Vágólapra másolva!
Noha nem sikerült sporttörténelmet írnia, Ocskay Gábor szakosztály-igazgató szerint minden idők legjobb osztrák szereplésén van túl a Fehérvár AV19 jégkorongcsapata.

Ocskay egy nappal a negyeddöntős búcsú után azt mondta, sokan bíztak benne, hogy sikerül túljutni a Vienna Capitalson.

"Az alapszakaszban vagy a playoff elején nem igazán számít, hogy melyik csapatnak milyen a költségvetése. Az éles meccseken viszont ez már kiütközik. A Bécs minimum a duplájából gazdálkodhat, mint mi" - mondta Ocskay, aki így is ötösre osztályozza a teljes szezont.

"Sokan a 9-10. helyre vártak minket, erre az alapszakaszt a hatodik, a középszakaszt a negyedik helyen zártuk, és volt esélyünk a Vienna ellen is. Persze sajnálom, hogy nem tudtuk kiharcolni az elődöntőbe kerülést, ám így is sok sikerben volt részünk" - fogalmazott.

A szakosztály-igazgató jelezte: sok magyar játékos és sok fiatal tudott hozzátenni az eredményhez, s ez bizakodásra ad okot az áprilisi, krakkói világbajnokság előtt. "Óriási dicséret jár a csapatnak, a szurkolóknak és a támogatóknak. Az edzői stáb is garancia a hosszú távú sikerekre" - mondta Ocskay.

A Fehérvár a nyolcadik szezonját töltötte az EBEL-ben, és a mostani volt a negyedik alkalom, hogy bekerült a rájátszásba, de mindig a negyeddöntő jelentette a végállomást.

Az együttesre ebben az idényben még egy feladat vár: jövő pénteken és szombaton házigazdaként szerepel majd a Magyar Kupa négyes döntőjében.