A Miskolc várhatóan telt ház előtt játssza majd hazai mérkőzéseit a közös magyar-román jégkorongbajnokság, a Mol Liga döntőjében a Dunaújváros ellen. A Miskolci Jegesmedvék most először jutottak be az egyik fél negyedik győzelméig tartó fináléba.
Greg Lindqvist, a csapat svéd vezetőedzője kedden, miskolci sajtótájékoztatóján azt mondta, ha már idáig eljutottak, a végsőkig harcolnak, és győzni szeretnének. Kiemelte, bár a negyvenfős kerettel rendelkező dunaújvárosi csapat tűnik az esélyesebbnek, de bíznak abban, hogy folytatódik az a trend, amely az utóbbi hónapokban jószerivel állandósult, vagyis mérkőzésről mérkőzésre jobban játszanak a Jegesmedvék.
A klub arra kér minden szurkolót, hogy szerdán és csütörtökön sárga-fekete öltözetben menjenek dolgozni, így is kifejezve, hogy támogatják a csapatot az idegenbeli mérkőzéseken. Ugyanezt kérik vasárnap és hétfőn, de már a hazai meccsekkel kapcsolatban: jöjjön mindenki sárga-fekete ruhában a 2300 főt befogadó csarnokba.
Miskolcon a jégkorong 36 éves múltra tekint vissza, de a város együttese még soha nem jutott olyan közel valamilyen bajnokság vagy kupa megnyeréséhez, mint most.
Mind a Dunaújváros, mind pedig a miskolci csapat romániai csapatot búcsúztatott az elődöntőben: a Dab.Docler a brassóiakat, a Jegesmedvék pedig a címvédő csíkszeredaiakat ejtették ki. Utóbbi párharc különösen izgalmasan alakult, az erdélyi együttes ugyanis összesítésben már 2-0-ra, és a harmadik mérkőzés első harmada után is 2-0-ra vezetett, innen tudott visszakapaszkodni, s végül fordítani a története legnagyobb sikerére készülő borsodi csapat. Az utolsó, ötödik, idegenbeli találkozón egyetlen gól született, az is a hirtelen halálban.
A Dunaújváros és a Miskolc az alapszakaszban ötször találkozott egymással, a három dunaújvárosi találkozón mindig hazai győzelem született (6-1, 3-1, 4-3), míg a két miskolci felvonásban 1-1-re állnak a felek (4-2-es Jegesmedvék-győzelem és egy 3-2-es büntetős Dab-diadal).
A döntő menetrendje:
1. mérkőzés (február 15.): Dab.Docler - Miskolci Jegesmedvék 18 ó
2. mérkőzés (február 16.): Dab.Docler - Miskolci Jegesmedvék 18.15
3. mérkőzés (február 19.): Miskolci Jegesmedvék - Dab.Docler 18.15
4. mérkőzés (február 20.): Miskolci Jegesmedvék - Dab.Docler 18.15
ha szükséges:
5. mérkőzés (február 24.): Dab.Docler - Miskolci Jegesmedvék 18.15
6. mérkőzés (február 27.): Dab.Docler - Miskolci Jegesmedvék 18.15
7. mérkőzés (február 29.): Miskolci Jegesmedvék - Dab.Docler 18.15
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Titkon azt reméltem, nyerni tudok - három magyar ezüst az úszó-Eb-n
Risztov Éva 1500 méter gyorson, Cseh László 100 pillangón, Bernek Péter pedig 200 háton lett - egyaránt új országos csúccsal - ezüstérmes a debreceni úszó ...
Kozák Danuta megnyerte a Világkupát, így ő indul egyesben az olimpián
Kozák Danuta képviseli majd a magyar színeket női K-1 500 m-en a londoni olimpián, miután szombaton megnyerte a szám fináléját a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen.
Nem kellenek jóllakott játékosok - interjú a győri kézicsapat spanyol edzőjével
Néhány hónapja Ambros Martín még az Itxako edzőjeként a Győri Audi ETO ellen irányította csapatát a kézilabda Bajnokok Ligájában, pedig akkor már tudta, hogy a szezon ...
Pocsék büntetőzők a hollandok, az angolok nem reménytelenek
Nem mindig válnak be a büntetőkről szóló sztereotípiák, ezt a Bayern München Bajnokok Ligája-döntős bukása is bizonyítja. Azért a németek zömmel jók a műfajban, ám ...
Madrid rémálmával búcsúzik Guardiola
Együtt harcoltak Francóék ellen, ha a spanyol himnuszt kell fütyülni, akkor egymást harsogják túl, a '80-as években azonban botrányos meccseiktől volt hangos ...
Kiszámíthatatlan valóságshow ördögi cselekkel
A múlt hétvégén elkezdődött a brazil bajnokság, amely színvonalában egyre inkább közelíti, gazdaságilag pedig lassan fel is veszi a versenyt az európai topligákkal. ...
Szédületes éremrekordokat ostromolnak a magyar úszók az Eb-n
Az egy nap alatt szerzett négy aranyéremmel közel került minden idők legeredményesebb Eb-szerepléséhez Debrecenben a magyar úszóválogatott, ehhez még két elsőség és egy ...
Egy felpumpált bajnokság dísze lehet Drogba
A Kínai Kommunista Párt ösztönzésére az elmúlt években hatalmas összegeket fektettek az ország labdarúgásba, aminek eredményeképpen Nicolas Anelka és Marcello Lippi után ...
Büdös az edzőknek a liverpooli kispad
Közel egy hete keresi új edzőjét a Liverpool, de a jelöltek többsége már tárgyalásra is nemet mondott. A patinás klub kispadja a nagyobb neveknek valószínűleg túl nagy ...
Több alapember is távozik a Chelsea-től
Bosingwa, Kalou, Essien és Malouda is távozhat a Chelsea-től, a helyükre Hazard, Hulk vagy Doumbia érkezhet.
Harminckilencre nőtt a bundaügyben gyanúsítottak száma
Újabb játékosok és mérkőzések kerültek elő a bundaügyben, amelyben a gyanúsítottak száma harminckilencre, az érintett meccsek száma harmincra nőtt. Az ügyészség a héten ...
Ilyen jól még soha nem úsztam - csodadressz nélküli legjobbját is ünnepli Cseh
Cseh László új Európa-bajnoki-rekorddal nyerte a 200 méteres vegyesúszást a debreceni úszó-Eb-n, azok után, hogy mindössze húsz perce volt a 200 pillangó középdöntője ...