Negyvenhat év után nyert ismét bajnoki címet a Győr nőikézilabda-csapata, miután az NB I utolsó fordulójában kiváló védekezéssel legyőzte a címvédő vendég Dunaferrt.
Irány a Szoftverbázis!
Rájátszás az 1-4. helyért, 6. forduló:
Győri Graboplast ETO KC - Dunaferr 25-15 (10-7)
gól: Gogirla 6/1, Bradeanu 5, Görbicz 5/3, Vérten, Kovacicova, Dokic 3-3, illetve Ferling 5, Pálffy 3, Radulovics 3/2, Kindl, Vincze, Németh, Bohus 1-1.
Régen látott izgalmakat hozott a bajnoki hajrá, hiszen csak az utolsó fordulóban dőlt el az aranyérem sorsa. A győrieknél végül minden sérült vállalta a játékot, az egy pont előnnyel érkező vendégeknél pedig a már fél éve hiányzó Lovász mellett az anyai örömök elé néző Pigniczki nem lehetett a pályán, viszont a térdszalag-szakadással műtött Nagy megint a nevezettek között volt.
A Magvassy-csarnok természetesen megtelt, már napokkal korábban elfogyott valamennyi jegy. Az ETO-ban Borbásnak, Sirinának és Mehlmannak (utóbbi kettő csak a lelátón foglalt helyet), a túloldalon Pálingernek, Pálffynak, Cracanának és Bohusnak volt ez az utolsó meccse klubjában. A "békesség" miatt szlovén bírók - Krstic és Ljubic - fújtak a rangadón.
Előbb kapta el a fonalat a Győr, és két légiós, Dokic, valamint Gogirla vezérletével 4-1-re elhúzott. A hazaiak kemény védekezése nem ízlett a dunaújvárosiaknak, Herr pedig remekül védett. Igaz, a másik oldalon Pálinger is bemutatott több szép hárítást. Kovacicova kiállítása alatt nem állt le az ETO, gyors támadásai büntetőket hoztak, ezeket Görbicz rendre gólra váltotta. 7-2-nél, a 14. percben időt kért a címvédő. Ez legfeljebb annyit használt, hogy a folytatásban felváltva estek a találatok. Aztán Bódi büntetésekor lerohanásokkal 8-5-re felzárkózott a Dunaferr, és Róth Kálmán, a győriek vezetőedzője ezt nem hagyta szó nélkül. Ezt követően a hazai védekezés visszaállt a korábbi magas színvonalra - Herr-rel az élén -, azonban a támadás akadozott.
A második félidő elején Ferling először volt eredményes, majd Petróczi kivédte Radulovics büntetőjét, és a hibázót, kicsit később pedig Kindlt és Némethet kiállították. A jelentős létszámfölényben azonban a Dániába költöző exgyőri Pálinger előbb hétméterest, majd két ziccert fogott. Kezdett egyre keményebb lenni az összecsapás, és a tét számlájára írható, hogy sok volt a hiba (belemenés, lépéshiba, rossz passz). A külföldi bírók sorra osztogatták a kiállításokat, és ebben a szakaszban megint inkább az ETO remekelt (14-9). Görbicz nagy kedvvel játszott, és fantasztikus gólokkal hergelte a szurkolótábort.
Az utolsó negyedóra 16-10-ről indult, de már látszott, hogy a Dunaferrnek nincs esélye. A Győr szenzációsan, elszántan játszott, a riválisnak pedig semmi sem sikerült. A válogatottba az idény elején bekerült Herrnek valósággal nem lehetett gólt lőni. A hazaiak már 21-11-re is vezettek, a hajrá pedig igazi örömjátékot és vastapsot hozott.

A Győr ezt megelőzően csupán 1957-ben és 1959-ben volt aranyérmes. A csapat remek szezont zárt, hiszen a Dunaferr előtt megnyerte a Magyar Kupát, míg a Cornexi-Alcoa-HSB Holding mögött második volt az EHF-kupában.
Róth Kálmán, a győriek vezetőedzője: "Amit elterveztünk, megvalósítottuk. A kiváló védekezéssel alapoztuk meg a sikert. Ha az elején Pálinger nem véd jól, már akkor eldőlt volna az összecsapás. Óriási siker, diadal ez a csapatnak, a városnak, rengeteg munka van mögötte. Nálunk szinte mindenki jól játszott. A Városháza előtt nagy buli lesz!"
Kiss Szilárd, a Dunaferr vezetőedzője, akinek csapata a január 19-én autóbalesetben elhunyt Kulcsár Anitára emlékezve az egykori beállóst ábrázoló pólóban vette át az ezüstérmet: "Nagy teher alatt játszottunk. Sok helyzetünk volt, de Herr Orsolya remekül védett. Ez elbizonytalanított bennünket, és ez volt az oka a súlyos vereségnek. A Győr most minden téren jobb volt."
Herr Orsolya, a győriek kapusa: "Sokat segítettek a védők. Szerencsém volt, mert a társak hibáit sikerült kijavítanom. Végtelenül boldog vagyok, hiszen megtörtük a Dunaferr hegemóniáját."
A nap másik mérkőzésén:
Ferencváros - Cornexi-Alcoa-HSB Holding 42-29 (20-13)
(MTI)
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Titkon azt reméltem, nyerni tudok - három magyar ezüst az úszó-Eb-n
Risztov Éva 1500 méter gyorson, Cseh László 100 pillangón, Bernek Péter pedig 200 háton lett - egyaránt új országos csúccsal - ezüstérmes a debreceni úszó ...
Kozák Danuta megnyerte a Világkupát, így ő indul egyesben az olimpián
Kozák Danuta képviseli majd a magyar színeket női K-1 500 m-en a londoni olimpián, miután szombaton megnyerte a szám fináléját a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen.
Nem kellenek jóllakott játékosok - interjú a győri kézicsapat spanyol edzőjével
Néhány hónapja Ambros Martín még az Itxako edzőjeként a Győri Audi ETO ellen irányította csapatát a kézilabda Bajnokok Ligájában, pedig akkor már tudta, hogy a szezon ...
Pocsék büntetőzők a hollandok, az angolok nem reménytelenek
Nem mindig válnak be a büntetőkről szóló sztereotípiák, ezt a Bayern München Bajnokok Ligája-döntős bukása is bizonyítja. Azért a németek zömmel jók a műfajban, ám ...
Madrid rémálmával búcsúzik Guardiola
Együtt harcoltak Francóék ellen, ha a spanyol himnuszt kell fütyülni, akkor egymást harsogják túl, a '80-as években azonban botrányos meccseiktől volt hangos ...
Kiszámíthatatlan valóságshow ördögi cselekkel
A múlt hétvégén elkezdődött a brazil bajnokság, amely színvonalában egyre inkább közelíti, gazdaságilag pedig lassan fel is veszi a versenyt az európai topligákkal. ...
Szédületes éremrekordokat ostromolnak a magyar úszók az Eb-n
Az egy nap alatt szerzett négy aranyéremmel közel került minden idők legeredményesebb Eb-szerepléséhez Debrecenben a magyar úszóválogatott, ehhez még két elsőség és egy ...
Egy felpumpált bajnokság dísze lehet Drogba
A Kínai Kommunista Párt ösztönzésére az elmúlt években hatalmas összegeket fektettek az ország labdarúgásba, aminek eredményeképpen Nicolas Anelka és Marcello Lippi után ...
Büdös az edzőknek a liverpooli kispad
Közel egy hete keresi új edzőjét a Liverpool, de a jelöltek többsége már tárgyalásra is nemet mondott. A patinás klub kispadja a nagyobb neveknek valószínűleg túl nagy ...
Több alapember is távozik a Chelsea-től
Bosingwa, Kalou, Essien és Malouda is távozhat a Chelsea-től, a helyükre Hazard, Hulk vagy Doumbia érkezhet.
Harminckilencre nőtt a bundaügyben gyanúsítottak száma
Újabb játékosok és mérkőzések kerültek elő a bundaügyben, amelyben a gyanúsítottak száma harminckilencre, az érintett meccsek száma harmincra nőtt. Az ügyészség a héten ...
Ilyen jól még soha nem úsztam - csodadressz nélküli legjobbját is ünnepli Cseh
Cseh László új Európa-bajnoki-rekorddal nyerte a 200 méteres vegyesúszást a debreceni úszó-Eb-n, azok után, hogy mindössze húsz perce volt a 200 pillangó középdöntője ...
Apa driftelni tanul
Kipróbáltuk a boxermotoros, hátsókerekes vadonat új Toyota kupét, a GT86-ot.
Véget ért a Megasztár, nyert a nagy esélyes
Nagyjából két hónapja lehet tudni, hogy Radics Gigi lesz a befutó.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?