyen? Hogyan verték meg Vas Mártonék 15 ezer néző előtt a Medvescak Zagrebet? Milyen bajnokságokat érdemes szervezni Közép-Európában? Helyszíni riport, kis történelem, nagy perspektívák - három az egyben.

Az ötödik szezonját gyűri a Sapa Fehérvár AV19 az osztrák bázisú Erste Bank Eishockey Ligában. Négy fordulóval az alapszakasz vége előtt világos: még soha nem volt ennyire erős a feltörekvő magyar jégkorong kirakatcsapata, mint 2011/12-ben. A névváltoztatás ellenére - egy ideje a város és a kiemelt szponzor mellett benne van a legendás csatár, a 2009-ben elhunyt ifj. Ocskay Gábor visszavonultatott mezszáma is - gyakran máig Alba Volánként emlegetett gárdának már csak egy pontot kell szereznie, hogy túlóra nélkül bejusson a rájátszásba.
Az EBEL-ben ebben az idényben tizenegy klub versenyez öt országból - Ausztria, Magyarország, Szlovénia, Horvátország, Csehország -, negyven kör után az első hat a felsőházban folytatja, a maradék öt a további két negyeddöntős pozícióért körmérkőzhet. A Fehérvár pillanatnyilag 42 ponttal 5., hat egységgel előzi meg a 7. Vienna Capitalst, héttel a 8. Grazot, nyolccal a 9. Villachot, előbbi két csapatnak három, utóbbi kettőnek négy találkozója van hátra. A következő két meccset Székesfehérváron játsszuk - pénteken, majd vasárnap -, a közvetlen rivális, 6. Olimpija Ljubljanával, illetve a már biztosan alsóházas Jesenicével. A kettőből elég egy hosszabbítás a magyar klubhoki történetének talán legnagyobb sikeréhez, de a Volán idén mutatott játéka alapján mindkét ellenfelet verni kell, ennél kevesebbel csak módjával lenne elégedett a fehérvári rajongótábor.

Pláne az utóbbi egy-másfél hónap mutatványai után. A legfrissebb hab a tortán: a Fehérvár kedden este az év egyik legnagyobb bravúrjával, hosszabbításban verte Zágrábban az ex-NHL-esek és ex-AHL-esek - ez kettő a világ három legerősebb bajnoksága közül - tömkelegével felálló Medvescakot. Magyar klubcsapat korábban aligha játszott 15 ezer ember előtt éles nemzetközi meccset - az egykori kisstadionos Fradi-UTE-kat sem szabad elfelejteni, de az egy másik korszak volt -, pláne nem nyert ilyet ennyire hősiesen. A horvátok vezettek, fordítottunk, elmentünk 3-1-re, a hazaiak az utolsó (egyesek, köztük az egyik vonalbíró szerint az utolsó utáni) másodpercben egyenlítettek, az ötperces ráadás elején Vas Márton bevágta, behúztuk a két pontot.
Fokozhatatlanul drámai körülmények között jutott el tehát a happy endig a magyar tábor, hogy a vége után szó szerint bizsergető-hátborzongató-euforikus két perc tegye még lehengerlőbbé az élményt. A sok ezer horvát és a néhány száz magyar egymásnak felelgetve éltette hosszasan - nem a saját, hanem - egymás csapatát. Zengett a csarnok, ahogy az első perctől az utolsóig is dobolt, énekelt, üvöltött mindenki, aki bírt. Természetesen a balhé leghalványabb veszélye nélkül.

A Medvescak-modell több mint érdekes. A horvát jégkorongot jóval alacsonyabban jegyzik, mint a magyart, és ez egy darabig még így marad. A zágrábi klub mégis erősebb, mint a Volán. Ez úgy lehet, hogy a fehérváritól eltérő megoldásokat választottak. Amikor 2009-ben kitalálták, hogy ők is csatlakoznának az EBEL-hez, tisztában voltak vele, hogy hazai hokisokra építve nem versenyképesek. Ezért egyre-másra kezdtek horvát gyökerű-származású kanadai hokisokat igazolni, ilyenekből igen sokan vannak a tengerentúli elitligákban. Hogy elférhessenek a szigorú EBEL-keretek között, ezek azonnal állampolgárságot kaptak, és már meg is voltak az alapok.
Hogy mennyire előremutató és építő karakterű a recept, azon lehet vitatkozni, de hogy sikeres, azon nem. A Medvescak EBEL-jelentkezésekor mindenki azt gondolta, lesz kin elverni a port - ahogy a Volánon első próbálkozásakor -, de másképp történt: az erős és rutinos klasszisokat egykettőre csapattá kovácsolták, minden évben messzire jutnak, most is harmadikak, hatalmas közönség szerveződött köréjük.

Akkora, hogy a várakozások szerint egymás után hétszer meg tudják tölteni a Zagreb Arenát, ami összesen nem kevesebb, mint 105 ezer nézőt jelent néhány hét alatt. A drukkereknek minden jel szerint semmilyen identitásproblémát nem okoz, hogy kanadai fiúkat kell kórusban dicsérniük. Miért is okozna? Mi, magyarok is megbecsüljük határon túli származású vagy akár Szlovákiából honosított kedvenceinket - Mihály Árpádtól Sikorcin Ladislavig -, ha kevesebben vannak is, mint a zágrábiak tucatnyi, odaátról érkezett klasszisa.
Ezzel szemben hogyan jutott el odáig a Sapa Fehérvár AV19, hogy mára a futballon túli csapatsportok egyik meghatározó magyar márkája legyen, hogy Medvescak-szintű gárdáknak lehessen méltó ellenfele, hogy együtt említhessük a veszprémi férfi és a győri női kézi- vagy a soproni kosárlabdával? Hogyan tudta megtenni mindezt a riválisokkal ellentétben jórészt hazai játékosokra építve?

Valahogy úgy, hogy id. Ocskay Gábor mindig eggyel magasabb célt tűzött ki maga és a csapat elé, és ezeken a lépcsőfokokon rendre sikerült feljebb lépni. Ahogy a magyar válogatott egyre előrébb jutott a kétezres évek legeleje óta, hogy egy alkalommal az A csoportban is megmérethesse magát, úgy kapaszkodott okosan az Alba Volán is. A kettő természetesen összefügg, ahogy stabil EBEL-es Fehérvár sem lenne válogatott, úgy A csoport-esélyes válogatott sem Fehérvár nélkül.
Egyszerűen kiderült, hogy a magyar jégkorongban, a magyar hokisokban van potenciál. Előbb beérett a Kercsó Árpád-korszak, majd az importált szlovák edzők, végül a kanadai iskola munkája. Nem kérdés: a fehérvári győzelmek mögött nemcsak fehérvári teljesítmények állnak. Egy példa: a 90-es évek dunaújvárosi utánpótlásának gyümölcseit is részben a Volánnál szüretelik le. Ocskay Gábor elvitathatatlan érdeme, hogy olyan szervezetet tudott felépíteni, olyan perspektívát, jövőképet volt képes felvillantani, amelynek révén mindenki, aki a klubnál felbukkant, folyamatos fejlődésben bízhatott, és joggal tehette ezt.
Fontos fejlemény, hogy az utóbbi években hasonló utat választottak Újvárosban vagy Miskolcon is, ami azt valószínűsíti, a csúcs még fölöttünk van. Ahol most tart a Volán: minden meccsen telt ház, háromezer-ötszáz néző, egyre nagyobb, de még mindig fokozható ismertség és elismertség, lelkes, az Ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnokba hétről hétre kilátogató hívek nemcsak Székesfehérvárról, hanem a környékről és Budapestről is.

Hogy ehhez képest az igazán nagy tőke a szapporói csoda - a 2008-as A csoportba jutás - és a Volán-bravúrok ellenére sem jelent meg ebben a roppant dinamikusan fejlődő sportban, az nem feltétlenül örömteli. Kissé merészen és elrugaszkodottan fogalmazva: meg kell nyerni az EBEL-t, és vissza kell jutni az A csoportba, hátha akkor a vakok is megtanulnak látni.
Egyáltalán nem mellesleg: az EBEL további komoly tanulsága, hogy Közép-Európában a regionális szervezkedésnek van értelme. Az, hogy nemcsak hazai klubok, hanem különböző országok küzdenek egymással, sok-sok nézőt, rengeteg izgalmat, extatikus keddeket, péntekeket, vasárnapokat garantál, szezononként több mint ötvenszer. Immár évek tapasztalata alapján állítható: nemes verseny van, béke, nem háború. A jót pedig nagyon könnyű megszokni.
Real-focista, csodagyerek és menekülttábort megjárt légiós is igazolt az NB I-be
A magyarországi átigazolási időszak február 21-én éjfélkor ért véget, a télen összesen 19 külföldi futballista szerződött az NB I-be. Akad közöttük bosnyák válogatott, ...
Real-focista, csodagyerek és menekülttábort megjárt légiós is igazolt az NB I-be
A magyarországi átigazolási időszak február 21-én éjfélkor ért véget, a télen összesen 19 külföldi futballista szerződött az NB I-be. Akad közöttük bosnyák válogatott, ...
A Bayern és az Inter is pórul járt a hajrában a BL-ben
A 2010-es BL-döntő két résztvevője, a Bayern München és az Internazionale is megkezdte nyolcaddöntős szereplését az idei sorozatban, a bajorok a svájci Basel, az olaszok ...
Kiütötték az irányítókat a továbbképzett vízhordók a Serie A-ban is
Az olasz labdarúgásban nagy hagyománya van a klasszikus irányítónak, és a trequartista szerepköre a legtovább a Serie A-ban tartotta magát. Manapság azonban már ...
Mindenki tudja, hogy imádta a bundás kenyeret - diósgyőri szurkolók a csapatkapitányukról
A diósgyőri szurkolók nagy többsége elítéli, és nem bízik L. Ákos ártatlanságában. A Diósgyőri VTK csapatkapitányát a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) és a Nemzeti ...
Chelsea-edzőváltást érhet a Napoli BL-diadala
Bár az első félidő közepén a Chelsea labdarúgócsapata szerzett vezetést, az angoloknak nem sok esélyük volt a végső győzelemre a Napoli elleni idegenbeli Bajnokok ...
A hajrában bukta el moszkvai győzelmét a Real
Ugyan Cristiano Ronaldo első félidőben szerzett góljával a 93. percig vezetett a spanyol Real Madrid a CSZKA Moszkva otthonában, Wernbloom hajrában lőtt találatával az ...
Már csak Abramovics tart ki Villas-Boas mellett
Legutóbbi öt találkozóján nem tudott nyerni a Chelsea, és a Napoli elleni idegenbeli BL-mérkőzésen sem a londoniak az esélyesek. André Villas-Boas alatt az angol sajtó ...
Valahogy mindig betalál a Messit kenterbe verő csatár
A Barcelona untatja, Filippo Inzaghira felnéz, és valahogy mindig betalál Aleksandrs Cekulajevs, az észt bajnokság gólkirálya, aki 46 gólt szerzett egy szezon alatt. Ezt ...
A bajnokság, amely megváltoztatta a futballt - húszéves a Premier League
Amikor az angol élvonalban szereplő 22 klub 1992. február 20-án megegyezett abban, hogy kiválnak a ligából, és Premier League néven létrehozzák a saját bajnokságukat, ...
A jégen töltött idő megeszi az izmot - brutális menetelést darálnak le a dunaújvárosi hokisok
Elképesztő sorozat középen tart a Dab.Docler jégkorongcsapata, amely tíz napon belül a Mol Liga és az osztrák másodosztály (Nationalliga) keretein belül összesen kilenc ...
Az ember, akit nem váltott meg a sport - Chisora nem most tért át a sötét oldalra
Dereck Chisorának megvolt az esélye, hogy hollywoodi történetté változtassa az életét. A fegyverek, a drogok és az utcai erőszak világából indulva a pártfogó felügyelője ...
Jegygyűrű tépte le az ujját, csirkeszárny törte el az arccsontját - furcsa focisérülések
Ever Banega hétvégi sérüléséből kiindulva a Goal.com internetes oldal készített egy tízes listát a focisták legextrémebb sérüléseiből. Volt, akit a jegygyűrűje, vagy a ...
Káosz Újpesten: három kirúgás és egy felmondás egy nap alatt
Roderick Duchatelet belga tulajdonos menesztett az Újpesttől három alkalmaztotat, mire Csehi István ügyvezető igazgató felmondott - írja a Nemzeti Sport hétfői száma. A ...