Vágólapra másolva!
Négy mérkőzésen aratott négy győzelmével fantasztikusan rajtolt a német nőikézilabda-válogatott a franciaországi világbajnokságon. A vb egyik favoritjává előlépett együttes legközelebb éppen a magyarok ellen lép pályára. A német szövetség honlapján nyilatkozó Armin Emrich kapitány nem szeretne a tavalyi, svédországi sikerből komolyabb következtetést levonni, míg Sabine Englert kapus furcsa helyzetben van, hiszen klubedzője, Németh András és csapattársai, Kirsner Erika és Tóth Tímea ellen lép pályára.

Pincési László helyszíni jelentése Dijonból

- Hogyan töltötte a spanyolok elleni győzelem utáni éjszakát?
- Nyugodtan, bár azt nem mondhatom, hogy a gondolataim ne a világbajnokság körül forogtak volna. A sikerrel megteremtettük a negyeddöntőbe jutás alapjait, de azért van még min javítani.

- Mi az, amivel elégedett volt?
- Elsősorban két átlövőnk, Grit Jurack és Nadine Krause kiváló lövőformájával. Aztán azzal, hogy a mérkőzés stresszfázisában, 22-19-es vezetésünknél mások is felnőttek a feladathoz. Nora Reiche jobbszélről nagyon fontos gólt szerzett, balszélen Mandy Hering biztosan oldotta meg a helyzeteket. Védekezésünk összeállt, Grit Jurack, Nina Wörz és Stefanie Melbeck fontos párharcokat nyert meg, s labdákat szerzett. A négy siker mindenesetre jót tett a csapat önbizalmának a előttünk álló nehéz mérkőzések előtt.

- Van bátorsága jósolni?
- A tabellára pillantva csak azt mondhatom, elégedett vagyok, De ezek a számok csak egy köztes állapotot tükröznek. Szeretnénk a magunk útját járni, azaz a következő ellenfélre, a világbajnoki harmadik magyarokra koncentrálni.

- A tavalyi svédországi Európa-bajnokságon sikerült legyőzni Magyarországot.
- Ez nem befolyásolhat bennünket, szombaton új nap, új kihívás vár ránk. Ha lehet, megpróbáljuk folytatni nagyszerű sorozatunkat.


Csapattársai és edzője ellen játszik a német kapus

Különös helyzetben van Sabine Englert, a német nőikézilabda-válogatott kapusa.

A világbajnokság eddigi egyik legjobb hálóőre ugyanis a Hypo légiósaként klubedzője, Németh András és csapattársai, Kirsner Erika és Tóth Tímea ellen lép pályára.

A 26 esztendős klasszis kiválóan védett a spanyolok ellen is, s várhatóan megkeseríti a magyarok dolgát is.

Ahogy ő fogalmazott: "Magyarország fekszik nekünk."


A magyar és a német válogatott eddig 17 alkalommal találkozott egymással, 13 magyar siker és egy döntetlen mellett háromszor a germánok diadalmaskodtak. A felek utoljára a tavalyi, göteborgi Eb-középdöntőben meccseltek egymással, akkor 19-9-es félidő után 34-27-re győztek Jurackék.

Emlékeztető, Európa-bajnokság, középdöntő, 1. forduló, I. csoport
2006. december 12.
Magyarország - Németország 27-34 (9-19)
Göteborg
v.: Goulao, Macau (portugál)
gól: Mehlmann 5/2, Siti 5, Balogh 3, Görbicz 3/2, Kirsner 3, Borbás 3, Tóth T. 2, Szamoránsky 1, Vérten 1, Hornyák 1, illetve Krause 9, Melbeck 5, Härdter 4, Reiche 4, Baumbach 4, Jurack 2, Müller 2, Althaus 2, Loerper 1, Wörz 1
hetes: 5/4, illetve 2/0
kiállítás: 8, illetve 4 perc