Vágólapra másolva!
A távozó Daniel Zobrist helyére Éles Józsefet nevezte ki vezetőedzőnek a TV Endingen férfikézilabda-csapata. A svájci másodosztályban az Amicitia Zürichet ezüstéremhez segítő magyar klasszis segítője Fabian Ammann lesz.

Azt már korábban tudni lehetett, hogy a szezon végén távozik Éles József az Amicitia Zürich kispadjáról, így azonnal lecsapott rá a másodosztály harmadik helyén záró TV Endingen együttese.

"Decemberben óriási lelkesedéssel jöttem haza, a csapat az első helyen állt, 13 meccsből 12-szer győztünk, a szponzorok nagyon elégedettek voltak, és mindenki biztatott, hogy szép jövő előtt állunk, nyáron 1-2 légióssal megerősítjük a csapatot, és szép reményekkel várhatjuk az élvonalbeli folytatást. Mire a téli szabadságról visszamentem, azzal fogadtak, hogy e Arnold Schuler urat - aki egyébként egy dúsgazdag üzletember - elküldték a Grasshopperstől, több klubbal is tárgyalt, míg végül lecsapott rá az Amicitia. Schulernek saját szerződései vannak játékosaival, és az edzővel, pedig szinte a komplett GZ-t áttelepíti az Amicitiához" - nyilatkozta Éles a kezilabda.com-nak márciusban.

A 179-szeres magyar válogatott klasszissal együtt Raphael Guitton, Claude Bruggmann és a szlovák Peter Szilagyi is elhagyja a Zürichet, s Endingenbe igazol.