Csalódást keltve nem jutott be az ausztriai Európa-bajnokság középdöntőjébe, azaz a legjobb 12 közé a magyar férfikézilabda-válogatott, miután a pénteki, sorsdöntő csoportmérkőzésen 33-26-ra kikapott a remek napot kifogó cseh csapattól.

Schuch Timuzsin támadásban alig kapott szerepet, védekezésben pedig ezúttal keveset tudott hozzátenni
Az elmúlt 24 óra legfrissebb sporthírei
Pincési László helyszíni tudósítása Bécsújhelyről
eredmény, férfikézilabda-Eb, D csoport., 3. forduló:
Magyarország - Csehország 26-33 (13-14)
Bécsújhely, Arena Nova, 5000 néző
v.: Olesen, Pedersen (dán)
gól: Császár 6, Katzirz 5, Krivokapic 3/3, Törő 3, Laluska 2, Gál 2, Zubai 2, Iváncsik G. 2, Iváncsik T. 1, illetve Jicha 14/1, Filip 11/2, Nocar 5, Vitek 2, Vrany 1
kiállítások: 12, illetve 8 perc
hétméteresek: 4/3, illetve 5/3
A sorsolás ismeretében már hónapokkal korábban valószínűsíthető volt, hogy az Európa-bajnokság D csoportjában a magyar és cseh válogatott ki-ki mérkőzést játszik majd a továbbjutásért.
Ugyan a magyar csapat a világbajnok franciák elleni bravúrponttal előnyösebb helyzetben várhatta a mérkőzést, de ez is csupán annyira hathatott nyugtatólag, hogy már a döntetlen is továbbjutást érne.
Amíg az első két fordulóban a bécsújhelyi szervezők azon keseregtek, hogy 500 jegy megmaradt, a pénteki játéknapra már szerdán elfogytak a belépők. Ugyan a pletykák arról szóltak, 200 darabot mégis piacra dobnak, a jegypénztárban mindössze egy ötveneurós jegyre bukkantunk.
A lelátó megtelt, a magyar és a cseh tábor a két ellentétes sarokban foglalt helyet, s mint egy bokszringben piros, illetve kék színekben pompázott. A mérkőzésre kilátogatott a Hypo Niederösterreich két magyar csillaga, Kirsner Erika és Léránt Vivien is, s mivel az osztrák bajnok a Balkán Ligában a Krim Ljubljana együttesét fogadta, velük tartott a szlovénoknál játszó Zácsik Szandra is.
A lelátón már csupán Putics Barna árválkodott, a délelőtt során ugyanis a magyar szakvezetés benevezte az Eb-re Zubai Szabolcsot.
3000 magyar, s mintegy 1000 cseh szurkoló hangpárbaja közepette kezdődött a mérkőzés, 140 másodpercet kellett várni az első magyar gólra, Laluska gyorsan duplázott is, Jicha szintúgy.
2-2 után aztán eltűnt az önbizalom, a csehek átvették az irányítást. Jicha úgy dobott hat gólt, hogy a magyar taktika éppen az ő semlegesítésére épült, a másik két gólgyáros a jobbszélső Filip és a balszélső Nocar volt.
A mérkőzés legsportszerűbb jelenetét a 13. percben láthattuk: egy hosszú indítást a kifutó Galia kapus elütött Iváncsik Gergő elől, majd tudva, már nem ér vissza a kapuba, a reklámtáblára dőlve sérülést imitált. Iváncsik azonban nem végezte el a bedobást, bocsánatot kért Galiától, a dán játékvezető pedig kezet fogott a Veszprém szélsőjével.
Ritkán látni olyat, hogy a 18. percben már majdnem minden mezőnyjátékos megforduljon a pályán, ebből látszott, Csoknyai kapitány is keresi az ideális felállást. Eklemovics helyén Császár, ballövőben a jobbára epizodista Katzirz vitte a hátán a csapatot, amely 8-13-ról zsinórban öt gólt szerzett, s a 28. percre egyenlített (13-13).
Az utolsó pillanatokban Vitek két kapufát is érintő lövése Fazekas hátáról csorgott a hálóba, 14-13-as előnnyel a csehek mehettek öltözőbe.
A hajrá öt percét gyorsan elfeledte a válogatott, mert Jicha kettő, Vitek és Nocar góljaival egy 4-0-s sorozattal visszaállították az ötgólos különbséget (13-18). Elképzelés szikráját sem lehetett felfedezni a magyaroknál, nulla átlövő játékkal, szellős védekezéssel remény sem volt a felzárkózásra. A két kapus közötti különbséget is zongorázni lehetett, igaz, Galia olyan erőtlen labdákat kapott, amelyeket csukott szemmel is kiüthetett, míg Fazekast saját játékostársai sodorták kiszolgáltatott szituációba.
15-20-nál a 40. percben Csoknyai időt kért, s bevitte Puljezevicset, hátha benne több ziccer akad el. Egyetlen fegyver maradt, Katzirz betöréseit sorra megette az ellenfél, a szegedi átlövő vagy gólt szerzett, vagy hetest harcolt ki, amit Krivokapics értékesített (19-22).

Nem a boldogságtól ordítottak a magyar játékosok
A remény szertefoszlatója azonban ismét Jicha lett, aki hülyét csinált mindenkiből, 19-25-nél már a legfanatikusabbak is legyintettek: reménytelen. Szakkönyvet kellene írni abból, hogy a csehek teljesen kiszámítható alapjátéka hogyan tudott 55 percen keresztül tökéletesen működni, s erre egy Európa legjobb 12 csapata közé pályázó együttes mennyire nem tudott reagálni.
A vége szégyenteljes 33-26-os cseh siker lett, a spanyolok elleni súlyos vereség után még tomboló magyar tábor pedig némán indult hazafelé. A válogatott az alapcélt, a csoportból való továbbjutást sem tudta teljesíteni, pedig a világbajnok franciák elleni iksz a nyitónapon ennél többet sejtetett.
"Borzasztóan bánt a kiesés. Tisztában voltunk azzal, hogy nehéz csoportba kerültünk, és nem tudtuk megoldani a feladatot - kezdte értékelését a szövetségi kapitány. - Az átlövőink sajnos gyengén teljesítettek, emiatt sem a szélsők, sem pedig a beállósok nem tudtak helyzetbe kerülni a remekül záró cseh védőfal előtt. A védelmünk sem működött jól, az ellenfél legjobb játékosát, Jichát képtelenek voltunk megállítani. Nekem kapitányként ez volt az első világversenyen. Biztos, sokat hibáztam én is, az pedig elemzésre vár, hogy a játékosok miben hibáztak. A közvélemény továbbjutást várt, főleg az első, franciák elleni meccs után. Aztán elfelejtettünk kézilabdázni. A küzdeni akarás és a lövőszázalék is nagyon leromlott. Ami a folytatást illeti: a vezetőkkel meg kell beszélni, hogyan tovább. Sajnos, a mostani búcsú miatt az olimpiai kvalifikációs vb selejtezőjében is kemény ellenfelet kaphatunk."
A kapitány szerződése elvileg a 2012-es londoni olimpiáig szól, ám addig minden év júliusában bármelyik fél - a szakember, illetve a szövetség - következmények nélkül felbonthatja. Sinka László, a magyar szövetség elnöke - aki az európai szövetség (EHF) tagjaként a linzi csoportban megfigyelő, az MTI-nek elmondta: döbbenten áll a történtek előtt.
"Az extra kezdés után nem szabadna így szétesnie a magyar válogatottnak. Alaposan ki kell elemezni, mi történt, de ezzel természetesen megvárjuk a szövetségi kapitány beszámolóját. Méltatlan volt a szereplés a válogatotthoz, és itt nem csak a vereségekre, hanem a mutatott játékra gondolok."
Martin Liptak, a cseh válogatott szövetségi kapitánya: "A spanyolok elleni súlyos vereség után fel tudtunk állni, és már a franciák ellen bebizonyítottuk, hogy tudunk jól játszani. Most, a magyarok elleni ki-ki meccsen pedig keményen harcoltunk. Támadásban, kapusteljesítményben és védekezésben is jobbak voltunk az amúgy jó játékosokból álló magyar csapatnál."
|
Hatgólos előnyt szórakoztak el a franciák Eredmény, férfikézilabda-Eb, D csoport., 3. forduló: Jobban kezdte a mérkőzést a spanyol csapat, amely az 5. percben már 4-1-re vezetett, s a négy gólig jutó García vezérletével az egész első félidőt irányította. A 10-10-es játékrész után hatalmas fordulat állt be, egyrészt Omeyer kapus magára talált, a másik oldalon a fehérorosz bírók kétszer is a franciáknak kedveztek, s 15-11-es hátránynál kénytelen volt időt kérni Valero Rivera mester, hogy összekapja a spanyolokat. Első nekifutásra nem sikerült (18-12), ám Karabatic vitatható kiállítása után 18-15-re, majd 20-18-ra sikerült felzárkózni. Az utolsó hat percet Raúl Entrerrios bombája vezette be, majd az 56. percben Malmagro egyenlített (21-21). Bertrand Gille beállóposztról szerzett góljára Alberto Entrerrios válaszolt, majd Tomás találatával hosszú idő után visszavette a vezetést a spanyol együttes (23-22). Joli büntetője után Alberto Entrerrios következett, Joli 25 másodperccel a vége előtt ismét egyenlített, beállítva a 24-24-es végeredményt. |
A végeredmény:
1. Spanyolország 5 pont
2. Franciaország 4
3. Csehroszág 2
-------------------------
4. Magyarország 1
C csoport:
Szlovénia - Lengyelország 30-30 (13-12)
Németország - Svédország 30-29 (21-18)
A végeredmény:
1. Lengyelország 5 pont
2. Szlovénia 4
3. Németország 3
-----------------------
4. Svédország 0
Nem tudnak lenyomni a víz alá - Kiss Gergely klub nélkül készül az olimpiára
Kiss Gergely a BL-ben a legjobb négy közé jutott, a magyar bajnokságban pedig aranyérmet nyert a Vasassal, az egyesület anyagi okok miatt mégsem tartotta meg a ...
Nem tudnak lenyomni a víz alá - Kiss Gergely klub nélkül készül az olimpiára
Kiss Gergely a BL-ben a legjobb négy közé jutott, a magyar bajnokságban pedig aranyérmet nyert a Vasassal, az egyesület anyagi okok miatt mégsem tartotta meg a ...
Nem tudnak lenyomni a víz alá - Kiss Gergely klub nélkül készül az olimpiára
Kiss Gergely a BL-ben a legjobb négy közé jutott, a magyar bajnokságban pedig aranyérmet nyert a Vasassal, az egyesület anyagi okok miatt mégsem tartotta meg a ...
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Titkon azt reméltem, nyerni tudok - három magyar ezüst az úszó-Eb-n
Risztov Éva 1500 méter gyorson, Cseh László 100 pillangón, Bernek Péter pedig 200 háton lett - egyaránt új országos csúccsal - ezüstérmes a debreceni úszó ...
Kozák Danuta megnyerte a Világkupát, így ő indul egyesben az olimpián
Kozák Danuta képviseli majd a magyar színeket női K-1 500 m-en a londoni olimpián, miután szombaton megnyerte a szám fináléját a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen.
Nem kellenek jóllakott játékosok - interjú a győri kézicsapat spanyol edzőjével
Néhány hónapja Ambros Martín még az Itxako edzőjeként a Győri Audi ETO ellen irányította csapatát a kézilabda Bajnokok Ligájában, pedig akkor már tudta, hogy a szezon ...
Pocsék büntetőzők a hollandok, az angolok nem reménytelenek
Nem mindig válnak be a büntetőkről szóló sztereotípiák, ezt a Bayern München Bajnokok Ligája-döntős bukása is bizonyítja. Azért a németek zömmel jók a műfajban, ám ...
Madrid rémálmával búcsúzik Guardiola
Együtt harcoltak Francóék ellen, ha a spanyol himnuszt kell fütyülni, akkor egymást harsogják túl, a '80-as években azonban botrányos meccseiktől volt hangos ...
Kiszámíthatatlan valóságshow ördögi cselekkel
A múlt hétvégén elkezdődött a brazil bajnokság, amely színvonalában egyre inkább közelíti, gazdaságilag pedig lassan fel is veszi a versenyt az európai topligákkal. ...
Szédületes éremrekordokat ostromolnak a magyar úszók az Eb-n
Az egy nap alatt szerzett négy aranyéremmel közel került minden idők legeredményesebb Eb-szerepléséhez Debrecenben a magyar úszóválogatott, ehhez még két elsőség és egy ...
Egy felpumpált bajnokság dísze lehet Drogba
A Kínai Kommunista Párt ösztönzésére az elmúlt években hatalmas összegeket fektettek az ország labdarúgásba, aminek eredményeképpen Nicolas Anelka és Marcello Lippi után ...
Büdös az edzőknek a liverpooli kispad
Közel egy hete keresi új edzőjét a Liverpool, de a jelöltek többsége már tárgyalásra is nemet mondott. A patinás klub kispadja a nagyobb neveknek valószínűleg túl nagy ...
Több alapember is távozik a Chelsea-től
Bosingwa, Kalou, Essien és Malouda is távozhat a Chelsea-től, a helyükre Hazard, Hulk vagy Doumbia érkezhet.
Apa driftelni tanul
Kipróbáltuk a boxermotoros, hátsókerekes vadonat új Toyota kupét, a GT86-ot.
Véget ért a Megasztár, nyert a nagy esélyes
Nagyjából két hónapja lehet tudni, hogy Radics Gigi lesz a befutó.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?