Vágólapra másolva!
Nem sokáig maradt munka nélkül Vladan Matic, a Pick Szeged egykori szakvezetője, aki az FTC-Cityline férfikézilabda-együttesének lett az edzője.

A zöld-fehérek kedden közös megegyezéssel szerződést bontottak Kiss György szakvezetővel, akinek utódja a magyar válogatott másodedzője, Vladan Matic lett.

"Minden hirtelen jött, bevallom, a szegedi búcsút követően nem számítottam rá, hogy ilyen hamar munkába állhatok" - tájékoztatta a kézi.hu-t a szakember. "Rövid idő alatt meg tudtunk egyezni a Fradi vezetőivel, így kedden már edzést tartok, szerdán pedig én ülök a kispadon Balatonfüreden. Mindent megteszek, hogy sikeres legyen a Fradi, a legfőbb cél természetesen a biztos bennmaradás."

Matic 2007. február 18-án kezdte edzői pályafutását, amikor a Pick Szeged vezetése a távozó Zoran Kurtes utódjának kérte fel. Minden idők legeredményesebb szegedi edzőjeként bajnoki aranyat és Magyar Kupát is nyert a Szegeddel, tavaly mindkét sorozatban a második helyig jutott csapatával.

A magyar válogatott másodedzőjeként is dolgozó szakembert az október 21-i, csúfos kecskeméti vereség után menesztette a klub, de alig két hét alatt talált is magának munkát.

Matic magyar bajnoki mérkőzések edzőként:
68 győzelem, 4 döntetlen, 16 vereség. 2638-2183-as gólkülönbség

Magyar kupa:
8 győzelem, 1 vereség, 292-217-es gólkülönbség

Nemzetközi kupa:
14 győzelem, 2 döntetlen, 11 vereség, 771-718-as gólkülönbség.