Vágólapra másolva!
Kovacsicz Mónika és Zácsik Szandra után újabb fiatal szlovákiai kézilabdázó döntött úgy, a jövőben magyar színekben szeretne versenyezni. A Győri Audi ETO KC 17 esztendős hálóőre, Oguntoye Viktória tavaly még tagja volt az Eb 7. helyén végző szlovák korosztályos válogatottnak, most viszont kérvényezte a magyar állampolgárságot.

"Két éve kerültem Párkányból Győrbe, és hát hatalmas nagy ugrás volt, de nagyon meg vagyok elégedve. A győri csapat roppant erős, technikai szempontból rengeteget tanulhat az ember. Az új idényben Pálinger Katalin is Győrben véd majd, akit a világ legjobb kapusának tartok, tőle is sok dolgot elleshetek" - mesélte még tavaly júliusban a nagyszülői ágon nigériai származású hálóőr.

Oguntoye akkor úgy vélte, két év lenne az állampolgárság megszerzése, addig nem lehetne válogatott, ráadásul Szlovákiában valószínűleg több lehetőséget kapna, így egyelőre nem váltana.

Az eltelt félév alatt azonban döntött a fiatal kapus: "Megváltozott a véleményem, mégis magyar állampolgár leszek."

"A győri edzőm javasolta, hogy próbáljam meg. A magyar válogatottban több esélyem van az előretörésre, és az edzőm úgy gondolja, lehet esélyem bekerülni a magyar nemzeti csapatba. Már be is adtam a kérvényt" - nyilatkozta a pozsonyi Új Szónak a fiatal tehetség.

Mivel a nemzetközi szövetség szabályzata szerint három évnek kell eltelnie a legutolsó válogatott mérkőzéshez képez ahhoz, hogy más nemzet színeiben is pályára léphessen a játékos, Oguntoye minden bizonnyal 2010-ig nem öltheti magár a nemzeti mezt.

"Amíg elrendeződnek a hivatalos dolgok, itt leszek a klubcsapatomban, igyekszek minél jobban védeni, és várom a válogatottságot!"

Szlovákiából Magyarországra

Kovacsicz Mónika (1983. november 20.) - a Fradi jobbszélsője, korábban Békéscsabán és Győrben szerepelt. Naszvadon kezdett kézilabdázni. 2005 óta magyar válogatott, 41 meccsen 126 gólt szerzett, tagja volt a Szentpéterváron vb-bronzérmet szerző csapatnak is.

Zácsik Szandra (1990. április 22.) - a Ferencváros átlövője, Imelyen kezdett kézilabdázni, később Naszvadon és Vácott játszott. A Fradi vezetőedzője, Németh András azt mondta róla, Görbicz Anita óta nem látott ekkora tehetséget. 2006-ban folyamodott magyar állampolgárságért.

Oguntoye Viktória (1990. december 24.) - a Győr kapusa, Párkányban kezdett kézilabdázni. Tagja volt a tavaly Eb-7. helyet szerzett szlovák korosztályos válogatottnak, most viszont kérvényezte a magyar állampolgárságot.