Vágólapra másolva!
A Magyar Kézilabda Szövetség elnöksége jóváhagyta a 2008-2009-as bajnoki versenykiírást, ennek értelmében az élvonalban 12 női és 14 férfi csapat vesz részt. A lebonyolítás rendje is változik: az oda-visszavágós alapszakaszt követően rájátszásban folytatják a csapatok a küzdelmeket.

A férfiaknál az 1-4. helyezett csapatok az alapszakasz befejezése után playoffot vívnak: az első a negyedikkel, a második a harmadikkal vívja a két győzelemig tartó elődöntőt, majd a győztesek 2009. május 17-i kezdettel a három sikerig tartó finálét.

Az 5-8. és a 9-12. helyezett csapatok alapszakasz befejezése után - a csapatok helyezéseik alapján - 2x4-es csoportban, pályaválasztói joggal, körmérkőzéses rendszerben rájátszás következik, oda-visszavágó alapon. A csapatok mind két csoportba az alapszakaszban elért helyezésük alapján 4, 3, 2,

Az alapszakasz 13. és a 14. helyezett csapatai részére rájátszás nem kerül kiírásra

A hölgyeknél az alapszakasz befejezése után az 1-4. az 5-8. és a 9-12. helyezett csapatok részvételével, 3x4-es csoportban, pályaválasztói joggal, körmérkőzéses rendszerben rájátszás
következik, oda-visszavágó alapon. A csapatok mindhárom csoportba az alapszakaszban elért helyezésük alapján 4, 3, 2, 1 bónuszpontot kapnak.

A bajnokság ideje:
férfiak: 2008. szeptember 10 - 2009. május 31.
nők: 2008. szeptember 7. - 2009. május 31.

Hamarosan kiderül, hogy a nemzetközi kupaszereplésre jogosult magyar kézilabdacsapatok melyik sorozatot választják. A férfiaknál a Veszprém és a Szeged, a nőknél a Győr és a Dunaferr a Bajnokok Ligájában próbálkozhat. A Veszprém KEK-győzelme miatt ebben a sorozatban két magyar együttes szerepelhet.

A Budapest Bank férfi liga végeredménye:
1. MKB Veszprém
2. Pick Szeged
3. Dunaferr
4. PLER
5. Erste-Békés
6. Komló
7. DKSE-Airport Debrecen
8. Százhalombatta
9. Tatabánya-Carbonex
10. Balatonfüred
11. Gyöngyösi Főiskola
12. Győrhő ETO KC
13. Mezőkövesd
14. Tata
15. Hort SE
16. Nyíregyháza

A bajnokság utolsó négy csapata kiesett, a jövőre 14 csapatosra szűkülő élvonalba a Csurgói KK és a Delfin KC jutott fel.

A női NB I végeredménye:
1. Győri Audi ETO KC
2. Dunaferr
3. Budapest Bank-FTC
4. Fehérép-Alcoa
5. DVSC-Aquaticum
6. ASA-Hódmezővásárhely
7. Tajtavill-Derecske
8. Békéscsaba
9. Vác
10. Vasas-Uniqua
11. Kiskunhalas
12. Óbudai Goldberger

A Kiskunhalas és a Goldberger búcsúzott az élvonaltól, helyükre a Pikker-PTE-PEAC, illetve a Csömör KSK került fel.