Vágólapra másolva!
Nem lemondott a férfikézilabda-válogatott szövetségi kapitányi tisztjéről, hanem elfogadta klubjának kérését, hogy a jelenlegi helyzet nem alkalmas a kettős feladat betöltésére, nyilatkozta Mocsai Lajos, az MKB Veszprém vezetőedzője a VKFC TV-nek. A szakember a megüresedett posztra a Kovács László, Kovács Péter kettőst tartja a legalkalmasabbnak.

"A kézilabda-szövetség részéről Sinka László elnök arra kért, vállaljam el a szövetségi kapitányi tisztet. Nemet sohasem mondanék, mert erkölcsileg nagyon fontos számomra ez a kérdés" - nyilatkozta Mocsai Lajos, az MKB Veszprém férfikézilabda-csapatának vezetőedzője a Veszprém Kézilabda Fan Clubnak adott nyilatkozatában.

Hajdu János távozásával jelenleg nincsen kapitánya a férfiválogatottnak, ráadásul a legnagyobb esélyes Mocsai sem vállal(hat)ta a feladatot.

"A klubom megkapta a felkérést, amelyben arra kérték a Veszprémet, hogy járuljon hozzá a kapitányi kinevezésemhez. Az elnökségi ülésen előkerült a versenynaptár, illetve azon 10-11 játékos neve, akik itthon maradnak a januári Eb alatt, s a klubban edzenek. Ez más helyzet, mint tavaly, amikor csupán 3-4 játékos dolgozott Veszprémben. Megvizsgáltuk, vajon így is el tudom-e látni a szerződésben vállalt feladataimat. A megváltozott versenyrendszer és a játékosok itt lévő száma miatt, úgy tűnik, a kettős feladat lehetetlen. Nem mondtam le a szövetségi kapitányi megbízásról, hanem elfogadtam a klubom azon kérését, miszerint a mostani időszak erre a feladatra nem alkalmas" - nyilatkozta a szakember.

A lehetséges jelöltek között felmerült Csoknyai István neve is, aki a Veszprémben és a válogatottban is másodedzőként dolgozott.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=AOlYgIMyuqUdB2KU


Forrás: veszpremkfc.hu

"Amennyiben Csoknyai Istvánt a válogatott mellett foglalkoztatni szeretnék, abban a messzemenőkig támogatom. Kapitányi kinevezésének azonban lennének aggályai, hiszen ezt a feladatot a jelenlegi szabályozás értelmében csak szakedzői diplomával lehet ellátni. Csoknyai még egyetemi hallgató, így azt gondolom, ha egy klubot 400-500 ezer forintra büntetnek azért, mert szakedzői diploma nélküli edzőt foglalkoztat, akkor őt nem szabad ennek a procedúrának kitenni."

Mocsai elmondta, a klubok kérése az volt, hogy főállású edzőt foglalkoztassanak, azaz személye konfliktusforrás lehetett volna. "Olyan sportszakember kell a válogatott mellé, aki kiválasztott, alkalmas edző. Továbbra is a Kovács László, Kovács Péter párost tartom erre a legalkalmasabbnak, mellettük szól a tapasztalat és a tudás, illetve a nemzetközi játékismeret."

A kezi.hu megszólaltatta a két jelöltet, akik megerősítették, egyikükkel sem tárgyalt még a szövetség.

"Semmilyen konkrét megkeresés nem történt ez ügyben, de természetesen hízelgő, ha bárkinek eszébe jutottam. Azonban úgy vélem, hogy jelenleg az olimpiai ciklus végéig kell gondolkodni, ha a férfi szövetségi kapitányi poszt szóba kerül, ezért nem korombeli szakembert kell erre a posztra keresni. Ennek ellenére, ha az új kapitány, bárki lesz is az, megkeres, nagyon szívesen segítek neki bármiben, ahogyan eddig is tettem, ha segíthettem a magyar kézilabdázáson" - mondta Kovács László, aki 1982-ben BEK-nyert a Bp. Honvéddal.

"Őszintén szólva én is csak annyit tudok, amennyit olvastam-hallottam a médiában, hiszen engem senki nem keresett kapitány-ügyben. A felvetés tehát nem valós, éppen ezért nem is gondolkozom rajta, mint ahogy azon sem, hogy miniszterelnök legyek, vagy éppen angol király. Ha bármilyen megkeresés történik, akkor úgyis meg kell fontolnom, egyelőre azonban még semmi ilyen nem történt" - reagált Kovács Péter, aki jelenleg a török szövetség alkalmazásában áll.