Vágólapra másolva!
Az október 30-i, Magyarország-Szerbia férfikézilabda-mérkőzésen súlyosnak tűnő sérülést szenvedett Marko Vujin, az MKB Veszprém jobbátlövője. Egy héttel az eset után is csak azt lehet biztosan tudni, hogy jobb térdének keresztszalagja sérült meg, egyelőre kérdés, szükség lesz a műtétre vagy sem.

"Az MRI-vizsgálat megerősítette, hogy elülső keresztszalag-sérülés van Vujin térdében. Miután az ízület ilyenkor tele van vérrel, nehéz látni, hogy milyen minőségű a sérülés. Hangody professzor véleménye szerint várhatóan műteni kell, de lehet, hagyományos módszerrel is gyógyítható a sérülés" - nyilatkozta a klub hivatalos honlapján Mocsai Lajos vezetőedző.

A szakember elmondta, amíg ki nem tisztul az ízület, különböző izomerősítő programokkal kezelik a jobbátlövőt, s egy hét múlva egy újabb vizsgálattal fogják meghatározni a következő lépést.

A csapat másik légiósa, Ivan Lapcevic is sérült, részleges mellizom- és bicepszszakadása van, teljes gyógyulásához három-négy hét szükséges.

A két játékos nem léphet pályára az MKB Veszprém soron következő két mérkőzésén: november 7-én, szombaton a szlovén Gorenje Velenje otthonában, egy héttel később pedig hazai pályán a bosnyák HC Bosna BH Gas ellen.