Az MKB Veszprém hazai pályán nem tudta ledolgozni az első mérkőzésen összeszedett hatgólos hátrányát, szombaton 34-33-ra kikapott a Barcelonától, így nem jutott be a kézilabda Bajnokok Ligája négyes döntőjébe.
Az elmúlt 24 óra legfrissebb sporthírei
Az első félidőben fergetegesen játszott a Veszprém, negyedóra elteltével egyértelmű fölénybe került, ledolgozta összesített hátrányát, és még a szünetre is négygólos - 19-15-ös - előnnyel vonult. A folytatásban viszont a vendégek akarata érvényesült, a hajrában egyenlített, majd fordított a Barcelona.
A párharc győztese vesz részt a május 29-én és 30-án Kölnben rendezendő négyes döntőben. Az elődöntő sorsolását kedden tartják ugyancsak a német nagyvárosban.
Kézilabda, Bajnokok Ligája-negyeddöntő, visszavágó:
MKB Veszprém - Barcelona 33-34 (19-15)
gól: Iváncsik G. 10/5, Vujin 6, Perez 5, Vilovski 4, Iváncsik T., Eklemovic, Gulyás 2-2, Sulic, Terzic 1-1, illetve Tomas 11, Garcia 8/4, Rutenka, Nagy 4-4, Hansen, Nöddesbo 2-2, Garabaja, Sarmiento, Romero 1-1
Továbbjutott: a Barcelona, 67-60-as összesítéssel
A találkozó előtt köszöntötték Hajnal Csabát, a veszprémi klub ügyvezetőjét 60. születésnapja alkalmából. A hazai szurkolók Nagy Lászlóról sem feledkeztek meg, a Barcelona átlövőjének üzentek, mikor a himnusz hangjai alatt egy transzparensen megkérdezték tőle: "ugye, ismerős a dallam?" Mocsai Lajos, az MKB Veszprém vezetőedzője - mint a válogatott szakmai igazgatója - a mérkőzés után találkozik majd a játékossal, akit a hírek szerint a spanyolok szeretnének megnyerni maguknak, hogy a jövőben az ő válogatottjukat erősítse.
A veszprémi védelem oszlopa, Sulic az ötödik percben már a második kiállítását kapta, így az első meccsen 33-27-re elbukó csapatának az elején kapaszkodnia kellett. Igaz, ez ment, még a kézsérüléséből felépült Iváncsik Tamás is betalált. Az első kilenc percben Vujin góljaival rendre sikerült egyenlíteni, ráadásul Peric is jobban kezdett a kapuban, mint egy hete.
A 12. percben először vezetett a lelkes közönsége által hajtott Veszprém: Iváncsik Gergő előredőlve bokszolta a labdát a hálóba (7-6). Ez lendületet adott a társaknak, negyedóra elteltével 10-7 volt az állás. Mivel a hazaiak jól zártak vissza, a Barcelona nem tudott gyors gólokat szerezni, illetve helyzetbe kerülni.
A katalánok védekezésben váltottak, előre tolták a magas falukat, így nehezebben lehetett lövéshez jutni, ám számításukat keresztülhúzta Igropulo kiállítása. Ez alatt az Iváncsik-testvérpár vezérletével 14-9-re ellépett a Veszprém, a vendégek trénere pedig időt kért. A 23. percben sikerült ledolgozni az összesített hátrányt az elnyűhetetlen Perez bombájával (15-9), majdnem felrobbant az aréna. A cserékkel sokat frissülő Barcelona két gyors góllal jelezte, hogy nem tört meg, majd amikor Nagy is eredményes volt, jött a nézőtéri füttyszó és az időkérés (18-15). A szünet előtt a remeklő Iváncsik G. talált még be.
A második félidő két veszprémi találattal indult, majd Nagyot szidta sportszerűtlenül a közönség egy ütközés után. A Barcelona kapusa, Saric jó periódust kapott el, fontos védéseket mutatott be. Ezzel megkezdte a felzárkózást a katalán elitgárda (37. p: 21-18, 40. p: 23-21). Kapust cserélt Mocsai: Peric helyett Fazekas állt be. Támadásban ekkor már akadozott a gépezet, ziccerek maradtak ki, így feljött a rivális 25-24-re.
Az utolsó negyedóra 27-25-ről és veszprémi emberelőnnyel kezdődött. Utolsó tartalékait mozgósította a Veszprém, el is húzott 29-25-re. A 48. percben Sulic megint kiült, immár végleg. Ezt a két percet a Barcelona hozta 2-0-ra.
A hajrában Mocsai időt kért, hátha sikerül a bravúr, közben a spanyolok több poszton cseréltek. Ahogy minimálisra csökkent az előny, csendesebb lett a szurkolósereg, csak néhány Barca-szimpatizáns énekét lehetett hallani. Az 55. percben egyenlítettek a vendégek (32-32), és csak azért nem fordítottak, mert Fazekas két büntetőt védett. Romero azonban az utolsó percben betalált (33-34), beállítva ezzel a végeredményt.
"Nekünk egy sorunk van, a Barcelonának kettő. Bárki került be a cserepadról ellenfelünknél, világsztár volt. Így aztán sajnos nem tudtunk végig, 60 percig olyan nagy iramban, odafigyeléssel játszani, mint az első félidőben. Hajtottunk, küzdöttünk, de ez a Barcelona ellen kevés volt" - értékelt Mocsai Lajos.
További program:
szombat:
Montpellier (francia) - Csehovszki Medvegyi (orosz) 32-27
Továbbjutott: Csehovszki Medvegyi 59-59-es összesítéssel, hétméteresekkel
vasárnap:
THW Kiel (német) - Rhein-Neckar Löwen (német) 17:15 ó (29-28)
Ciudad Real (spanyol) - HSV Hamburg (német) 19 ó (22-26)
Nem tudnak lenyomni a víz alá - Kiss Gergely klub nélkül készül az olimpiára
Kiss Gergely a BL-ben a legjobb négy közé jutott, a magyar bajnokságban pedig aranyérmet nyert a Vasassal, az egyesület anyagi okok miatt mégsem tartotta meg a ...
Nem tudnak lenyomni a víz alá - Kiss Gergely klub nélkül készül az olimpiára
Kiss Gergely a BL-ben a legjobb négy közé jutott, a magyar bajnokságban pedig aranyérmet nyert a Vasassal, az egyesület anyagi okok miatt mégsem tartotta meg a ...
Nem tudnak lenyomni a víz alá - Kiss Gergely klub nélkül készül az olimpiára
Kiss Gergely a BL-ben a legjobb négy közé jutott, a magyar bajnokságban pedig aranyérmet nyert a Vasassal, az egyesület anyagi okok miatt mégsem tartotta meg a ...
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Titkon azt reméltem, nyerni tudok - három magyar ezüst az úszó-Eb-n
Risztov Éva 1500 méter gyorson, Cseh László 100 pillangón, Bernek Péter pedig 200 háton lett - egyaránt új országos csúccsal - ezüstérmes a debreceni úszó ...
Kozák Danuta megnyerte a Világkupát, így ő indul egyesben az olimpián
Kozák Danuta képviseli majd a magyar színeket női K-1 500 m-en a londoni olimpián, miután szombaton megnyerte a szám fináléját a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen.
Nem kellenek jóllakott játékosok - interjú a győri kézicsapat spanyol edzőjével
Néhány hónapja Ambros Martín még az Itxako edzőjeként a Győri Audi ETO ellen irányította csapatát a kézilabda Bajnokok Ligájában, pedig akkor már tudta, hogy a szezon ...
Pocsék büntetőzők a hollandok, az angolok nem reménytelenek
Nem mindig válnak be a büntetőkről szóló sztereotípiák, ezt a Bayern München Bajnokok Ligája-döntős bukása is bizonyítja. Azért a németek zömmel jók a műfajban, ám ...
Madrid rémálmával búcsúzik Guardiola
Együtt harcoltak Francóék ellen, ha a spanyol himnuszt kell fütyülni, akkor egymást harsogják túl, a '80-as években azonban botrányos meccseiktől volt hangos ...
Kiszámíthatatlan valóságshow ördögi cselekkel
A múlt hétvégén elkezdődött a brazil bajnokság, amely színvonalában egyre inkább közelíti, gazdaságilag pedig lassan fel is veszi a versenyt az európai topligákkal. ...
Szédületes éremrekordokat ostromolnak a magyar úszók az Eb-n
Az egy nap alatt szerzett négy aranyéremmel közel került minden idők legeredményesebb Eb-szerepléséhez Debrecenben a magyar úszóválogatott, ehhez még két elsőség és egy ...
Egy felpumpált bajnokság dísze lehet Drogba
A Kínai Kommunista Párt ösztönzésére az elmúlt években hatalmas összegeket fektettek az ország labdarúgásba, aminek eredményeképpen Nicolas Anelka és Marcello Lippi után ...
Büdös az edzőknek a liverpooli kispad
Közel egy hete keresi új edzőjét a Liverpool, de a jelöltek többsége már tárgyalásra is nemet mondott. A patinás klub kispadja a nagyobb neveknek valószínűleg túl nagy ...
Több alapember is távozik a Chelsea-től
Bosingwa, Kalou, Essien és Malouda is távozhat a Chelsea-től, a helyükre Hazard, Hulk vagy Doumbia érkezhet.
Apa driftelni tanul
Kipróbáltuk a boxermotoros, hátsókerekes vadonat új Toyota kupét, a GT86-ot.
Véget ért a Megasztár, nyert a nagy esélyes
Nagyjából két hónapja lehet tudni, hogy Radics Gigi lesz a befutó.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?