A dán TV2 csatorna dokumentumfilmet forgatott a leszbikusságát nyíltan felvállaló, csinos kézilabda-páros, a dán Camilla Andersen és a norvég Mia Hundvin életéről. A norvég válogatott Karoline Dyhre Breivang megsérült, Grinit ismét műteni kell.
|
A gárda egyébként szerdán és csütörtökön felkészülési mérkőzést játszik Németország ellen, s az összecsapás érdekessége, hogy a december hatodikán kezdődő Eb-n is egy csoportban lesz a két együttes - ráadásul tavaly négy mérkőzésből háromszor a germánok diadalmaskodtak. Az Aftenposten információi szerint a felkészülési találkozón nem léphet pályára a bokáját fájlaló Gro Hammerseng, aki a hollandok elleni összecsapáson sérült meg. Ott lesz viszont a két éve mellőzött, huszonhét esztendős Tonje Larsen, aki a sydneyi olimpián még tagja volt a bronzérmet szerző együttesnek, aztán már sem az Eb-n, sem a tavalyi vébén nem számolt vele a szakvezetés. "Abszolút készen állok az Európa-bajnokságra, nagy kihívásnak érzem, hogy ismét a válogatottban szerepelhetek" - nyilatkozta a Larvik 185 centis átlövője.
Szintén a kontinensviadalra készül Mia Hundvin, a Slagelse csinos játékosa, aki újabban tévésztárként is feltűnt. A dán TV2 csatorna ugyanis dokumentumfilmet forgatott róla és szerelméről, Camilla Andersenről. A leszbikusságát nyíltan felvállaló páros kétrészes filmben vall kapcsolatáról, az első rész címe "Mia és Camilla: egyéniségek" címmel futott, a második epizódban azonban már szerelmükről nyilatkoznak. Mint kiderült: nem is volt nehéz megfűzni őket a szereplésre, Andersen egyik egyéni szponzora ugyanis éppen a tévétársaság.
Pincési László
[origo]
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Titkon azt reméltem, nyerni tudok - három magyar ezüst az úszó-Eb-n
Risztov Éva 1500 méter gyorson, Cseh László 100 pillangón, Bernek Péter pedig 200 háton lett - egyaránt új országos csúccsal - ezüstérmes a debreceni úszó ...
Kozák Danuta megnyerte a Világkupát, így ő indul egyesben az olimpián
Kozák Danuta képviseli majd a magyar színeket női K-1 500 m-en a londoni olimpián, miután szombaton megnyerte a szám fináléját a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen.
Nem kellenek jóllakott játékosok - interjú a győri kézicsapat spanyol edzőjével
Néhány hónapja Ambros Martín még az Itxako edzőjeként a Győri Audi ETO ellen irányította csapatát a kézilabda Bajnokok Ligájában, pedig akkor már tudta, hogy a szezon ...
Pocsék büntetőzők a hollandok, az angolok nem reménytelenek
Nem mindig válnak be a büntetőkről szóló sztereotípiák, ezt a Bayern München Bajnokok Ligája-döntős bukása is bizonyítja. Azért a németek zömmel jók a műfajban, ám ...
Madrid rémálmával búcsúzik Guardiola
Együtt harcoltak Francóék ellen, ha a spanyol himnuszt kell fütyülni, akkor egymást harsogják túl, a '80-as években azonban botrányos meccseiktől volt hangos ...
Kiszámíthatatlan valóságshow ördögi cselekkel
A múlt hétvégén elkezdődött a brazil bajnokság, amely színvonalában egyre inkább közelíti, gazdaságilag pedig lassan fel is veszi a versenyt az európai topligákkal. ...
Szédületes éremrekordokat ostromolnak a magyar úszók az Eb-n
Az egy nap alatt szerzett négy aranyéremmel közel került minden idők legeredményesebb Eb-szerepléséhez Debrecenben a magyar úszóválogatott, ehhez még két elsőség és egy ...
Egy felpumpált bajnokság dísze lehet Drogba
A Kínai Kommunista Párt ösztönzésére az elmúlt években hatalmas összegeket fektettek az ország labdarúgásba, aminek eredményeképpen Nicolas Anelka és Marcello Lippi után ...
Büdös az edzőknek a liverpooli kispad
Közel egy hete keresi új edzőjét a Liverpool, de a jelöltek többsége már tárgyalásra is nemet mondott. A patinás klub kispadja a nagyobb neveknek valószínűleg túl nagy ...
Több alapember is távozik a Chelsea-től
Bosingwa, Kalou, Essien és Malouda is távozhat a Chelsea-től, a helyükre Hazard, Hulk vagy Doumbia érkezhet.
Harminckilencre nőtt a bundaügyben gyanúsítottak száma
Újabb játékosok és mérkőzések kerültek elő a bundaügyben, amelyben a gyanúsítottak száma harminckilencre, az érintett meccsek száma harmincra nőtt. Az ügyészség a héten ...
Ilyen jól még soha nem úsztam - csodadressz nélküli legjobbját is ünnepli Cseh
Cseh László új Európa-bajnoki-rekorddal nyerte a 200 méteres vegyesúszást a debreceni úszó-Eb-n, azok után, hogy mindössze húsz perce volt a 200 pillangó középdöntője ...
Apa driftelni tanul
Kipróbáltuk a boxermotoros, hátsókerekes vadonat új Toyota kupét, a GT86-ot.
Véget ért a Megasztár, nyert a nagy esélyes
Nagyjából két hónapja lehet tudni, hogy Radics Gigi lesz a befutó.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?