Vágólapra másolva!
Magyar részről Pásztor István és Szathmári János lépett pályára a férfikézilabda-világválogatott moszkvai mérkőzésén, amelyen Kovács Péter volt a gárda másodedzője.

A nemzetközi együttes 37-33-as győzelméből Pásztor négy góllal vette ki a részét, míg Szathmári remek védéseket mutatott be az orosz csapat elleni meccsen. Az ugyancsak meghívott Nagy László vízumproblémák miatt nem utazott el Oroszországba.

A házigazdák a gálán búcsúztatták el Tucskint, Kugyinovot és Lavrovot is, utóbbi egy-egy félidőt játszott mindkét együttesben. A két magyar klasszis mellett az MKB Veszprém horvát kapusa, Vlado Sola is helyet kapott a világválogatottban.

A Pick Szeged edzője, Kovács Péter a nemzetközi csapatot dirigáló horvát Sead Hasanefendic munkáját segítette másodedzőként.