Vágólapra másolva!
Bármilyen meglepő, de a sikersportágnak számító kézilabdában évek óta képtelenség szövetségi kapitányt találni. Így fordulhat elő az a lehetetlen állapot, hogy július elején a női és a férfiválogatott is gazdátlan, nincs edzője. Az illetékesek szerint a július 22-i elnökségi ülésen talán eldőlhet a két poszt sorsa, mi a legkézenfekvőbb lehetőségeknek néztünk utána.

Férfiak: Csoknyai érkezhet

Évekig jó kezekben volt a férfikézilabda-válogatott, Skaliczki László 2001 szeptemberétől 2008. augusztus 31-ig dolgozott szövetségi kapitányként, a problémák szerződésének lejártakor kezdődtek. A poszt egyetlen jelöltje ugyanis a veszprémi klubedző, Mocsai Lajos volt, akitől a 2008-as Magyar Kupa-döntő utáni nyilatkozata miatt bocsánatkérést vártak a szegedi vezetők. Mivel ez nem történt meg a mesteredző részéről, a Tisza-partiak nem akarták támogatni jelölését, mire Mocsai megírta levelét, s visszalépett.

A bizarr helyzetre Hajdu János szakmai igazgató személye jelentette a megoldást, aki beugróként a női válogatottat olimpiai 4. helyhez segítette, s távozását követően éppen szabad embernek számított. Az új kapitány az Európa-bajnoki selejtezők végéig, 2009. június 30-ig írta alá szerződését, segítőnek maga mellé vette a Pick Szeged mesterét, Vladan Maticot és az MKB Veszprém másodedzőjét, Csoknyai Istvánt.

Hajdu szerződése tehát lejárt, férfikapitány jelenleg nincs, s bár papíron nem elképzelhetetlen, hogy a szakmai igazgató folytatja megkezdett munkáját, információnk szerint egyik segítője léphet előre a ranglétrán.

A galgóci, szlovákok elleni sorsdöntő Eb-selejtezőn a kapitány a háttérből figyelte, ahogy Csoknyai meccsel, ez akár jelzésértékű is lehetett a fiatal edző számára.

Olyannyira, hogy kluboktól származó hírek szerint a veszprémi szakember nevét terjesztik be az elnökség elé mint leendő kapitányét. Csoknyai 1964-ben született Dunaújvárosban, pályafutása során a Dunaferr, a Honvéd Szondi SE és a Veszprém csapatait erősítette. 1991 és 2004 között 170-szer öltötte magára a válogatott mezét, tagja volt az 1992-es barcelonai olimpián 7., az 1997-es vb-n 4. és az 1998-as Eb-n 6. csapatnak. Veszprémben 12-12 bajnoki aranyat és kupagyőzelmet szerzett, volt KEK-győztes (1992), BL-döntős (2002) és KEK-döntős (1993, 1997).

2006 óta edzőként segíti az MKB Veszprém csapatát, dolgozott Zdravko Zovko, illetve Mocsai Lajos mellett is.

Aki kapitányként szóba jöhet:

MelletteEllene
Csoknyai IstvánHajdu kapitány jobbkezeként végigdolgozta a válogatottal az utóbbi egy évet, Veszprémben Zdravko Zovkótól és Mocsai Lajostól tanulhatott.Rutintalan, vezetőedzőként még sohasem dolgozott
Hajdu JánosJól ismeri a csapatot, amely az ő irányításával harcolta ki az Eb-szereplést. Vállalná.Tavaly az MKSZ szakmai igazgatójaként csak a selejtezők erejéig vállalta a feladatot.
Mocsai LajosMár tavaly egyértelműen ő lett volna a legjobb választás, nagy tapasztalatú, sikeres mesteredző, a bajnok és kupagyőztes MKB Veszprém szakvezetője.Klubkötelezettségeit és TF-munkáját nehezebben tudná összeegyeztetni a válogatottal, s kérdés, a szegediek elfogadnák-e a jelölését.
Vladan MaticÉvek óta Magyarországon él, játszik, dolgozik, a válogatottal töltötte az utóbbi egy évet, ráadásul klubedzőként is megállta helyét.Kérdés, hogy mennyire fogadná el őt a közvélemény, hiszen eddig külföldi szakember még nem dolgozott a válogatott mellett. Ráadásul az előző szezonban Szegeden is akadtak problémái.

Nők: Imre távozott, Mátéfi és Gyurka jöhet

Zűrzavarosabb a helyzet a női válogatottnál, ahol 1998 és 2004 között Mocsai Lajos ért el sikereket, majd a hazai Eb-n Kiss Szilárd ült le a kispadra, 2005-től 2008 januárjáig pedig Németh András dolgozott.

Az olimpia előtt Hajdu János vállalta el a feladatot, aki Konkoly Csabát és Imre Vilmost kérte fel segítőnek, a pekingi játékok után így nem okozott meglepetést utóbbi kinevezése. Az sem, hogy klubedzőként vállalta a munkát, s bár a Dunaferr női csapatától év elején megvált, hamarosan az újvárosi férficsapat kispadján találta magát.

Önmagában is érdekes, hogy férficsapat edzője női szövetségi kapitány legyen (kevés ilyen példát lehet találni a sportág történetében), de Imre Vilmos csupán júniusban vázolta fel a problémát: meggyőződése szerint mindkét poszt teljes embert kíván, olyan sűrű a versenynaptár, illetve a férfi- és női szakágban egymást ütik a versenyek, hogy képtelenség egyszerre a két edzői állást megtartani.

"Ha a női válogatott mellett maradok, akkor augusztus elején, ha a Dunaferr férfi csapatánál, akkor július 7-én kezdődik a munka. Addig tárgyalunk" - nyilatkozta Imre, de július 2-ra eldőlt, inkább a Dunaferrt választja. "Olyan szerződéshosszabbítási ajánlatot kaptam, amelyet mindenképpen mérlegelnem kellett, és végül emellett döntöttem " - mondta.

A női kispad tehát kiadó, s sürgős megoldás kellene, hiszen a nemzeti csapat az előzetes tervek szerint augusztusban egyhetes összetartáson vesz részt, szeptemberben pedig a dániai Világkupán lép pályára.

Az [origo] megbízható forrásból úgy értesült, hogy a befutó Mátéfi Eszter és Gyurka János lehet. Mátéfi Eszter 1966-ban született a székelyföldi Mezőbándon, 1992-ben szerződött Marosvásárhelyről Debrecenbe, majd játszott Győrött és Dunaújvárosban is. Tagja volt az 1995-ben vb-ezüstérmes és az 1996-ban az atlantai olimpián bronzérmes magyar női válogatottnak. A Dunaferrel 1999-ben BEK-et nyert, majd edzőként dolgozott Újvárosban, illetve a junior női válogatottnál. Két éve a Békéscsaba női csapatát irányítja, amellyel az idén negyedik lett az NB I-ben.

"Hivatalos megkeresés nem történt, így egyelőre annyit mondhatok, megtisztelő, ha az ember neve felmerül a szakmai csúcsát jelentő poszton" - mondta az [origo] megkeresésére Mátéfi, aki hozzátette, konkrét ajánlat hiányában még gondolkodni sem szeretne azon, hogy a két munka összeegyeztethető-e.

Gyurka János 1962-ben született, legnagyobb sikereit Veszprémben aratta, a VÁÉV-Bramac színeiben öt bajnoki címet nyert, s szerepelhetett KEK-döntőben is. Tagja volt az 1986-ban világbajnoki ezüstérmet szerző, illetve az 1988-as szöuli olimpián 4. helyen végző válogatottnak is.

A német Hamelnben eltöltött évek után az osztrák Köflach-Barnbach férficsapatának edzője lett, és két aranyéremhez segítette a gárdát. Teljesítményének elismeréseként 2002-ben váratlanul a Hypo Niederösterreich szerződtette, onnan ismét Köflachba, illetve korosztályos osztrák válogatottakhoz vezetett az útja. 2008-ban az NB I/B-s Veszprém Beton edzője lett, s a női együttest egy év alatt az élvonalba juttatta.

Aki kapitányként szóba jöhet:

MelletteEllene
Mátéfi EszterJátékosként sikeres pályafutását edzőként Békéscsabán folytatta, ismeri a válogatottat, hiszen 9 hónapig a szakmai stábban dolgozott, volt szövetségi edző a junioroknál is.Klubedző, kérdés, feladná-e eredményes békéscsabai munkáját a szövetségi kapitányi posztért, vagy vállalná-e a két munkát egyszerre.
Gyurka JánosFiatal, ambiciózus edző, aki dolgozott Európa egyik élcsapatánál, a Hypónál is, jelenleg pedig az élvonalba jutó veszprémi női csapatot irányítja.Edzőként hazai szinten ismeretlen, nincsenek eredményei.
Konkoly CsabaMár Hajdu távozását követően ő volt az első számú jelölt, a győri bajnok- és BL-döntős csapat szakvezetője, fiatal kora ellenére rutinos sikeredzőnek számít.Klubja, a Győri ETO KC nem engedné szövetségi kapitánynak, de lehet, ő sem vállalná, mert még nem látja elérkezettnek az időt erre a megmérettetésre.
Róth KálmánKlubedzőként két bajnoki címet is szerzett a Győrrel, játszott nemzetközi kupadöntőket is, jelenleg a juniorválogatott kapitánya, tehát ideális utód lehetneA válogatottba a legtöbb játékost adó Győrtől két évvel ezelőtt a játékosokkal kialakult problémák miatt távozott.
Németh AndrásAz egyik legsikeresebb aktív edző, aki 2005 és 2008 között már dolgozott a nemzeti csapat élén.2008-ban ellentétek és fokozott terhelés miatt távozott, miután jelenleg a Vác edzője, utóbbi ismét gondot jelenthetne.
Skaliczki LászlóTapasztalt szakember, akivel kapcsolatban már a férfiválogatottnál töltött időszaka alatt felmerült, hogy egyszer női kapitány lehetne. Debrecenben bele is kóstolt ebbe a szakágba.Jelenleg a Kecskemét férficsapatának edzője.
Csík JánosTapasztalt szakember, aki a Vasassal 9 bajnoki címet nyert, 1980-1986 között, illetve 1997-ben a női, 1989-1992 között a férfiválogatott kapitánya volt.Kérdéses, vállalná-e, utoljára a gyöngyösi férficsapatnál dolgozott.
Marczinka ZoltánSzakmaiigazgató-helyettesként évek óta a szövetségben dolgozik, a kilencvenes években Ausztrália férfiválogatottjának szövetségi kapitánya volt, az athéni olimpia végéig másodedzősködött Mocsai Lajos szövetségi kapitány mellett. A nemzetközi szövetség (IHF) idén választotta be az edzői és módszertani bizottságba.Gyakorlati munkát nagyon régen végzett, inkább elméleti szakemberként ismert.


Vanyus: Sem megerősíteni, sem megcáfolni

Vanyus Attila, a Magyar Kézilabda Szövetség alelnöke feldúltan hallgatta a kiszivárgott neveket. "Nem tudok mit mondani, se megerősíteni, se megcáfolni az információt. Az biztos, hogy a kinevezéshez elnökségi döntés szükséges, márpedig arra csak július 22-én kerülhet sor. Addig minden csupán találgatás."

Érdeklődésünkre Vanyus elárulta, 4-5 név merült fel mind a női, mind a férfi posztot illetően, köztük például Mocsai Lajosé is, akit egy éve már jelöltek a férfikapitányságra, ám ő végül lemondott a lehetőségről.

"Tárgyalási szinten állunk, akad lehetőség bőven. Mocsai Lajos és Skaliczki László óta nincs főállású kapitányunk, noha én mindig ebben gondolkodnék, úgy tűnik, ezúttal sem lesz. Mert rendben van, hogy a kapitány 60-80 napot tölt a válogatottal, de azért a maradék 9 hónapban is akadna elfoglaltsága" - tette hozzá, kiemelve hogy Jan Pytlickkel, a dánok szakvezetőjével mindig találkozik junior világeseményeken, ő "járja az eseményeket, meccsekre megy, lefoglalja magát."