Vágólapra másolva!
Szövetségi kapitányként debütáló, de Ladányi Balázs szerint hibátlan edzővel vág neki a pénteken kezdődő, és vasárnapig tartó olimpiai selejtezőtornának a magyar jégkorong-válogatott. Diego Scandella megbízott kapitány együttese a budapesti Papp László Sportarénában telt ház és várhatóan több ezer plüssállat előtt lép jégre a tornagyőzelemért.

A magyar hokiválogatott 1964-ben, Innsbruckban szerepelt utoljára téli olimpián, pénteken pedig elindul az úton, amely remélhetőleg Szocsiig vezet, itt rendezik a 2014-es játékokat. Az első selejtezőkör Budapesten lesz a Papp László Sportarénában, előbb Litvánia, majd Horvátország, végül Hollandia lesz az ellenfél. A világranglistán elfoglalt helyezések alapján a magyar csapat a legnagyobb esélyes, és ha sikerül igazolni a papírformát, azaz megnyeri a tornát, akkor jövő februárban Vojensben a házigazda dán, valamint a fehérorosz és a szlovén csapat lesz a következő ellenfél, ennek a kvartettnek a győztese jut ki az olimpiára.

A magyar csapat új szövetségi kapitánnyal vág neki a hétvégének, Kevin Primeau-t előbb a Sapa Fehérvár AV19-től, majd a válogatottól is elküldték, helyére megbízott kapitányként a kanadai-olasz Diego Scandella érkezett, aki korábban a sikeredző Pat Cortina jobb keze volt, és aki egyelőre erre a három meccsre kapott megbízást.

"Nem csalódtam Diego Scandellában, aki hozza a formáját szövetségi kapitányként is. Annak ellenére, hogy a termete nem ezt sugallja, nagyon karakteres edző, aki nagy hangú, és a nagy hangja nem csak bejut az ember fülébe, de benn is marad" - mondta a Jégkorongblog.hu-nak Ladányi Balázs, a csapat egyik legjobbja a felkészülésről és az edzőről. "Csak jót tudok mondani az eddigi három együtt töltött napról. A munka nagyon lényegre törő, hatékony. Az edzések tökéletes ritmusúak és hosszúságúak. Diegótól a Cortina-érában már megszokhattuk, hogy hihetetlen felkészült videoelemzéseket tart, ez most is így van, öröm ezeken részt venni. Igazából mindenkinek ajánlani tudnám, figyelje néhány napon át, hogy dolgozik Scandella, ideális szövetségi kapitányunk van, hibátlan edző."

Forrás: Magyar Jégkorong Szövetség/Mudra László
A hibátlan edző (Az előkészületekről szóló galériáért kattintson a képre!)

Scandella a hétvégi torna előtt elmondta, hogy a litvánok, a horvátok és a hollandok ellen sem lesz könnyű dolga a csapatnak, de az esélyesség terhét el kell viselni. "Természetesen szeretnénk megnyerni minden mérkőzést, és továbbjutni, de most kizárólag az első találkozóra összpontosítunk. Nagyon oda kell figyelnünk, hogy megfelelően kezdjünk, és minden rendben menjen, mert ezzel rá is hangolódnánk a hétvégére."

A litvánok legyőzése nem is okozhat gondot, a két csapat eddig 11-szer találkozott egymással, 10-szer a magyar válogatott nyert, ennek ellenére az egyik legrutinosabb magyar hokis, Tokaji Viktor szerint nem szabad félvállról venni a meccset. "Litvánia mindig a fekete ló, ott mindig történhet egy honosítás, és szovjet utódállamról lévén szó, sosem lehet tudni, hogy milyen a csapat játékereje" - mondta Tokaji a Nemzeti Sportnak.

Sokáig kérdéses volt, hogy a litvánok világsztárja, az NHL-es Dainius Zubrus eljön-e Budapestre, a legfrissebb hírek szerint hiányozni fog. A két gárda legutóbb négy éve, ugyancsak a budapesti olimpiai selejtezőn találkozott egymással, a magyarok akkor 5-2-re nyertek.

Szombaton a horvátok következnek, ellenük megszakítás nélkül 13-szor győzött a magyar csapat, amely sorozatban nyolcszor egynél több gólt sem kapott. Tavaly áprilisban Zalaegerszegen 7-1-re nyertek a magyarok a horvátok ellen. Korábban olyan híreket lehetett hallani, hogy kanadai játékosok honosításával jóval erősebb lesz most a horvát csapat, ám a Jégkoronglog.hu úgy értesült, hogy ezek a hokisok nem vállalták a játékot, ráadásul a héten sokan lemondták a válogatottságot különböző okokkal - sérülés, betegség, gyermekvárás, egyéb elfoglaltság -, végül csak 15 mezőnyjátékos áll Danijel Kolombo szövetségi kapitány rendelkezésére.

A három ellenfél közül a vasárnapi rivális hollandok állnak a legjobb helyen a világranglistán, de náluk is jobbak vagyunk. A horvátokkal egyetemben a hollandokkal is tavaly áprilisban volt az utolsó egymás elleni meccs, a budapesti divízió I-es vb-n 7-3-ra nyertek Ladányiék.

A Magyar Jégkorong Szövetség tájékoztatása szerint remek ütemben fogytak a jegyek a hétvégi eseményre, szombaton és vasárnap szinte biztosamn telt ház, és remek hangulat fogadja majd a csapatokat, a szervezők komoly fénytechnikával készülnek a rendezvényre. A vasárnapi meccs előtt több játékost is elbúcsúztatnak a Papp László Sportarénában, az A csoportos világbajnokságon egyaránt szerepelt Holéczy Roger, Jánosi Csaba, Majoross Gergely, Palkovics Krisztián és Svasznek Bence is befejezte már az aktív játékot, tőlük most búcsúzhat el a közönség.

Forrás: Magyar Jégkorong Szövetség/Mudra László
Látványtechnikai főpróba (Az előkészületekről szóló galériáért kattintson a képre!)

A szurkolóknak fontos még tudni, hogy a magyar szövetség ismét meghirdeti az elmúlt években rendkívül népszerű "Dobj egy macit!" elnevezésű akcióját, a drukkerek ezúttal a szombati, horvátok elleni mérkőzésre kezdhetik gyűjteni a plüssállatokat. Az előző évekhez képest fontos változás azonban, hogy nem az első hazai gól, hanem a meccs lefújása után kell bedobni a plüssfigurákat. Három éve, 2009-ben 4352, 2010-ben 4451, 2011-ben pedig 6870 kabalaállat gyűlt össze a magyar válogatott aktuális mérkőzésén, a tavalyi világbajnokság magyar-spanyol találkozója után a plüssfigurákat több mint tizenöt gyermekkórház, gyermekotthon és óvoda kapta meg.

A hétvégi olimpiai selejtező pontos programja:
péntek, 1. forduló:
Hollandia - Horvátország 15.30
MAGYARORSZÁG - Litvánia 19.00

szombat, 2. forduló:
Hollandia - Litvánia 14.00
MAGYARORSZÁG - Horvátország 17.30

vasárnap, 3. forduló:
Horvátország - Litvánia 14.00
MAGYARORSZÁG - Hollandia 17.30

A magyar válogatott kerete:
Bálizs Bence (Sapa Fehérvár AV19), Budai Krisztián (Miskolci Jegesmedvék) - kapusok

Hegyi Ádám (Miskolci Jegesmedvék), Hetényi Péter (Sapa Fehérvár AV19), Horváth András (Sapa Fehérvár AV19), Orbán Attila (Sapa Fehérvár AV19), Pozsgai Tamás (Sapa Fehérvár AV19), Szélig Viktor (Diables Rouges de Briancon), Tokaji Viktor (Sapa Fehérvár AV19) - hátvédek

Bartalis István (IF Troja-Ljungby), Benk András (Sapa Fehérvár AV19), Galanisz Nikandrosz (Dab.Docler), Hári János (MoDo), Kovács Csaba (Sapa Fehérvár AV19), Ladányi Balázs (Sapa Fehérvár AV19), Magosi Bálint (Sapa Fehérvár AV19), Mihály Árpád (Sapa Fehérvár AV19), Kóger Dániel (South Carolina Stingrays), Sikorcin Ladislav (Sapa Fehérvár AV19), Sofron István (Sapa Fehérvár AV19), Vas János (Ducs de Dijon), Vas Márton (Sapa Fehérvár AV19) - csatárok