Kézi-vb: gyenge átlövők, rontott hetesek, kudarc

Pérez nagyon hiányzott

A sors egyszer ad, máskor elvesz, legalábbis a magyar férfikézilabda-válogatott világbajnoki szereplései szinte "díszítősorként" illeszthetők össze. Az 1995-ös izlandi vébén a csapat botrányos szereplését a 40 évesen reaktivált, s a mieink legjobbjaként vezérszerepet betöltő Kovács Péter sem tudta pozitívan befolyásolni: az együttes a sorsdöntő mérkőzésen ugyanis 25-24-re kikapott Tunéziától, s szégyenszemre csak a 17-20. helyen zárt.

Az újabb vb-szereplés már csodát hozott: 1997-ben, Japánban a magyar csapat egészen azt elődöntőig jutott, ám a svédektől elszenvedett 31-29-es vereség után a bronzmeccsen is kikapott a franciáktól (27-28).

1999-ben ritkán látható buta módon bukott az együttes, Magyarország úgy lett 11. Egyiptomban, hogy a legjobb tizenhat között, hogy az utolsó másodpercekben, Szatmári János kapus helyett mezőnyjátékost szerepeltetve még egyenlített 23-23-ra, ám ahelyett, hogy a játékosok megakadályozták volna a gyors középkezdést, a franciák félpályáról lőttek az üresen tátongó kapuba, s jutottak tovább a negyeddöntőbe.

2003-ban a válogatott elbukta utolsó csoportmérkőzését, s végletekig izgalmas csatában, egyetlen góllal kikapott Horvátországtól 30-29-re, s már össze is csomagolt a hazaúthoz, amikor Szaúd-Arábia váratlanul legyőzte Argentínát, kiharcolva ezzel Skaliczki László csapata számára a továbbjutást. A válogatott a szerencsemalac farkát fogva meg sem állt a 6. helyig, amely egyben olimpiai kvalifikációt is jelentett.

Idén minden szerencsésen alakult, az első négy győzelem után az olimpiai bajnok horvátoktól, majd a címvédő spanyoloktól elszenvedett vereség kalkulálható volt, az oroszok elleni zakó már kevésbé. Csak az utolsó másfél percet figyelembe véve nem az az érthetetlen, hogyan lehet kikapni egygólos vezetésről, hanem az, hogy döntetlen állásnál, 10 másodperccel a lefújás előtt miért nem lehet szabálytalankodni, akár zsinórban négy kiállítás összeszedni, s elvágni a kapura lövés minden lehetőségét.

A válogatási elveket utólag nem érdemes minősíteni (nem számolhattunk előre például Laluska Balázs vagy Zubai Szabolcs súlyos sérülésével), inkább az előzmények érdekesek. Minden bizonnyal nem véletlenül vetődött fel a világbajnokot megelőző utolsó sajtótájékoztatón a kérdés: Pérez Carlosra miért nem számíthat? Ez közös döntés, a játékos saját, esetleg a veszprémi vezetés elhatározása? Skaliczki László elhúzta száját, sejtelmesen mosolygott, majd annyit mondott: "Pérez-ügyben már doktorálni tudnék. A debreceni, németek elleni mérkőzés előtt Csárli közölte, nem százszázalékos. Ennyit tudok!" - közölte a kapitány.

Más kérdés, hogy mind Pérez, mind a szintén sérülés miatt kimaradó Buday Dániel edzőmeccseket játszott a Veszprém színeiben, s gólokat szerzett. Bár internetes fórumokon védelmükben elhangzott, egy felkészülési, "ulibuli" meccs nem azonos egy vb-találkozóval, azért jegyezzük meg: egy meccsenként 5-10 percet, s 2-3 gólt vállaló balátlövő, s egy büntetőket biztosan értékesítő irányító ugyanúgy elücsöröghetett volna a kispadon, mint a kevesebb lehetőséghez jutó kerettagok.

A jövőkép? Nem egyszerű a helyzet, hiszen Magyarország már csupán a 2008-as Európa-bajnokságon szerezhet olimpiai kvótát (feltételezve, hogy Litvánia ellen sikerrel veszi a nyári selejtezőt). Norvégiában vagy aranyérmesnek kell lennie a csapatnak, vagy csupa olyan gárdának kell előtte végeznie, amelyik már szerzett indulási jogot vagy selejtezőtornát érő pozíciót szerzett.