Vágólapra másolva!
Nagy Gergő próbaszerződést kötött az NHL-ben érdekelt St. Louis Blues csapatával.

A 24 éves csatár a megállapodás értelmében a klub szeptemberi edzőtáborában, illetve az akkor esedékes felkészülési mérkőzéseken bizonyíthat.

"Ez egy olyan szerződés, ami alapján tesztelhetnek, kipróbálhatnak. Már az is nagy öröm, hogy gondoltak rám, és ott lehetek több világsztárral" - fogalmazott Nagy, akivel nagyot fordult a világ egy szezon alatt.

A 41-szeres válogatott hokis a 2013/14-es idényt a Mol Ligás Érsekújváron kezdte, 9 találkozón 16 pontot szerzett, majd a tengerentúli harmadik osztálynak megfelelő CHL-be igazolt, ahol a Quad City Mallards együttesében 64-szer lépett jégre, és gyűjtött 54 pontot (20 gól, 34 gólpassz). Később a St. Louis tartalékegyüttesében, a másodosztályban (AHL) szereplő Chicago Wolvesban kapott két meccset.

"Mivel próbaszerződésem van, ezért az NHL-es csapat szeptemberi edzőtáborában kezdek. De előbb, már augusztusban kiutazom, hogy ott készülhessek. Bízom benne, hogy előkészületi találkozókra bevetnek" - tette hozzá. A St. Louis szeptember 21. és október 4. között hét felkészülési meccset játszik, Nagy ezeken a meccseken szerephez juthat.

A Blues az elmúlt évadban az egyik bajnokesélyes volt, a Nyugati főcsoportban harmadik volt az alapszakaszban, majd a rájátszás első körében már 2-0-ra vezetett a címvédő Chicago Blackhawks ellen, végül 4-2-es összesítéssel kiesett. A gárdában olimpiai és világbajnokok is szerepelnek, mint például Jay Bouwmeester, Paul Stastny, Kevin Shattenkirk, David Backes, Alexander Steen, Patrik Berglund vagy T.J. Oshie.

A magyar hokisok közül eddig ketten, Szuper Levente (Calgary Flames) és Vas János (Dallas Stars) szerepelhetett az előidényben rendezett meccsen, ám egyikük sem lépett jégre NHL-es tétmérkőzésen.