A címvédő horvát és a szerb-montenegrói férfikézilabda-válogatott pontelőnnyel várja a tunéziai világbajnokság utolsó középdöntő-fordulóját, amelyben egymás ellen dönthetik el a csoportelsőség, s a továbbjutás kérdését. A másik ágon átrendeződnek az erőviszonyok, miután Görögország hatalmas meglepetésre megverte az oroszokat. Franciaország ezúttal Csehországot győzte le, míg Tunézia döntetlent játszott Szlovéniával.
Itt nézzen körül!
Ismét vereséget szenvedett az elődöntős szereplés lehetőségét már korábban eljátszó német válogatott a Tunéziában zajló férfikézilabda-világbajnokság középdöntőjében: az olimpiai ezüstérmes ezúttal - akárcsak az athéni játékok fináléjában - a horvát alakulattól kapott ki.
A találkozó során végig az esélyesebbnek tartott címvédő irányította a találkozót, Dzomba magabiztosan értékesítette a büntetőket, a német védelem pedig nem tudott mit kezdeni Lackovic átlövéseivel. A félidő közepén már 15-9-re is vezetett a horvát csapat, ám az utolsó két percben Hegemann és Von Behren találataival négyre faragta a hátrányt az Európa-bajnok.
A második játékrészt jól kezdték a németek, sikerült két gólra megközelíteni az ellenfelet, de ezen a lélektani határon képtelen voltak túllépni. Noha akadt lehetőség bőven, hogy közelebb zárkózzon Heiner Brand legénysége, Kehrmannék nem éltek a lehetőségekkel.
Horvátország végül 29-26-ra győzött, érdekesség, hogy góljaikon mindössze négy játékos, Lackovic, Dzomba, Vori és Balic osztozott.
A csoport másik mérkőzésén változatos csatát vívott egymással a szerb-montenegrói és a spanyol válogatott, a félidőben még az ibériaiak vezettek magabiztosan, a második játékrészben viszont megfordította az állást déli szomszédunk, amelynek kapujában Sterbik Árpád parádézott.
Az utolsó percben aztán Spanyolország egyenlített, s hiába maradt 15 másodperc, a szerbek már nem tudták bevenni Barrufet kapuját. A döntetlennel Szerbia-Montenegró ugyanúgy hatpontos, mint Horvátország, a délszláv csata az utolsó fordulóban egymás között folytatódik nemcsak a csoportelsőségért, de a továbbjutásért is.
A harmadik összecsapáson a selejtezőben a magyarokat búcsúztató Norvégia folytatta diadalmenetét, ezúttal Svédországot győzve le 34-31-re.
A másik ágon a nap meglepetését Görögország szolgáltatta. Úgy tűnik, a hellének a futball-Eb után kézilabdában is csodát szeretnének tenni: az olimpián még lesajnált csapat a franciák után Oroszország skalpját is megszerezte (29-24).
A franciák újabb győzelmet arattak, s így szintén kedvező pozícióból várhatják a középső szakasz csütörtöki befejezését. Tunézia meglepetésre nem bírt Szlovéniával. A házigazda az első játékrészben többször is vezetett négy góllal, a második játékrész elején Szlovénia azonban fordítani tudott (16-15).
A hajrára ismét Tunézia kerül fölénybe Megannem és Seboui góljaival, sőt, másfél perccel a lefújás előtt is 26-23 volt az előny javukra. Zorman akciógólja után azonban Rutenka és Jovicic is büntetőt értékesített - utóbbi időntúli hetesből egalizált.
eredmények
I. csoport (Rades)
Franciaország - Csehország 31-26 (16-9)
gól: Fernandez 5/1, Guigou 5/3, Girault 4/1, Karabatic 4, Abati 3, Burdet 3, Anquetil 2, Kempe 2, Richardson 2, Dinart 1, illetve Filip 9/2, Jicha 5, Juricek 5, Piskac 2, Szymanski 2, Bruna 1, Hrib 1, Radcenko 1.
Tunézia - Szlovénia 26-26 (11-9)
gól: Megannem 8, Seboui 7, Hmam 4/1, Tej 3, Madi 2, Ben Aziza 1/1, Haj Ahmed 1, illetve Jovicic 6/3, Natek 6, Rutenka 5/2, Brumen 3, Kavticnik 2, Spiler 2, Zorman 2
Görögország - Oroszország 29-24 (13-14)
a csoport állása: 1. Tunézia 5 pont (115-104), 2. Franciaország 5 (101-94), 3. Görögország 5 (105-107), 4. Oroszország 4, 5. Szlovénia 3, 6. Csehország 2
II. csoport (Nabeul):
Horvátország - Németország 29-26 (15-11)
gól: Lackovic 11, Dzomba 10/6, Vori 5, Balic 3, illetve Kehrmann 5, Hegemann 4, Weber 4, Preiss 3, Zeitz 3, Glandorf 2, Jansen 2, Von Behren 2/1, Grafenhorst 1.
Szerbia-Montenegró - Spanyolország 28-28 (16-19)
gól: Stojanovic 7, Petric 5, Krivokapic 4, Nikolic 4, Muratovic 3, Milosavljevic 2, Djurkovic 1, Toskic 1, Sudzum 1, illetve Garralda 7, Rocas 6/2, Rodriguez 4, Entrerrios 3, Garcia 3, Romero 3/1, Urios 1, Hernandez 1
Norvégia - Svédország 34-31 (14-15)
a csoport állása: 1. Horvátország 6 pont (115-112), 2. Szerbia-Montenegró 6 (104-102), 3. Spanyolország 5 (124-115), 4. Norvégia 5 (113-108), 5. Németország 1 (105-113), 6. Svédország 1 (110-121).
[origo]
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Titkon azt reméltem, nyerni tudok - három magyar ezüst az úszó-Eb-n
Risztov Éva 1500 méter gyorson, Cseh László 100 pillangón, Bernek Péter pedig 200 háton lett - egyaránt új országos csúccsal - ezüstérmes a debreceni úszó ...
Kozák Danuta megnyerte a Világkupát, így ő indul egyesben az olimpián
Kozák Danuta képviseli majd a magyar színeket női K-1 500 m-en a londoni olimpián, miután szombaton megnyerte a szám fináléját a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen.
Nem kellenek jóllakott játékosok - interjú a győri kézicsapat spanyol edzőjével
Néhány hónapja Ambros Martín még az Itxako edzőjeként a Győri Audi ETO ellen irányította csapatát a kézilabda Bajnokok Ligájában, pedig akkor már tudta, hogy a szezon ...
Pocsék büntetőzők a hollandok, az angolok nem reménytelenek
Nem mindig válnak be a büntetőkről szóló sztereotípiák, ezt a Bayern München Bajnokok Ligája-döntős bukása is bizonyítja. Azért a németek zömmel jók a műfajban, ám ...
Madrid rémálmával búcsúzik Guardiola
Együtt harcoltak Francóék ellen, ha a spanyol himnuszt kell fütyülni, akkor egymást harsogják túl, a '80-as években azonban botrányos meccseiktől volt hangos ...
Kiszámíthatatlan valóságshow ördögi cselekkel
A múlt hétvégén elkezdődött a brazil bajnokság, amely színvonalában egyre inkább közelíti, gazdaságilag pedig lassan fel is veszi a versenyt az európai topligákkal. ...
Szédületes éremrekordokat ostromolnak a magyar úszók az Eb-n
Az egy nap alatt szerzett négy aranyéremmel közel került minden idők legeredményesebb Eb-szerepléséhez Debrecenben a magyar úszóválogatott, ehhez még két elsőség és egy ...
Egy felpumpált bajnokság dísze lehet Drogba
A Kínai Kommunista Párt ösztönzésére az elmúlt években hatalmas összegeket fektettek az ország labdarúgásba, aminek eredményeképpen Nicolas Anelka és Marcello Lippi után ...
Büdös az edzőknek a liverpooli kispad
Közel egy hete keresi új edzőjét a Liverpool, de a jelöltek többsége már tárgyalásra is nemet mondott. A patinás klub kispadja a nagyobb neveknek valószínűleg túl nagy ...
Több alapember is távozik a Chelsea-től
Bosingwa, Kalou, Essien és Malouda is távozhat a Chelsea-től, a helyükre Hazard, Hulk vagy Doumbia érkezhet.
Harminckilencre nőtt a bundaügyben gyanúsítottak száma
Újabb játékosok és mérkőzések kerültek elő a bundaügyben, amelyben a gyanúsítottak száma harminckilencre, az érintett meccsek száma harmincra nőtt. Az ügyészség a héten ...
Ilyen jól még soha nem úsztam - csodadressz nélküli legjobbját is ünnepli Cseh
Cseh László új Európa-bajnoki-rekorddal nyerte a 200 méteres vegyesúszást a debreceni úszó-Eb-n, azok után, hogy mindössze húsz perce volt a 200 pillangó középdöntője ...
Apa driftelni tanul
Kipróbáltuk a boxermotoros, hátsókerekes vadonat új Toyota kupét, a GT86-ot.
Véget ért a Megasztár, nyert a nagy esélyes
Nagyjából két hónapja lehet tudni, hogy Radics Gigi lesz a befutó.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?