A Győri Audi ETO KC hazai környezetben 25-25-ös döntetlent játszott a román Valceával a női kézilabda Bajnokok Ligája elődöntőjének első mérkőzésén. A visszavágóra egy hét múlva kerül sor Romániában, ahol a magyar csapat még sohasem győzött.
Az elmúlt 24 óra legfrissebb sporthírei
A kézenfekvő hírforrás
Női BL, elődöntő, 1. mérkőzés:
Győri Audi ETO KC - Oltchim Valcea (román) 25-25 (14-15)
Győr, v.: Lazaar, Reveret (franciák).
gól: Amorim 6, Spiridon 5, Bradeanu 4, Mraviková 3, Görbicz 3/2, Kovacsics 2, Hornyák 1, Vérten 1, illetve Puscasu 5, Nechita 4, Stanca 4, Manea 3, Neagu 3/1, Vizitiu 2, Gatzel 2/1, Fiera 1, Luca 1
A Győr egymást követő negyedik Bajnokok Ligája-elődöntőjére készülhetett; egy jól ismert ellenfél, a román Valcea érkezett hozzá vendégségbe. A két együttes immáron hetedik alkalommal találkozott egymással a BL-ben.
Konkoly Csaba kezdőcsapatában a sérülés után visszatérő Görbicz Anita még nem kapott helyet, ő csak később lépett pályára, így Kovacsics Mónika irányított.
Már az első pillanatban nyilvánvaló volt, hogy nagy lesz a küzdelem, fej fej mellett haladtak a csapatok. A Győr többször is elhúzott két góllal, de a románok mindig egyenlítettek. Konkoly Csaba csak a 13. percben küldte be Görbiczet, aki nagy kedvvel vágott neki a csatának, gólpasszokat osztott, és kétszer maga is eredményes volt a szünetig. A félidőben mégis a románok vezettek egy góllal.
A második játékrészt a lehető legrosszabbul kezdte a hazai alakulat, amely öt percig nem dobott gólt, ezzel szemben Puscasu kétszer is eredményes volt (14-17). Ezt követően azonban a Győr pillanatai következtek: megfordította az összecsapást (18-17), főként védekezésben állt össze a magyar bajnok.
Tíz perccel a vége előtt még semmi sem dőlt el (21-21), ezután megtorpant a győri támadógépezet, egyszerűen képtelen volt gólt lőni, a románok így elhúztak (21-23). Konkoly Csaba időt kért, egy perccel a vége előtt egy gól volt a különbség. Amorim öt másodperccel a vége előtt egyenlített, így egyik csapatnak sincs előnye a visszavágóra.
A másik elődöntőben, szombaton:
Viborg (dán) - Larvik (norvég) 27-21 (13-13)
A döntő első találkozójára május 8-án vagy 9-én, a visszavágóra pedig május 15-én vagy 16-án kerül sor.
* * *
A női NB I rájátszásában az elődöntő első meccsén Vácott tudott nyerni a Debrecen, így a két nyert mérkőzésig tartó párharcban akár már az április 19-ei, hajdúsági összecsapáson kiharcolhatja a döntőbe jutást.
Az alapszakasz második és harmadik helyezettje közötti viadal kimenetele némiképp meglepő, mivel Vácott a szezonban eddig csak a címvédő Győr volt képes győzni.
rájátszás, elődöntő, 1. mérkőzés:
Vác - DVSC-Korvex 27-31 (13-14)
az 5-8. helyért:
Ferencváros - Dunaújváros 37-39 (19-22)
a 9-12. helyért:
Veszprém-Barabás - Hunnia 51-35 (26-19)
Nem tudnak lenyomni a víz alá - Kiss Gergely klub nélkül készül az olimpiára
Kiss Gergely a BL-ben a legjobb négy közé jutott, a magyar bajnokságban pedig aranyérmet nyert a Vasassal, az egyesület anyagi okok miatt mégsem tartotta meg a ...
Nem tudnak lenyomni a víz alá - Kiss Gergely klub nélkül készül az olimpiára
Kiss Gergely a BL-ben a legjobb négy közé jutott, a magyar bajnokságban pedig aranyérmet nyert a Vasassal, az egyesület anyagi okok miatt mégsem tartotta meg a ...
Nem tudnak lenyomni a víz alá - Kiss Gergely klub nélkül készül az olimpiára
Kiss Gergely a BL-ben a legjobb négy közé jutott, a magyar bajnokságban pedig aranyérmet nyert a Vasassal, az egyesület anyagi okok miatt mégsem tartotta meg a ...
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Titkon azt reméltem, nyerni tudok - három magyar ezüst az úszó-Eb-n
Risztov Éva 1500 méter gyorson, Cseh László 100 pillangón, Bernek Péter pedig 200 háton lett - egyaránt új országos csúccsal - ezüstérmes a debreceni úszó ...
Kozák Danuta megnyerte a Világkupát, így ő indul egyesben az olimpián
Kozák Danuta képviseli majd a magyar színeket női K-1 500 m-en a londoni olimpián, miután szombaton megnyerte a szám fináléját a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen.
Nem kellenek jóllakott játékosok - interjú a győri kézicsapat spanyol edzőjével
Néhány hónapja Ambros Martín még az Itxako edzőjeként a Győri Audi ETO ellen irányította csapatát a kézilabda Bajnokok Ligájában, pedig akkor már tudta, hogy a szezon ...
Pocsék büntetőzők a hollandok, az angolok nem reménytelenek
Nem mindig válnak be a büntetőkről szóló sztereotípiák, ezt a Bayern München Bajnokok Ligája-döntős bukása is bizonyítja. Azért a németek zömmel jók a műfajban, ám ...
Madrid rémálmával búcsúzik Guardiola
Együtt harcoltak Francóék ellen, ha a spanyol himnuszt kell fütyülni, akkor egymást harsogják túl, a '80-as években azonban botrányos meccseiktől volt hangos ...
Kiszámíthatatlan valóságshow ördögi cselekkel
A múlt hétvégén elkezdődött a brazil bajnokság, amely színvonalában egyre inkább közelíti, gazdaságilag pedig lassan fel is veszi a versenyt az európai topligákkal. ...
Szédületes éremrekordokat ostromolnak a magyar úszók az Eb-n
Az egy nap alatt szerzett négy aranyéremmel közel került minden idők legeredményesebb Eb-szerepléséhez Debrecenben a magyar úszóválogatott, ehhez még két elsőség és egy ...
Egy felpumpált bajnokság dísze lehet Drogba
A Kínai Kommunista Párt ösztönzésére az elmúlt években hatalmas összegeket fektettek az ország labdarúgásba, aminek eredményeképpen Nicolas Anelka és Marcello Lippi után ...
Büdös az edzőknek a liverpooli kispad
Közel egy hete keresi új edzőjét a Liverpool, de a jelöltek többsége már tárgyalásra is nemet mondott. A patinás klub kispadja a nagyobb neveknek valószínűleg túl nagy ...
Több alapember is távozik a Chelsea-től
Bosingwa, Kalou, Essien és Malouda is távozhat a Chelsea-től, a helyükre Hazard, Hulk vagy Doumbia érkezhet.
Apa driftelni tanul
Kipróbáltuk a boxermotoros, hátsókerekes vadonat új Toyota kupét, a GT86-ot.
Véget ért a Megasztár, nyert a nagy esélyes
Nagyjából két hónapja lehet tudni, hogy Radics Gigi lesz a befutó.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?