A kézilabdasport változatos esztendőt tudhat maga mögött. Válogatott szinten ugyan mind a férfiak, mind a nők csupán a nyolcadik helyet szerezték meg az Európa-bajnokságon, ám a szebbik nem képviselői legalább ott lehettek Pekingben, ahol olimpiai 4. hellyel tértek haza. A Győri Audi ETO BL-elődöntőt vívhatott, az MKB Veszprém megnyerte a Kupagyőztesek Európa Kupáját, míg a férfiak botrányba fulladt boszniai vb-selejtezője mellett izgulni kellett a Pick Szeged és a Veszprém kupa- és bajnoki fináléján is a sportszerű játékért.

Ez történt a kézipályán
A kézenfekvő hírforrás
Változatos esztendőt hozott a magyar nőikézilabda-válogatott számára 2008. Az év első pár napjában még Németh András és Zsiga Gyula volt a csapat irányítója, ám előbb utóbbi mondott le posztjáról, majd Németh is bedobta a törölközőt. Februártól szeptemberig Hajdu János vette át a stafétát, majd Imre Vilmos következett. De haladjunk lépésről lépésre.
A sikertelen, 2007-es franciaországi világbajnokság lavinát indított meg a válogatottnál. A korábban elválaszthatatlan barátok kapcsolata megromlott, így Zsiga Gyula már a január 9-i elnökségi ülésen lemondott. Elmondta, azért döntött a távozás mellett, mert az elmúlt időszakban "kevésbé tudott alkotó részese lenni a feladatoknak."
"Arra felkészültem, hogy lesznek közöttünk nézetkülönbségek, ám idővel rá kellett jönnöm, ebben a szerepben nem tudok igazán a válogatott, a közösség hasznára válni, emellett saját magammal kapcsolatos várakozásaimnak sem felelek meg" - írta leköszönő levelében a szakember.
13 nappal később a posztján megerősített Németh Andárs is jelezte, ennyi volt. "A január 9-i elnökségi ülésen egyhangú támogatást kaptam. Akkor csak néhány órát töltöttem Budapesten, majd mentem vissza a klubomhoz, a Hypóhoz Bécsbe. Az elmúlt napokban viszont több időm volt tájékozódni, és akkor már éreztem, nem ilyen egyértelmű a helyzet. Vannak elveim, elképzeléseim, amelyekhez ragaszkodom, de ilyen körülmények között lehetetlenné vált a munkám folytatása. Van ilyen, hogy emberek nem tudnak együtt dolgozni" - mondta a leköszönő szakember, akit 2005. február 8-án neveztek ki a posztra.
Égető kérdéssé vált, hogy kapitányt találjon a szövetség, márciusban ugyanis olimpiai selejtező várt az együttesre. A megoldást az MKSZ szakmai igazgatója, Hajdu János jelentette, aki maga mellé vette a Győr és a Dunaferr fiatal szakvezetőjét, Konkoly Csabát és Imre Vilmost, és szinte ugyanazt a keretet hívta meg (unikumnak csak a 4 év után ismét válogatott Lovász Zsuzsa és Pigniczki Krisztina számított).
Ugyan a selejtezőt Nimes-ben kellett volna megrendezni Franciaország, Kongó és Japán ellen, az ázsiai selejtezőben tapasztalt csalások miatt a nemzetközi szövetség mindent felborított. Így aztán Bukarest lett a helyszín, s a maradó Japán mellett Románia és Lengyelország a rivális.
A csapat végül könnyedén abszolválta a továbbjutást: a lengyelek 39-30-as legyőzése után ugyan kikapott a románoktól (29-31), Japán nem okozott gondot (39-29).
Peking előtt néhány súlyos pofon már ráébresztett mindenkit a hiányosságokra. Görbicz Anita azt elutazás előtt leforrázta magát, így a felkészülés során alig játszhatott, a csapat pedig előbb belefutott egy szokásos nagy vereségbe Norvégia ellen, majd pár nappal a nyitány előtt Kína, sőt Kazahsztán is győzött ellenük.
Hajdu lemondással fenyegetőzött, klasszikussá vált nyilatkozatokat tett, az együttes pedig úgy tűnt, beindult. Svédország legyőzése (30-24) után a Brazília elleni döntetlen (28-28), majd a németek felett aratott egygólos siker (25-24) elég volt a továbbjutáshoz, igaz, a csoport utolsó két meccsén súlyos zakók következtek Oroszország (24-33) és Dél-Korea ellen (22-33).
Egy meccsre azonban nagyon felszívta magát az együttes, a negyeddöntőben az év legjobb mérkőzésén 34-30-ra verte Romániát, s bár az elődöntőben 22-20-ra kikapott az oroszoktól (egy nagyon is nyerhető mérkőzésen), majd a bronzéremért kikapott a bírók által kissé támogatott Koreától (28-33) a remek szereplésnek mondható 4. helyen végzett.
Az olimpia végén Hajdu távozott, utóda Imre Vilmos lett, aki a szakmai stábban megtartotta Konkoly Csabát, s maga mellé vette a Békéscsaba jelenlegi edzőjét, az egykori vb-ezüstérmes átlövőt, Mátéfi Esztert.
A macedóniai Eb már-már a franciaországi vébét idézte. Ugyan a védekezésrre hosszú évek után nem lehetett panasz, támadásban leblokkolt a csapat, Pálinger és Görbicz erős közepes formában játszott, Vérten az első mérkőzésen megsérült, így nem lehetett csodát várni.
A románoktól (21-27) elszenvedett vereség után a Dánia elleni 26-26 azt jelentette, ki-ki mérkőzés vár ránk Franciaország ellen, amelyet 29-26-ra nyerve a csapat a középdöntőben folytathatta.
Ott az ukránok elleni 26-24-es sikert követően Norvégia ismét átgázolt rajtunk (20-34), így aztán Spanyolország ellen sem maradt esély (21-23). A csapat a csalódást keltő 8. helyen zárt.
Nem akar pokolra jutni a világ legjobb bokszolója
A többször a világ legjobb bokszolójának választott Manny Pacquiao úgy döntött, hogy megváltoztatva eddigi életstílusát kilép a szerencsejáték-bizniszből, és a Biblia ...
Nem akar pokolra jutni a világ legjobb bokszolója
A többször a világ legjobb bokszolójának választott Manny Pacquiao úgy döntött, hogy megváltoztatva eddigi életstílusát kilép a szerencsejáték-bizniszből, és a Biblia ...
Idegenben bukja el a bajnokságot a Barca
A spanyol sportsajtó biztosra veszi, hogy eldőlt az aranyérem sorsa, hiszen a Real Madrid előnye már tíz pont az FC Barcelonával szemben. A katalánok Camp Nouban ...
Sousa: Egervári rendre hátba támadott
Paulo Sousa, a Videoton FC vezetőedzője korábban csalódott Egervári Sándorban - a portugál edző többek között ezzel magyarázta, hogy elmaradt közte és a magyar ...
Tévez: Mancini úgy kezelt, mint egy kutyát
Carlos Tévez a Manchester Citynél szeretné folytatni pályafutását, noha az mondja, Roberto Mancini úgy bánt vele, mint egy kutyával. Az argentin csatár nem lépett ...
Velük volt az erő - a zambiai futballcsoda nyomában
Zambia ugyanott nyerte meg vasárnap az Afrika-kupát, ahol 19 éve a csapat repülőgépe lezuhant: a gaboni döntőben a sztárok nélküli válogatott büntetőrúgásokkal győzte le ...
Rutinos kókler verte át a Fradit és a Vasast
A River Plate és a mexikói bajnok UNAM helyett a két latin-amerikai klub utánpótláscsapata volt a Vasas és a Ferencváros ellenfele az Egyesült Államokban, Dallasba pedig ...
Sousa nem fogott kezet Egervárival
Paulo Sousa, a Videoton vezetőedzője nem fogadta Egervári Sándornak, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányának kézfogását Törökországban - értesült az Nb1.hu.
Tíz dolog, amiért nem szeretnél John Terry lenni
Valószínűleg minden szurkoló szívesen cserélne bármelyik csillagászati fizetéssel bíró sztárfutballistával. De vajon ki lenne John Terry helyében, akinek apját ...
Kitartóan ássák válogatottjuk sírját az angolok
Fabio Capello az elmúlt évtizedek egyik legsikeresebb edzőjének számít, az angol válogatottba azonban neki is beletörött a bicskája, miután a helyi szövetség (FA) néhány ...
Mocsai zokon vette a veszprémi közönség reakcióját
Ha legyőzte volna a Kielcét, bebiztosíthatta volna csoportmásodik helyét az MKB Veszprém férfikézilabda-csapata, a 24-21-es hazai vereséggel azonban még a BL-továbbjutás ...
A balett után jöhet az orosz futball - Capellóra máris lecsapna az Anzsi
Várhatóan hétfőn hivatalosan is bejelenti az Anzsi Mahacskala labdarúgócsapata, hogy szerződést bont Jurij Krasznozsan vezetőedzővel. Az utódjelöltek között Guus Hiddink ...
Kikapott a Barca, érik a Real-arany
A címvédő FC Barcelona nagy meglepetésre 3-2-es vereséget szenvedett az Osasuna vendégeként a spanyol labdarúgó-bajnokság 22. fordulójának szombati játéknapján. A ...
Rooney három perc alatt elintézte a Liverpoolt - videó
A Manchester United hazai pályán 2-1-re verte az örök rivális Liverpoolt az angol labdarúgó-bajnokság 25. fordulójának rangadóján. Wayne Rooney a második félidő elején ...
Rengeteg akkumulátort végez ki a hideg
Ha négy évnél idősebb az autó akkumulátora, a hideg bármikor tönkreteheti.
A falat verte dühében a Való Világ kiesője
Nehezen viselte kiesését Kinga, aki már nem nyerheti meg a VV5-öt.
Elnézést kérek mindenkitől
Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.